U12-es országos bajnokság, 9. forduló – Esztergom
U12-es országos bajnokság, 6. forduló
Helyszín: Esztergom, Árpád-házi Szt. Erzsébet Gimnázium
Időpont: 2022. 03.19.
Eredmények:
EKE U12-Soproni Sportiskolás Vadbivalyok: 51-55
EKE U12- Soproni Tigrisek Orsolya: 53-18
Az U12-es országos kosárlabda-bajnokság 6. fordulójának mérkőzéseit ismét hazai környezetben játszottuk le.
Az U12-es csapatunk – eddigi remek teljesítményének köszönhetően- először került be az A csoportba.
Tudtuk, hogy az első ellenfelünk is eddig nagyon szépen menetelt, és össze kell raknunk magunkat, hogy bezsebeljük a 2 pontot. Ráadásul két alapemberünk nem állt a rendelkezésünkre!
Az első félidőben fej-fej mellett haladtunk a Vadbivalyokkal! Mindkét csapat eléggé idegesen, sok hibával kezdett. Az első negyedben egyik csapat sem érte el a 10 egységet!
A mérkőzés a 3. negyedben dőlt el, ahol ellenfelünk 12 ponttal lépett meg! Sajnos a hazai gyűrű minden labdánkat „kiköpte”, a másik oldalon pedig gyakorlatilag minden beesett. Az utolsó negyedben nagyot mentünk, de hiába nyertük meg 8 ponttal az etapot, sajnos már nem sikerült fordítanunk!
Tudom a sportban nincs jelentősége a „ha”-nak, de ha van még két percünk, behúzzuk a meccset!
Kicsit frusztráló volt a vereség, hiszen nagyot küzdöttünk, és abszolút azt éreztük, hogy ezt a mérkőzést inkább mi vesztettük el, mintsem a bivalyok nyerték meg!
Utánunk a két soproni csapat feszült egymásnak, és meglepetésre 3 ponttal a Tigrisek diadalmaskodtak! Így tudtuk, hogy egy magabiztos győzelemmel, a körbeveréseknek-köszönhetően megnyerhetjük a csoportunkat!
Ennek tudatában, nagyon elszántan, magabiztosan kezdtük a második összecsapásunkat! Szinte tökéletes támadó játékkal, agresszív védekezéssel az első félidőben mindössze 5 pontot kaptunk a Tigrisektől! Az utolsó két negyed tulajdonképpen csak arról szólt hány ponttal tudjuk felülmúlni ellenfelünket!
Óriási gratuláció a csapatnak, hiszen a 33 pontos győzelmünknek köszönhetően az áprilisi fordulót is az „A” csoportban folytathatjuk!
Hajrá EKE!