Serdülő

U14 Regionális fiú serdülő 2.forduló

Regionális fiú serdülő bajnokság, Veszprém csoport
2.forduló 2023.11.11., Ajka

Ajka – Esztergomi KEU14
71:81
(8:23, 29:22, 11:20, 23:16)

Edző: Hartmann János, Rózsár Bálint
EKE: Mandák E. 18, Bartl Á. 17., Ilyés I. 15., Kőszegi Sz. 12., Pálinkási Zs. 11., Horváth L. 6., Hegedűs Á. 2.

2023.11.11.-én szombaton a B csoportból fejutó Ajka adott otthont a 2.fordulónak. A sorsolásból tudtuk, hogy a házigazdával kezdjük a tornát, míg a másik ágon a Tapolca és a TSE Basket játszik. Izgatottan vártuk a fordulót, bár az ezt megelőző két hétben sok hiányzó volt az edzéseken, így kevésbé hatékony edzés munkát tudtunk végezni.
Ennek megfelelően kissé elizgultuk az első néhány támadást, de Mandák Erik és Ilyés Iván kíváló megmozdulásai révén magabiztos előnnyel kezdtük a második negyedet. Ebben a játékrészben is kellett kimagasló egyéni teljesítmény! A második negyed hőse Pálinkási Zsigmond volt, aki 11 pontot szerzett ebben a negyedben! Kellett is, hiszen a hazai csapat magára talált és könnyű kosarakat tudtak dobni. Sajnos mi sok hibával játszottunk ebben a negyedben. Kevésbé koncentráltunk védekezésben, nem zártunk ki lepattanónál!
A második félidőben összeszedtük magunkat és kezdtünk a tudásunknak megfelelően kosárlabdázni. Külön öröm volt, hogy a sérüléséből visszatérő Kőszegi Szabolcs is magabiztosan tért vissza, a harmadik negyedben 10 pontot szerzett. Az utolsó játékrészben ismét voltak kisebb megingások támadásban is és védekezésben is, de szerencsére meg tudtuk tartani az előnyünket, így a Tapolca – TSE meccs győztesével játszuk a második mérkőzésünket. Itt a Tapolca nyert.

“Összességében jól játszott a csapat, bár még mindig sok a hiba mind támadásban, mind védekezésben. A négy negyedből kettőt nyertünk, ez ma elégnek bizonyult, de a jövőben jobban kell összpontosítani. A 5/23-as büntető arány se túl hízelgő. Sokkal pontosabban kell játszanunk, van hová fejlődni! Sokkal jobban kell figyelnünk támadásban,valamint közép-távoli, távoli dobásokat is el kellene vállalnunk a következő fordulókban, mert szinte végig ziccerezve szereztünk kosarat. A magas játékosainknak sokkal jobban “élniük” kellene a játék közben, labda nélkül követni kellene a büntető területen a labdást és többször el kellene kérniük!
Nagyon örülök, hogy a csapatból öten is 10pont fölé jutottak!”

Esztergomi KE – Tapolca
53:84
(18:13, 26:6, 14:20, 25:14)

EKE: Ilyés I. 16, Horváth L. 13, Mandák E. 10/3, Hegedűs Á. 4, Tomacsek B. 4, Pálinkási Zs. 4, Bartl Á. 2.

„Idén már másodjára találkoztunk a tapolcai fiúkkal, akik az első fordulóban méretes zakóval ajándékoztak meg minket, hiszen 81:34 arányban nyertek ellenünk.
Ez a mérkőzés is nagyjából úgy alakult, mint egy hónappal ezelőtt, jellemzően sok hibával játszottunk. Ismét rengeteg ziccert hibáztunk, ami továbbra is probléma, mert a hiányzó tempódobásaink miatt viszonylag beszűkülten védekezett a Tapolca. Viszont sokkal hamarabb elmúlt a lámpaláz és támadásban és védekezésben egyaránt eredményesek tudtunk lenni. Sajnos minden negyedben volt egy hullámvölgy, amikor nem zártuk ki a tapolcai srácokat a lepattanónál és megszerezve a támadó lepattanót könnyű kosarakat engedtünk az ellenfelünknek. Többen kipontozódás közelébe kerültük a lemaradó védekezésünk miatt, és rendre buta személyi hibákat ütöttünk. Sajnos az ellenfeleink jobb arányban dobták a büntetőket és sokkal többet is dobtak, mint mi! Ez könnyen elkerülhető, ha jobban koncentrálunk és mindenkiben tudatosul, hogy a védekezésben sem lehet pihenni!
Volt pozitívum is a mérkőzésen, hiszen támadásban egyre hatékonyabbak vagyunk. Védekezésben is többször voltunk sikeresek, ezen a mérkőzésen is nyertünk egy negyedet, mint az első fordulóban és húsz ponttal többet dobtunk és húsz ponttal közelebb kerültünk a Tapolcához!
A fordulóról összességében ismét pozitív élményekkel és jó szájízzel távoztunk!

U14 Regionális fiú serdülő 2.forduló Read More »

Halloween Kupa Tata – U14 beszámoló

Az őszi szünet első napjára kaptunk egy meghívást a TSE Basket csapatától, hogy vegyünk rész az általuk megrendezett Halloween tornán.

A meghívásnak eleget tettünk, az u14-es csapatunkkal is részt vettünk a rendezvényen.
Baráti és jó hangulat jellemezte a tornát!
A házigazda is és mi is két két csapatot alakítottunk és körmérkőzésekkel ünnepeltük a kosárlabda sportágat.
Tökéletes alkalom volt ez a csapat egység erősítésére. Játékban kipróbáltunk több új játékosunkat is, akiket lassan be kell építeni a csapatba.

Összességében jó tapasztalatokkal gazdagodtunk, kellett ez a kis “buli kosár” a hosszú, intenzív edzések és bajnoki meccsek mellé!

Köszönjük a házigazda TSE Basket csapatának a meghívást!

Hartmann János – edző

Halloween Kupa Tata – U14 beszámoló Read More »

Egész napos Halloween kupa 18 csapattal a TSE Basket rendezésében

2023.11.02.
A hétfői nap a hasznos edzőmérkőzéskről, a beöltözésről, a jó hangulatról és a játék utáni evés, ivásról beszélgetésről szólt. A csapatok 2-3 órás blokkokban játszottak egymással, majd utána a karzaton beszélték meg a pályán történteket.A kupasorozatot az U12, U14 leány, U14 fiú vonal nyitotta meg, majd az U16-os fiataloké volt a főszerep. Este a az előkészítősök és az U11 ugrott egymásnak, majd a napot a 6 csapatos (TSE Basket, Warriors,Gladiators, Spartans, Eke U18, Eke felnőtt, TSE Basket U18) amatőr kupa zárta le. 150 játékos koptatta egész nap a pályát, és a jó hangulatban és mosolyban sem volt hiány. Partneregyesületünk az Eszergomi KE több csapattal, 35 fős delegációval érkezett, és a játék mellett a vidám pillanatokból is kivették a részüket. Sok jelmez, végig szóló hangulatos zene, amelyen játékos és szülő egyaránt jól érezhette magát. Remélhetőleg sok hasonló nap vár a közösségre a szezon során.

https://www.tsebasket.hu/hu/hirek/egesz-napos-halloween-kupa-20-csapattal-a-tse-basket-rendezeseben

Egész napos Halloween kupa 18 csapattal a TSE Basket rendezésében Read More »

Ezdésidőpontok az őszi szünetben

U11/U12:

Hétfő 16:00. – 17 30 Szt. Erzsébet.

Kedd 17.00 – 18.30 Szt. Erzsébet.

Csütörtök 16:00 – 17.30 Szt. Erzsébet.

U14:

Hétfő: Tata Halloween Kupa 15:00-tól

Kedd 9:00-10:30 és 15:00-17:00 Dobó

Csütörtök: 9:00-10:30 és 15:00-17:00 Dobó

Péntek: 9:00-10:30 és 15:00-17:00 Dobó

U16/18

Hétfő: Tata Halloween Kupa 18:00-tól

Csütörtök: 10:30-12:00 és 17:00-18:30 Dobó

Péntek: 17:00-18:30 Dobó

Felnőtt:

Hétfő: Tata Halloween Kupa 18:00-tól

Kedd: 19:00-20:30 Dobó.

Ezdésidőpontok az őszi szünetben Read More »

2023.10.16 TSE-EKE U18 beszámoló

Országos regionális fiú junior, Fejér csoport

2023.10.16 18:00
Helyszín: Tata, Kőkúti Általános Iskola
Vezette: Kéri, Magyari

TSE Basket U18 – Esztergomi KE U18
98-39
(25-4; 24-17; 23-11; 26-7)

Edző: Kövér Martin
EKE: Bérczi 11; Lénárt 10; Krisztián 3; Dudics O. 2; Pothorszki
Csere: Dudics L. 4; Baumstark 4; Gálicz 3/3; Petró 1; Minczér 1; Dajka; Gergely (KAP)

A bajnokság második mérkőzését azzal a tatai csapattal vívtuk, akikkel a felkészülési időszakban egyszer már találkoztunk egy edzőmeccs keretein belül. Pontosan tudtuk milyen játékerőt képviselnek. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladatunk. Hab volt a tortán, hogy a csapat kapitánya Gergely a bemelegítés során rosszul lett ezért nem tudott pályára lépni a mérkőzésen.

Az első negyed olyan volt, mintha az öltözőben maradtunk volna. A 25 kapott pont se mondható jó teljesítménynek, de a 4 dobottra nem találok szavakat. Semmi nem jött össze. Eladott labda eladott labda hátán, folyamatos rossz döntések sorozata. A 2. negyedben volt jó pár szép megmozdulásunk, ami kosárlabdára hasonlított. Dudics Levi és Baumstark jól szálltak be a kispadról, tudtak egy kis újdonságot hozni a csapat játékába. A második félidőben folytatódott a szenvedésünk a pályán és felőröltek minket a tatai fiatalok! Bérczi és Lénárt próbálta a lelket tartani a csapatban, de ma nekik se jött ki igazán a lépés. Így a vége megérdemelt és fölényes TSE győzelem.
Kövér Martin: „Csalódott voltam és vagyok is az eredmény miatt. No, nem azért, mert kikaptunk, hanem a mutatott játék miatt. Nem volt meg az a tűz és elszántság a fiúk tekintetében, mint a pénteki mérkőzésen. A tatai fiúk jelenleg még előttünk járnak, de nem gondolom, hogy ennyivel. Szeretnék gratulálni nekik mert megérdemelten nyerték meg a találkozót. Ha szembe kerülünk még velük ebben a szezonban remélem sikerül megnehezítenünk a dolgukat.”

2023.10.16 TSE-EKE U18 beszámoló Read More »

U14 1 forduló Tapolca beszámoló

Regionális fiú serdülő bajnokság, Veszprém csoport
1.forduló 2023.10.14. Tapolca

TSE Basket – Esztergomi KE U14
43-55
(11-11,14-14,4-12,14-18)

Edző: Hartmann János, Rózsár Bálint
EKE: Horváth 16, Mandák 10, Ilyés 9, Bartl 8, Rózsár 4, Pálinkási 4, Kele-Fodor 2, Hegedűs 2

Az idei szezont is az országos regionális bajnokságban kezdtük meg, a Veszprém csoportban. Az első fordulóra Tapolcára utazott a csapat, ahol két mérkőzés is várt a csapatra.
Az első mérkőzésen a tatai TSE Baskettal álltunk szemben, ami egy kiélezett első félidőt hozott. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a pontszerzésben, egészen a fordulásig, ahol az esztergomi csapat került előnybe, amit a végéig tartani tudott, így győzelemmel kezdte a szezont!

Tapolcai Tigrisek – Esztergomi KE U14
81:34
(25:6, 29:8, 10:14, 17:6

A második mérkőzést a hazai csapat, a Tapolca ellen játszottuk. A találkozó hangulatát megalapozta, hogy a tapolcai fiúk nagyon sima győzelmet arattak a Dávid Kornél Akadémia csapata ellen, ezért az esztergomi fiúk fejben sajnos feladták még a feldobás előtt a meccset, pedig nem szabadott volna!
A mérkőzés nagyon nehezen indult az egomi fiúk számára. Sorra kaptuk a könnyű ziccereket, egyáltalán nem okoztunk nehézséget a tapolcaiaknak. Támadásban viszont eredményesebbek tudtunk volna lenni, ha a befejezéseknél nem hibázunk rengeteget! Mind védekezésben, mind támadásban elajándékoztuk a lepattanó labdáink jelentős részét és számtalan buta faultot ütöttünk, amit részben a felfokozott izgalmi állapotra és a fáradtságra vezetek vissza. Sajnos mi sokkal fáradtabban játszottunk, mint az ellenfelünk, így igen hamar magabiztos előnyt tudtak felépíteni, amiből nem tudtunk feltámadni, hiába a megnyert harmadik játékrész.

Hartmann János: „Izgatott kíváncsisággal vártuk az első fordulót, ennek rendje és módja szerint izgultak a srácok. A csapatból sokan öregedtek ki, így egy teljesen új csapattal kell nekivágni a bajnokságnak! Nagyon sok a lemaradásunk ahhoz képest, hogy ebben a korosztályban hol is kellene tartania a csapatnak. Nagyon ügyesek és lelkesek a srácok, tehát nem lehetetlen küldetés a felzárkózás, de nagyon sok munka áll még előttünk! Örülök, hogy a forduló meccsein előjöttek az edzésen tanultak és a begyakorolt figurák. Mindenki jelesre vizsgázott az első mérkőzésen, a Tata ellen, küzdeni akarásból! Viszont, ahogy az edzéseken is, a nagyobb intenzitás mellett sokat, megengedhetetlenül sokat hibázunk! Nem engedhetjük meg azt hogy ennyi ziccert hibázzunk el. Ha mindenki csak fele annyit hibázik, akkor sima győzelem a TSE ellen és szoros meccs a házigazda Tapolca ellen! Összességében pozitív élményekkel teljesítettük a fordulót, készülünk tovább és várjuk a második fordulót!”

U14 1 forduló Tapolca beszámoló Read More »

U14 Regionális bajnokság mérkőzés beszámoló 04.15

2023.04.15. szombat, Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium

Esztergomi KE – BKG PRIMA SZIGETSZENTMIKLÓS U14F:
76 – 55
(27-13, 13-19, 21-13, 15-10)

JÁTÉKVEZETŐK : Kaposi Renátó, Varga Tamás

Az idegenben lejátszott egymás elleni első meccsünk, illetve az egyéb ellenfelekkel szemben elért eredmények alapján előzetesen nehéz mérkőzésre, de győzelemre számítottunk.

Mindkét sejtés beigazolódott.

A mérkőzés korántsem úgy indult, ahogy terveztük. Gyenge energiákkal, alacsony koncentrációval léptünk pályára, annak ellenére, hogy a feldobás előtt próbáltuk feltüzelni a játékosokat.

Kimaradt dobások, eladott labdák, lassú védekezés, kapott pontok. Már a 3. percben időt kellett kérni, és egy igen alapos fejmosást követően küldtük újra pályára a fiúkat.

Nagyon sokszor elmondtam már: nem elég elméletben tudni, hogy jobbak vagyunk az ellenfélnél, azt bizonyítani is kell!

Az irányba állítás hatásos volt, agresszívebb védekezés, pontosabb támadásbefejezés lett az eredménye, így 4 perc alatt 12 pontot tudtunk szerezni, miközben csak 1-et kaptunk.

Ádám és Harmath Olivér játszott ebben az időszakban kifejezetten jól.

Ezután az ellenfél kicsit magára talált, de így is több kosarat szereztünk. A negyed végére 14 pontos előnyt tudtunk felépíteni.

Mint kiderült, erre nagy szükségünk is volt, mert a 2. ötösünk hasonló enervált játékkal rukkolt elő, mint ahogy a mecset kezdtük.

Szerencsére ezt az ellenfél nem tudta jól kihasználni, felváltva estek a kosarak, Áron, Iván és Laci is többször betalált, félidőre 8 pont maradt az előnyünkből.

A 2. félidőt kifejezetten magas felállással kezdtük, így a lepattanók nagy százalékát meg tudtuk szerezni, és a támadásbefejezéseknél is ki tudtuk ezt használni.

5 perc alatt 14 pontot szereztünk 6 kapott ellenében, ezzel közel 20 pontosra növelve az előnyt.

Lehettünk volna még határozottabbak, még agresszívebbek, de összességében nem volt rossz, amit láttunk, annak ellenére, hogy még mindig sokkal több a hiba, mint ami elfogadható.

A 4. negyed elején szerzett két gyors kosárral elértük a 20 pontos különbséget, ekkor már biztosan tudtuk, hogy meglesz a hőn áhított győzelem.

Játéklehetőséget adtunk azoknak, akik jellemzően kevesebbet játszanak, az ellenfél is hasonlóan cselekedett, az különbség érdemben már nem változott.

Végül 21 pontos, megérdemelt győzelmet arattunk.

Edzői szempontból örömteli, hogy – igaz, némi fejmosást követően, de – agresszívebbek tudtunk lenni, mint korábban, hibára tudtuk kényszeríteni az ellenfél játékosait, és ezeket az előnyünkre tudtuk fordítani. Ha át tudjuk ezt menteni az április 23-án a BSC csapata ellen idegenben megrendezésre kerülő, szezonbeli utolsó mérkőzésünkre, akkor ott is győztesen hagytatjuk el majd a parkettet.

Ez a cél…

Hajrá EKE!

U14 Regionális bajnokság mérkőzés beszámoló 04.15 Read More »

2023. 01.22 U14 Regionális bajnokság mérkőzés beszámoló

U14_20230122

2023.01.22. vasárnap, Veresegyházi Kosárlabda Csarnok

Gödöllői Sport Klub – Esztergomi KE
53-74
(20-14, 12-17, 8-25, 13-18)

JÁTÉKVEZETŐK : Belák Zoltán, Hamzi Virág

Bár egyéb elfoglaltságok miatt (sítábor, családi programok) nem a legerősebb összeállítással utaztunk el Veresegyházára, mégis esélyesként léptünk pályára.

Mindkét csapat lassan kezdett, az 5. percben mindössze 6-6 állt az eredményjelzőn.

Pontatlan, hibákkal tarkított játék volt jellemző, viszonylag könnyű dobóhelyzetek maradtak ki mind az egyik, mind a másik palánknál.

Ezután jellemzően felváltva estek a kosarak, de mi sajnos 6 büntetődobást is elhibáztunk, és lényegében ez okozta az épp 6 pontos hátrányunkat, amivel az első negyedet zártuk.

A 2. negyed elején a kissé agresszívebb, határozottabb védekezésnek köszönhetően 4 percig nem kaptunk pontot.

Időközben nálunk Hegedűs Áron, Harmath Olivér és Mikesy Marci is eredményes volt, büntetőket is tudtunk értékesíteni, így 20-21-re már mi vezetünk.

Az ellenfelünk is tudott újítani, 14 pontot szereztek, miközben mi csak két mezőnykosarat szereztünk.

Sok volt a hiba, gyorsabban akartunk játszani, mint ahogy tudunk, és mint ahogy kellett volna. A kapkodás nem volt indokolt.

Ezt bizonyítja, hogy az utolsó két percben ismét jobban védekeztünk, nem kaptunk pontot, de szereztünk 6-ot, így mindössze 1 pontos hátránnyal(32:31) mentünk szünetre.

A 3. játékrész elején, mikor mindkét csapat az aktuálisan legerősebbnek vélt felállásával lépett pályára, végre megmutatkozott a különbség.

Dudics Olivér dupláinak, illetve Ferenc Milán zsinórban szerzett 5 kosarának köszönhetően 6 perc alatt 18 pontot szereztünk, miközben az ellenfél erejéből mindössze 2 mezőnykosárra futotta. Ebben az időszakban jól működött a gyors indítás, amiből könnyű kosarakat tudtunk szerezni. Az ellenfélen érződött a fáradtság, nekik ez már a 2. meccsük volt, ezt tudtuk végre jól kihasználni. Érkezett még egy szokásos Ákos-féle tripla, így a negyedet már megnyugtató, 16 pontos előnnyel zártuk (40-56). Az egész negyedben 8 pontot kaptunk, miközben mi 25-öt szereztünk, és ez lényegében el is döntötte a mérkőzést.

A 4. negyedben, gondolva a következő meccsre, próbáltuk a jellemzően többet játszó játékosokat pihentetni.

Felváltva estek a kosarak, többek közt Benke Zalán és Körmendy Balázs is betaláltak, tovább nőtt a különbség.

Az utolsó felvonást is sikerült megnyernünk (13-18), így egy magabiztosnak mondható 21 pontos győzelemmel elhoztuk a 2 pontot.

Pontszerzők: Dudics 21, Ferenc 14, Harmath 12, Kis-Szölgyémi 12/3, Mikesy 8, Hegedűs 3, Körmendy 2, Benke 2

2023.01.22. vasárnap, Veresegyházi Kosárlabda Csarnok

Esztergomi KE –BKG Veresegyház
76-69
(21:26, 12:18, 20:12, 23:13)

JÁTÉKVEZETŐK : Belák Zoltán, Hamzi Virág

A nap 2. mérkőzésén a házigazda ellen léptünk pályára. Az ellenfelünk a délelőtti mérkőzésen 77:50-re, 27 ponttal múlta felül a gödöllői csapatot. Ebből arra következtethettünk, hogy ezen a napon nagyságrendileg azonos játékerőt képviselnek, mint mi. Ez egy jó meccset, egy ki-ki mérkőzést vetített előre, és ez a gondolat be is bizonyosodott. A hazai pálya mellett az is nekik kedvezett, hogy mi egymást követően a 2. meccsünket játszottuk, míg nekik volt lehetőségük pihenni.

Ez már a mérkőzés elején éreztette is a hatását, mert bár a támadó térfélen egész jó százalékban voltunk eredményesek, de a védekezésünk nem működött. Lassan reagáltunk, lemaradtunk az ellenfél játékosairól, így a szerzett kosarak után azonnal jött is a válasz. A negyed elején és végén Kis-Szölgyémi Ákos volt többször eredményes, a köztes időszakban Dudics Olivér vette hátára a csapatot, de Kőszegi Szabolcs és Kruppa Noel is eredményes volt. Az első 10 perc során szerzett 21 pont nem kevés, a kapott 26 viszont túl sok. 5 pontos hátrányba kerültünk.

A folytatásban a forgatókönyv hasonlóan alakult, a kellőnél alacsonyabb koncentrációs szint volt jellemző a srácokra. Bár Hegedűs Áron és Harmath Olivér többször betalált, az ellenfél továbbra is kevesebb hibával játszott. Alacsony energiaszint mellé sosem társul kellő agresszivitás, határozottság, ez most sem volt másként. Rossz döntéseket hoztunk, engedtük az ellenfélnek, hogy elhiggye, jobb nálunk. A lélektan ebben a korosztályban kiemelten nagy jelentőséggel bír, jellemzően elég érzékenyek a játékosok. A negyedet 12-18-cal zártuk, a félidőben 12 pontos hátrányban voltunk. Összetereltük a srácokat, és próbáltuk feltüzelni őket. Tudjuk, hogy jobbak vagyunk, de ezt tudni önmagában kevés, a pályán bizonyítani is kell!

Következett a 3. negyed, ahol az előző mérkőzéshez hasonlóan a legjobbak léptek pályára. Ennek meg is lett az eredménye. Az első 5 percben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, a Veresegyháza tartotta a 10 pont körüli különbséget, de a második 5 percben sikerült újabb energiatartalékokat mozgósítanunk. Harcosabbá váltunk, és bár még mindig több volt a hiba, Milán, Ákos és Harmath Olivér kosaraival megkezdtük a felzárkózást. Ákos persze hozta a „kötelező” triplát is. 13 pontot szereztünk 4 kapott ellenében, így mindössze 3 pont mínuszban fordultunk rá az utolsó játékrészre.

Mivel ennyire szoros volt az állás, nem tudtuk úgy forgatni, cserélni a srácokat, ahogy az szükséges lett volna, így számítottunk egy hullámvölgyre. Ez az 4. negyed elején, mondhatni, még épp időben el is ért bennünket. Pontatlanok voltunk, büntetőket is hibáztunk, és kellett pihentetni is egy-két játékost, így az ellenfél ismét fel tudott építeni egy pár pontos különbséget (59:66). 5 perc volt még hátra, mikor valami átfordult a srácokban. Életre keltünk, volt küzdőszellem, volt koncentráció. Mind a nézőtéren helyet foglaló szülőket, mind a cserepadon ülő játékosokat hatalmas pirospont illeti, fantasztikus hangulatot varázsoltak, zengett tőlük a csarnok. Az ellenfél jobban elfáradt, bennünk volt még. Dudics Olivér vezérhez híven hatalmasat játszott, Milán fontos lepattanókat szedett, Áron fantasztikusan védekezett az ellenfél legjobbján. Mindenki hozzátette azt a pluszt, ami kellett. 2 perc alatt 9 pontot szereztünk jellemzően lerohanásból, és 68 pontnál utolértük az ellenfelünket. 3 perc volt hátra, mikor egy új meccs kezdődött, de a lendület és ezzel az előny nálunk volt. A meccs végét 8:1-re hoztuk, végre haraptak a srácok, jó volt ezt látni. Bár az első félidő alapján nem így tűnt, végül 7 pontos győzelmet arattunk, az idei szezonban a negyediket.

Az edzőket jellemzően megviselik az ilyen meccsek, de a játékosoknak adhat egy löketet, tartást a következő összecsapásokra, ha ilyen „küzdelmes” mérkőzésen tudnak bizonyítani és győzni.

Az alapszakaszból a Salgótarján elleni oda-vissza vágó maradt hátra. Őket február 4-én hazai pályán fogadjuk, és szintén esélyesként lépünk majd pályára.

Hajrá EKE!

Torma Szabolcs

U14_20230122

2023. 01.22 U14 Regionális bajnokság mérkőzés beszámoló Read More »

U14 Regionális bajnokság beszámoló 2023.01.14.

2023.01.14. szombat Dobó Katalin Gimnázium

Esztergomi KE –Parthus SE/A
42-75
(9-23,18-15,10-23,5-14)

JÁTÉKVEZETŐK : Kaposi Renátó ,Krisztián-Világos Tünde

Az első mérkőzésünk és a bajnoki tabella alapján tudtuk, hogy az ellenfelünk jóval nagyobb játékerőt képvisel, mint mi.

Ezen a meccsen a fő célunk az volt, hogy jobb eredményt érjünk el, mint az első összecsapás alkalmával.

Ez részben sikerült, a végeredményt tekintve a különbség lefeleződött, de nem lehetünk maradéktalanul elégedettek.

Egy korábbi összefoglalóban említettem már, hogy ránk sajnos nincs jó hatással, ha hazai pályán játszunk.

Családtagok, barátok, ismerősök a lelátón, bennünk van a félsz, ami egyenes út a hibázáshoz.

Rossz döntések, technikai hibák, ideges, kapkodó játék. És ez most sem volt másként.

Többször eladott labdát követő leindításból kaptunk könnyű kosarat, nekünk viszont meg kellett harcolni minden dobóhelyzetért.

Az első negyedet 14 pontos hátránnyal zártuk.

A 2. negyedben sokat javult a játék képe. A csapatok fej fej mellett haladtak, felváltva estek a kosarak, tudtuk tartani a különbséget, sőt.

Harmath Olivér és Ferenc Milán is többször betalált, Kis-Szölgyémi Ákos elsüllyesztett egy szokásossá vált hárompontost is.

Harcosabb, összeszedettebb játékot mutatva ez a játékrészt 3 ponttal meg is tudtuk nyerni, aminek kifejezetten örülök, és „csak” 11 pontos hátránnyal zártuk az első félidőt.

A 3. negyed elején mindkét oldalon a legerősebb ötösök léptek pályára, és itt már felszínre került a csapatok közti különbség.

Az ellenfelünk határozottabb, pontosabb játékot mutatva Papp Attila és Rosta Boldizsár jó teljesítményének köszönhetően 5 perc alatt 20 pontra hizlalta a különbséget.

Ezután, mivel hátra volt még egy, jóval fontosabb mérkőzésünk, a kulcsjátékosokat elkezdtük pihentetni.

A 4. negyedben azok a játékosok kaptak több lehetőséget, akik kevesebbet játszanak, így tovább nőtt a különbség.

Fontos, hogy ilyen mérkőzéseket is játszunk, hogy a srácok saját bőrükön érezzék, testközelből tapasztalják meg, milyen irányba, mely területen kell fejlődnünk.

A sportban örök igazság, hogy tanulni csak egy jobbtól lehet. Kifejezetten örömteli, hogy a két csapat közti különbség jelentősen csökkent az elmúlt hónapokban, de sok munka áll még előttünk.

Esztergomi KE –Radobasket/A
51-64
(15-12, 5:22, 15:16, 16:14)

JÁTÉKVEZETŐK : Kaposi Renátó ,Krisztián-Világos Tünde

Az első egymás elleni mérkőzésen nagyarányú vereséget szenvedtünk a Radobasket csapatától, ezen a meccsen a visszavágásra készültünk, ami egyáltalán nem tűnt lehetetlen feladatnak, annak ellenére, hogy csatlakozott hozzájuk 1-2 ügyesebb játékos, így erősebb gárdával álltak fel, mint korábban.

Az első negyedet jobban kezdtük, annak ellenére, hogy kissé csapongó volt a játék.

Dudics Olivér kosarainak és a jobb védekezésnek köszönhetően az 5. perce 7 pontos előnyt tudtunk felépíteni.

A negyed vége nem sikerült ilyen jól, könnyebb helyzetekben hibáztunk, de így is maradt 3 pont az előnyből.

A 2. negyedben jött a hidegzuhany: teljes lefagyás! Ez az ötös kifejezetten jól teljesített a Parthus elleni mérkőzésen, most viszont hiba hiba hátán.

Mindent sikerült kihagynunk, a védekezésünk kifejezetten puha és lassú volt, engedtük az ellenfelet magára találni, aminek meg is lett a következménye.

6 percen keresztül nem sikerült pontokat szereznünk, ami, mint később kiderült, el is döntötte a győzelem és a 2 pont sorsát.

Mindössze 5 dobott pont ellenében érkezett 22 kapott, így 14 pontos hátránnyal zártuk az első félidőt.

A két csapat gyakorlatilag azonos játékerejét az 1. után a 3. és 4. negyed is kiválóan megmutatta.

A 3. negyedet 1 ponttal ők nyerték, a 4-ben 2 ponttal mi voltunk jobbak.

Az utolsó felvonás elején sikerült 10 ponton belülre kerülni, de elfogyott a lendület, az ellenfélnek volt válasza, így tovább nem tudtunk zárkózni.

Ez a vereség egyértelműen a 2. negyedben mutatott indokolatlanul gyenge teljesítménynek köszönhető.

Erről beszélnünk kell a gyerekekkel, hogy megértsük, mi okozta, és mit tehetünk annak érdekében, hogy a jövőben ez ne ismétlődhessen meg.

A bajnokság folytatódik, 01.22 vasárnap Veresegyházára utazunk, ahol a helyi csapat mellett a Gödöllő ellen is pályára lépünk.

Ezeken a mérkőzésen egyértelmű esélyesként lépünk pályára, hisz az első fordulóban mindkét együttest legyőztük.

Most is hasonló eredményre számítok.

Hajrá EKE!

Torma Szabolcs

U14 Regionális bajnokság beszámoló 2023.01.14. Read More »