Hónap: 2024 február

U12-es országos-regionális bajnokság, 6. forduló

Helyszín: Győr, Egyetemi edzőcsarnok
Időpont: 2024. 02.25.

Eredmények:

Esztergomi KE U12-Győri KC Zsiráfok
59:35
TSE Basket U12 Gyermek-Esztergomi KE U12

82:66

Sajnos a betegséghullám az U12-es csapatunkat is elérte, így nagy nehezen – főként U11-es játékosokkal kiegészülve – tudtunk kiállni a 6. fordulóban. Ilyen körülmények között az elsődleges cél az „A” csoportban való bennmaradás volt.
Ehhez a győri alakulatot kellett legyőznünk, ezért az 1. meccsre kellett összpontosítanunk. Elég jól kezdtünk, de aztán a védekezési hibáinknak és a buta faultoknak köszönhetően hamar szorossá tettük a meccset. Az összecsapás a 2. félidőben dőlt el. Csapatunk egy fokozattal feljebb kapcsolt, és a pontosabb támadásbefejezéseink és fegyelmezettebb védekezésünk által egyre nagyobb lett az előnyünk, amit az utolsó etapra fordulva még növelni is tudtunk.
A jóval szervezettebben játszó tatai gárda ellen ismét agilisan kezdtünk. Az első negyedet még egállal zártuk, az 1. félidő végére azonban 20 pontos hátrányba kerültünk. Egy korai kipontozódásnak köszönhetően már nem tudtam belenyúlni a mérkőzésbe. Ráadásul páran nagyon elfáradtak, így a védekezésünk gyakorlatilag szétesett a 3. negyedre. Csupa könnyű kosarakat kaptunk, nekünk pedig minden pontért meg kellett küzdenünk. Az edzéseken begyakorolt „add és fuss” játékkombinációinkból szinte semmit nem játszottunk. A kevés labda nélküli mozgás miatt pedig az üres területekre történő „elszakadás-befutás” rendszere sem működött.
Aztán valami történt az akaratból, tartásból jelesre vizsgázott csapatunknál. Négy perccel a vége előtt 6 pontra hoztuk vissza a meccset, már-már el kezdtem hinni a bravúros fordításban, az utolsó pár percben azonban jobban összpontosítottak az ellenfél játékosai, így elmaradt a csoda. Összességében megérdemelten győztek a tataiak. Az 5. fordulóban legyőzött csapat ezen a hétvégén
kombinatívabb kosárlabdával rukkolt elő, így jelenleg egálra áll a párharc. A márciusi hosszú hétvégén talán revansot vehetünk, hiszen mindkét alakulat maradt az „A” csoportban.

Berecz Zoltán

Regionális fiú serdülő, Veszprém megye 5. forduló

2024. Február 24. szombat
5. Forduló
Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom

Esztergomi KE U14 – TSE Basket U14
66-85
(23-31,14-19,15-16,14-19)

https://megye.hunbasket.hu/veszprem/merkozes/x2324/hun_ves_rfs/8989664

https://hunbasketimg.webpont.com/pdf/x2324/hun_ves_rfs_33.pdf

A hetek óta tartó betegség hullám sajnos az esztergomi fiúkat sem kímélte, így a minimális 10 játékos is az utolsó pillanatban jött össze! Ez rá is nyomta a mérkőzésre a bélyegét! Nehezen találtuk a helyünket a pályán. Sokszor hibáztunk támadásban és védekezésben is. Az akarással ma talán nem volt gond, de sajnos nem tudtunk felpörögni a mérkőzésre és nem tudtunk koncentrálni. Védekezésben sok felesleges buta faultot ütöttünk. Ezek mind elkerülhetőek lettek volna, ha fegyelmezetten és bátran védekezünk, de sajnos nem így történt. Támadásban több játékot ismerünk, mégis egysíkú támadásainkat a tatai fiúk hatékonyan védték. Megérdemelten szenvedtünk vereséget, gratulálok a TSE csapatának a győzelemhez!

Esztergomi KE U14 – Dunaújvárosi Sárkányok U14
77 – 72
(26-16,10-24,14-16,27-16)

https://megye.hunbasket.hu/veszprem/merkozes/x2324/hun_ves_rfs/8989666

https://hunbasketimg.webpont.com/pdf/x2324/hun_ves_rfs_35.pdf

A forduló második mérkőzésén a dunaújvárosi srácokkal találkoztunk. Nem lettünk frissebbek a második meccsre, sőt…egy rövid ideig úgy tűnt, hogy kilenc emberrel leszünk kénytelenek kiállni, de szerencsére nem így lett. A mérkőzés képe abszolút hullámzó volt, az első negyedben összeszorgoskodott 10 pontos előnyünk elolvadt, majd hol a hazai, hol a vendég csapat vezetett egy-két ponttal. A mérkőzés vége izgalmasra sikeredett, ugyanis 72-72 állásnál a hazai csapatból Hegedűs Áron egy távoli hárompontossal eldöntötte a mérkőzést!

Hartmann János:„Egyáltalán nem vagyok boldog a mai forduló miatt! Kifejezetten csalódott vagyok ismét! Sokkal több van a csapatomban annál, amit itt a Tata ellen mutattak! Konkrétan négy begyakorolt figuránkat egyetlen egyszer sem játszottuk, egysíkúan és küszködve játszottunk! Persze az egyéni eredményeknek örülök, Horváth Laci pontjain és lepattanóin ma sem múlott, örülök, hogy kezdjük őt eredményesen használni, DE! Az EKE nem egy egyszemélyes csapat! Mindenkinek meg van a feladata, amit maximálisan teljesítenie kellene. Sokan rendre tudásukon alul teljesítenek! Ideje lenne már kicsit fejben felnőni a feladathoz!
A második meccsen ismét magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, mikor a tíz pontos előnynél hagytuk a dunaújvárosi fiúkat felzárkózni! Kicsit több koncentrációval és fegyelemmel sima győzelmet arathattunk volna! Viszont így, az utolsó fél percben, az idő kérés után sikerült pontosan végrehajtani a felrajzolt, begyakorolt figurát, aminek egy Hegedűs Hans tripla lett az eredménye, amivel megnyertük a meccset! Ez az utolsó dobás remélem ad egy kis lökést Áronnak és a többieknek is, hogy belássák, képesek távoli dobásokat sikeresen végrehajtani! Sokkal több távoli és középtávoli dobásra van szükségünk a jövőben!
Gratulálok Áron, óriási dobás volt!”

U11 5. forduló beszámolója

EKE U11 beszámoló, V. Forduló D csoport, 2024.02.18

EKE U11 – AKTIV Vadmacskák
32-31
(8-2, 7-15, 11-5, 6-9)

Játékvezetők: Krisztián-Világos Tünde, Lázár Alina
Ellenőr: Gecsei Ferenc

Újra hazai pályán szerepelhettünk az országos regionális bajnokság 5. fordulójában. A játékosok nagyon izgultak mely a játékukban is észrevehető volt. Sok egyéni hibával és koncentrációs problémákkal kellett megküzdenünk. A ziccerek sem mentek olyan eredményesen, mint az előző mérkőzéseken. Ezzel szemben viszont jól működött a védekezés, melyet a kapott 31 pont is jól mutat.
A játékosok mindent megtetek a győzelemért szó szerint megküzdöttek érte. Minden játékos pályára lépett, így egy igazi csapatmunkával mindenki hozzájárult a győzelemhez.

EKE U11 – Szorgos Darazsak
54-52
(19-2, 7-15, 12-8, 7-20)

A második mérkőzés előtt kevés időnk volt a pihenésre, de a fáradtság nem látszott rajtunk, a játékosok az első negyedben még bírták a tempót, melyet nagyon simán elhoztuk. Ekkor senki sem gondolta volna, hogy egy igen nehéz mérkőzés előtt állunk. A második negyed pont az ellenkezőjét mutatta ahol egyre többször hibáztunk. A harmadik negyed újra reményt adott mert megint mi
szereztünk több pontot, de az utolsó negyedben jött a hideg zuhany és a szerencse is közrejátszott abban, hogy ki tudtuk harcolni a hosszabbítást. A hosszabbításban nem léphetett pályára három meghatározó játékos, kipontozódás miatt, de a többiek nagyon szépen helyt álltak és a végén mi voltunk azok, akik örülhettek.
Az edzéseken komolyabban fogjuk javítani az elkövetett hibákat és készülünk a következő tornákra. Köszönjük szépen a sportszerű szurkolást a hozzátartozók részéről. Jó érzés volt látni, hogy ilyen sokan támogatnak minket.
A megigért 100 palacsinta KÉSZÜL!

Hajrá EKE!
Sőlősi Florina, edző.

Országos fiú regionális bajnokság, Fejér csoport 7. forduló

Esztergomi KE U18 – AF-Dunaújvárosi Sárkányok/B
56-51
(9-15; 17-18; 13-8; 17-10)

Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimn.
Időpont: 2024.02.15. 19:00
Vezette: Kaposi, Krisztián-Világos
Kb. 80 néző

Edző: Kövér Martin
EKE: Lénárt 19, Bérczi 11, Gergely 9, Dudics O. 2, Kis-Szölgyémi
Csere: Dajka 9/3, Gálicz 6/6, Vassy, Baumstark, Vajda, Minczér

Az alapszakasz utolsó mérkőzését hazai környezetben játszottuk a Dunaújvárosi Sárkányok ellen. A mérkőzés gyakorlatilag ugyanúgy nézett ki, mint a legutóbbi Várpalota elleni mérkőzés. Az első két és fél negyedben csak kerestük önmagunkat, próbálkoztunk, de nem nagyon sikerült semmi. Támadásban pontatlanok, védekezésben fegyelmezetlenek voltunk. Apró hibákat követtünk el, azonban ezek elegendőek voltak ahhoz, hogy 11 ponttal meglépjen az ellenfél a 25.percben (30- 41). Az utolsó negyed órában megint varázsszerűen megváltozott a játék és egy 26- 10-es rohanással fordítani tudtunk. Az, hogy megérdemeltük a győzelmet nem vita tárgya, viszont ez a játék nem lesz elég a rájátszásban. Dajka és Gálicz 15 pontot termelt a padról beszállva, Vajda harciassága a lepattanóknál pedig példaértékű volt.

Kövér Martin: „A hullámzó alapszakaszt egy hullámzó játékkal fejeztük be. Minket sokkal inkább megfogott az, hogy egy nem túl gyakori, nagy nézőszámú szurkoló tábor előtt kellett játszanunk. A gyerekeknek hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy közel 100 néző előtt és ezen a szinten nyugodtan kimerem jelenti, hogy „pokoli” hangulatban játsszuk a mérkőzéseinket. Ez is az egyesület fejlődését mutatja, hogy nem kong az ürességtől a lelátó, hanem dudákkal, kereplőkkel és néha szurkolói énekekkel színesítik a kilátogatók a mérkőzést. Hatalmas tisztelet illeti meg a lelátón helyet foglaló embereket, hogy az utolsó sípszóig a csapat mögött álltak és buzdítottak minket! Köszönet érte! Megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat és készülünk a rájátszásra, valamint a március végén esedékes bécsi húsvéti kupára!”

Komárom-Esztergom megye U11 bajnokság 2. forduló

Komárom-Esztergom megye U11 bajnokság
Helyszín: Oroszlány
Időpont: 2024. 02.11.

Eredmények:

EKE U11 – Griff Palánták
72 – 5

A mérkőzés statisztikája:
https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2324/hunu11_kom/8972940

OSA Hunyadi U11 – EKE U11
29 – 52

A mérkőzés statisztikája:
https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2324/hunu11_kom/8972941

A mérkőzések beszámolója:

Vasárnap Oroszlányba látogattunk, ahol a megyei U11-es bajnokság 2. fordulóját rendezték meg. Mivel az A csoport első két mérkőzése még túl nagy falat volt számunkra, így a B csoportban várt ránk két összecsapás. Összességében elmondható, hogy két könnyű, sima meccset játszottunk. Ezt nagyban alátámasztja, hogy a Griff Palánták ellen például egyetlen mezőnykosarat kaptunk. De az oroszlányi lányok sem tudtak mit kezdeni az agresszív, fegyelmezett védekezésünkkel. Gyorsabbak, pontosabbak voltunk, és
az elveszett labda fogalmát sem ismertük ezen a vasárnap.
Külön öröm számunkra, hogy többen a vártnál magabiztosabb, érettebb játékkal rukkoltak elő, illetve a program mentora, komisszárja, Zsolnay Árpád is külön megdicsérte kis csapatunk teljesítményét. A meccseken elvesztett kalóriákat végül a tatabányai Mekiben pótoltuk.

Hajrá EKE!

2024.02.12. Sölösi Florina, Berecz Zoltán

Regionális fiú serdülő, Veszprém megye 4. forduló 2. mérkőzés

Regionális Fiú Serdülő, Veszprém- 2023/2024
Február 11. – 11:00
Helyszín: Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium

Esztergomi KE U14 – Ajka U14
80-62
(27-20; 17-16; 27-13; 9-13)

EKE: Horváth L.33, Hegedűs Á.18, Bartl Á.15, Kőszegi Sz.10, Mikesy M.3, Kele-Fodor K.1,
Mandák E., Tomacsek B., Benke Z., Rózsár M., Kruppa N., Pálinkási Zs.

A mérkőzés statisztikája:
https://hunbasket.hu/merkozes/x2324/hun_ves_rfs/hun_ves_rfs_27
A mérkőzés jegyzőkönyve:
https://hunbasketimg.webpont.com/pdf/x2324/hun_ves_rfs_27.pdf

A megfelezett forduló második mérkőzését hazai pályán játszhattuk az Ajka korosztályos csapata ellen. A forduló első mérkőzésén mind a két csapat vereséget szenvedett, így ennek a meccsnek a tétje az „A” csoportban maradás volt!

A találkozó első negyedében a csapatok fej-fej mellett haladtak a pont szerzésben, bár már itt látszott, hogy a tudatos támadás szervezéssel és némi odafigyeléssel védekezésben könnyedén előnybe tudunk kerülni. A félidő végére sikerült nyolc pontos előnyt kialakítani. A harmadik negyedben szép csapat munkával és egyéni megoldásokkal tovább növeltük a különbséget és eldőlt a mérkőzés.

Hartmann János:
„ Jó volt látni, hogy a csapat visszatalált arra az útra, amit közösen jelöltünk ki még augusztusban! Végre ismét égett a tűz a fiúkban, vagányan és határozottan védekeztek, és támadásban is visszaköszöntek a tanultak. Ugyan voltak hibák, de egy percig sem forgott
veszélyben a győzelmünk. Külön öröm, hogy az irányítóink és a magasaink végre megtalálták egymást a pályán és szép összjátékokat produkáltak. Jó végre arról beszélni, hogy a csapat túljutott a hullámvölgyön, és visszatalált a helyes útra védekezésben és támadásban egyaránt!
Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményhez!”

Országos fiú regionális bajnokság, Fejér csoport 6. forduló

Várpalota KK – Esztergomi KE U18
60-74
(21-15; 14-16; 21-21; 4-22)

Helyszín: Várpalota, Nepomuki Szent János Általános Iskola
Időpont: 2024.02.08 18:00
Vezette: Sebesi, Kiss

EKE: Lénárt 33; Bérczi 18/6; Dudics O. 4; Dajka 3; Baumstark
Csere: Gálicz 7/3; Gergely (KAP) 5/3; Minczér 4; Vajda, Kis-Szölgyémi

Nem túl jó előjelekkel indultunk Várpalotára. Pothorszki eltiltását töltötte, Krisztiánnál pedig egy korábbi sérülés alakult ki az utolsó napon, így nem tudta vállalni a játékot, csapatunk kapitánya Gergely pedig betegséggel küzdött. Nem tudtuk, hogy milyen játékerőt képvisel a várpalotai gárda, hiszen idén még nem találkoztunk velük. Azt tudtuk, hogy van egy jó képességű irányítójuk, akit meg kell fogni ahhoz, hogy nyerni tudjunk.
Döcögősen indult a mérkőzés. Saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe a folyamatos kapkodással és rossz döntésekkel. Három negyeden keresztül csak futottunk az eredmény után. A 3.negyed 4.percében 11 ponttal meglépett ellenfelünk (54-43). Ekkor egy időkérés után teljesen megváltozott a játék képe. A srácok elkezdtek harapni és végre azt csinálták, amit megbeszéltünk. Lénárt palánk alatt erőt demonstrált, 33 dobott pontja mellet számtalan lepattanót szerzett. Az eredményből lehetne arra következtetni, hogy ez egy könnyű mérkőzés volt, azonban közel sem. Gratulálok a Várpalotának, hogy 5 játékossal is küzdöttek a mérkőzés végéig.

Kövér Martin: „Idegenben mindig meg kell küzdenünk saját magunkkal is. Nem tudunk olyan jól alkalmazkodni az idegen terephez. Szerencsére a 4. negyedben magunk javára tudtuk fordítani a mérleg nyelvét így 14 pontos győzelmet arattunk. Gratulálok a gyerekeknek, küzdésből ismét (mint a szezon során jó párszor) ötösre vizsgáztak.”

Regionális fiú serdülő, Veszprém megye 4.forduló

Esztergomi KE U14 – TSE Basket U14
59-74
(20-27; 8-23; 15-15; 16-9)

Mérkőzés jegyzőkönyve:
https://hunbasketimg.webpont.com/pdf/x2324/hun_ves_rfs_25.pdf

Mérkőzés statisztikája:
https://megye.hunbasket.hu/veszprem/merkozes/x2324/hun_ves_rfs/8972420

2024.01.31.-én Tatára utaztunk az elhalasztott 4. fordulóra, ahol egy mérkőzést játszottunk a TSE Basket ellen. A tatai fiúkat jól ismerjük, hiszen szinte minden fordulóban találkozunk velük. Sajnos az elmúlt hetekben egymást követték a betegek és a sérültek, ezért nem tudtuk 100%-os formában kosárlabdázni.
Az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy nem tudtuk felvenni a ritmust, nem tudtunk egymás utáni támadásokban pontokat szerezni. Volt játékosunk, aki a bemelegítés alatt fogott labdát előszőr a betegsége, sérülése után. Bíztam benne, hogy Ilyés Iván hiányát pótolni tudjuk, ha fegyelmezetten és tudatosan vezetjük a támadásainkat. Erre készültünk is az utóbbi két héten. De ember tervez…az esztergomi fiúk fejben otthon maradtak, nem tudtak koncentrálni támadásban. Ez nem lenne nagy probléma, ha szoros
szigorú védekezéssel kompenzálunk, de a legnagyobb baj ezzel volt! Hagytuk a tatai fiúkat kibontakozni, felgyorsulni támadásban! A második negyedben kialakult 22 pontos hátrányból nem tudtunk felállni, csak faragni tudtunk a különbségből!

Összességében rendkívül csalódott vagyok, ugyanakkor talán tanulságos vereséget szenvedtünk.
Folytatás 2024.02.11.-én vasárnap hazai pályán az Ajka ellen! Vasárnap kiderült, hogy sikerült-e megtanulni a TSE által feladott leckét!

U12-es országos-regionális bajnokság, 5. forduló

Helyszín: Esztergom ,Dobó Katalin Gimnázium
Időpont: 2024. 02.03.

Eredmények:
Soproni Sportiskolás Vadbivalyok – Esztergomi KE U12
55:65

Esztergomi KE U12- TSE Basket U12 Gyermek
73:64

Szombaton, az alsóház „A” csoportjában hazai környezetben fogadtuk ellenfeleinket az országos-regionális bajnokság 5. fordulójában. Mindkét mérkőzésünkre nagyon készültünk, hiszen az előző fordulóban a Vadbivalyoktól elszenvedett 3 pontos vereség eléggé frusztrált bennünket. Az igen erős és sikeres tatai alakulattal pedig idén még nem találkoztunk.
A srácok tisztában voltak azzal, győzelemre csak akkor van esélyünk, ha lesznek olyan játékosaink, akik a 2. sorból szintet tudnak lépni, fel tudnak zárkózni a 3 dobógépünk mellé. Szerencsére ezt ketten is megtették, akik összesen 17 dobott ponttal járultak hozzá a soproni csapat legyőzéséhez.
Egyébként mindkét összecsapásunk nagyon izgalmasra sikeredett. Nagy általánosságban elmondható, hogy a csapatok egymás hibáiból éltek. Viszonylag sok elsősorban kapkodásból eredő technikai hiba jellemezte a meccseket. A hibák ellenére viszont, mindig fel tudtunk állni, képesek voltunk valami váratlant húzni. Az esetleges felzárkózási rohamokra pedig mindig volt válaszunk. Összességében azt gondolom, hogy harciasságból, küzdeni akarásból csapatunk jelesre vizsgázott. Végig azt éreztem, hogy nagyon akarjuk a győzelmet, és nagyon szeretnénk bizonyítani egyrészt saját magunknak, másfelől a népes szurkolótáborunknak. A hibák javításával készülünk a február végi 6. fordulóra.

Hajrá EKE!

2024.02.06. Berecz Zoltán