2025 április

Komárom-Esztergom Vármegyei U11-es bajnokság 3. forduló

2025.03.30. U11 3. forduló Megyei Bajnokság Oroszlány, Kisterem

TSE BASKET U11B – ESZTERGOMI KE U11
59-37
(18-2,14-13,12-10,15 -12)

Játékvezető: Lázár Alina

Március utolsó hétvégéjén Oroszlányba utaztunk a megyei U11 3. fordulójára ott is az A csoportba! Tudtuk, hogy nehéz feladatunk lesz mindkét csapattal szemben. Az első mérkőzésen a TSE ellen játszottunk, őket még egyszer sem sikerült legyőznünk, ennek megfelelően a játékosainkan volt egy kis félelem. Komoly kihívás volt számomra, hogy lelket öntsek beléjük és az önbizalmukat növelni tudjam.
Az első negyedben, jól látszott a fent leírt probléma, még a sima ziccereket sem tudtuk pontokra fordítani, nagyon sok kihagyott helyzetünk volt. A következő negyedtől kezdve viszont valami megváltozott, sokkal jobban figyeltek, küzdöttek, koncentráltak és egyenrangú ellenfélként hagyhattuk el a pályát. A ziccerek is bementek és védekezésben is javultunk, de mint az eredmény is mutatja nem fér bele egy egész negyeden át tartó rövidzárlat ezen a szinten. Gratulálunk a TSE csapatának.

MVM – OSE Párducok U11 lány – ESZTERGOMI KE U11
35-34
(6-12, 11-13, 10-1, 8-8)

Játékvezető: Kéri István, Göbölös Réka

A második mérkőzésen az Oroszlány lány csapat ellen játszottunk, célunk a győzelem volt. Jól kezdtük a mérkőzést, a dobások pontosabbak voltak, védekezésben erőszakosak voltunk, az első két negyedet meg is nyertük. A harmadik negyedben egy kis rövidzárlat volt a védekezésben, hagytuk, hogy közelebb kerüljenek hozzánk és az utolsó másodpercekben, egy három pontos dobással megnyerték a mérkőzést! Itt is jól látszik, hogy nem fér bele az hogy egy egy negyedet nagy arányban átengedjünk az ellenfélnek. A gyerekek nagyon el voltak keseredve, de érezték, hogy ha jól játszanak, és jobban odafigyelnek, akkor győztesek is lehetnek! Gratulálunk a Párducoknak.

Köszönjük a szülői támogatást, szurkolást. Április 13-án folytatás a Ferences Gimnázium Csarnokában!

Edzők: Berecz Zoltán, Sőlősi Florina
Hajrá EKE

Komárom-Esztergom Vármegyei U11-es bajnokság 3. forduló Read More »

Regionális fiú kadett bajnokság 2025.04.05 EKE-Franka – Veszprémi UKE U16/B

Regionális Fiú Kadett, 2025.04.05.

EKE-Franka – Veszprémi UKE U16/B
93 – 42
(39-9,16-11,12-12,26-10)

Részletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2425/hun_kom_rfk/9070930

Fekete Zsolt 20, Dudics Olivér 14, Kis-Szölgyémi Ákos 11/3, Erős Lóránt 10, Gyetvai Ábel 8, Terjék Péter Gábor 8, Tomacsek Balázs 6, Mikesy Márton 4, Tóth-Kenéz Gergő 4, Kőszegi Szabolcs 4, Domján Dániel 2, Fehér Dávid 2

Tudtuk, hogy nagy valószínűséggel a szezon utolsó mérkőzése lesz ez. Felszabadultan és örömmel volt mindenki a pályán. Két vegyes csapatra osztottam magunkat és öt percenként sorcsere volt. Laza befejezése volt ez a mérkőzés egy nehéz hétnek és kiemelkedő második féléves munkának.

Hajrá EKE!

Radványi Atanáz

Regionális fiú kadett bajnokság 2025.04.05 EKE-Franka – Veszprémi UKE U16/B Read More »

Regionális fiú kadett bajnokság 2025.04.04 EKE-Franka – Alba Fehérvár/B

Regionális Fiú Kadett, 2025.04.04.

EKE-Franka – Alba Fehérvár/B
106 – 79
(24-14,24-13,32-18,26-34)

Részletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2425/hun_kom_rfk/9069533

Fekete Zsolt 35, Kis-Szölgyémi Ákos 18/3, Domján Dániel 11, Terjék Péter Gábor 11, Dudics Olivér 11, Kőszegi Szabolcs 8, Erős Lóránt 8, Fehér Dávid 2, Gyetvai Ábel 2, Márk Ignác, Tomacsek Balázs,Mikesy Márton

Fáradtan és motiválatlanul léptünk pályára. Borzasztó lassan és sok hibával védekeztünk. Az OSE elleni meccs még nagyon ott volt a lábakban és a fejekben. Nem lett volna szabad ennyi kosarat kapnunk, de amint kialakult egy kis előny a fiúk már nem tepertek. Támadásokban szépen járt a labda, a második félidőben tartalékoltuk az erőinket a másnapi meccsre.

Hajrá EKE!

Radványi Atanáz

Regionális fiú kadett bajnokság 2025.04.04 EKE-Franka – Alba Fehérvár/B Read More »

Regionális fiú kadett bajnokság 2025.04.02 MVM-OSE Lions U16/B – EKE-Franka

Regionális Fiú Kadett, 2025.04.02.

MVM-OSE Lions U16/B – EKE-Franka
85 – 79
(16-22,19-24,19-12,31-21)

Részletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2425/hun_kom_rfk/9065795

Fekete Zsolt 40/6, Erős Lóránt 20/3, Kis-Szölgyémi Ákos 16/9, Dudics Olivér 2, Terjék Péter Gábor 1, Tóth-Kenéz Gergő, Fehér Dávid, Tomacsek Balázs, Domján Dániel, Mikesy Márton, Kőszegi Szabolcs, Gyetvai Ábel

38 percen keresztül tudtunk magabiztosan és jó játékkal vezetni a régió legerősebb csapatának otthonában. Nem túlzás azt állítani, hogy a szezon legjobb teljesítményét mutattuk, a szeptemberben kezdett közös munka ezen a mérkőzésen csúcsosodott ki. Harcosan és győzelemre éhesen mentünk ki a pályára és az egész pályás letámadásunk is jól működött. Okosan és szépen játszottunk, bár nem tudtuk kihozni magunkból azokat a megoldásokat, amiket edzéseken már néztünk. Elégedetlen vagyok azzal, hogy érdemben csak három játékos szerzett pontot, így nem is lehet mérkőzést nyerni. Védekezésünkben voltak jó kisegítések, de még nem dolgozik össze megfelelően mind az öt pályán lévő játékos. Az utolsó percekben nagy volt a nyomás rajtunk, tartani kellett volna a labdát és pörgetni az órát. Sajnos nem kezeltük jól a helyzetet, ránk nem jellemző buta eladott labdákból ki tudott egyenlíteni az ellenfél. Ekkor nagyon megtörtek a fiúk, de még mindig kezünkben volt a meccs, a két kihagyott üres ziccerünket két hárompontossal büntette az ellenfél. Fájó vereség volt, mégis most vagyok a legbüszkébb a csapatra. Olyan ellenféllel szeretek játszani, akik kicsit erősebbek, mint mi, így van kihívás. A kihívás megvolt és helytálltunk, a nehéz leckét megtanultuk.

Hajrá EKE!

Radványi Atanáz

Regionális fiú kadett bajnokság 2025.04.02 MVM-OSE Lions U16/B – EKE-Franka Read More »

U12 áprilisi forduló beszámoló 2025.04.05

Mérkőzés beszámoló, U12
Helyszín: Mór
Időpont: 2025. április 5.

Eredmények:
Esztergomi KE U12-MVM OSE Mór U12

39-77
TSE Basket U12-Esztergomi KE U12

82-47

Április 5-én Mórra utaztunk az alsóház 3. fordulójának mérkőzéseire. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű napunk, hiszen az alsóház két legerősebb csapatával csaptunk össze az „A” csoportban. Jelenleg közvetlenül mögöttük a 3. helyen állunk. Egy kicsit azt éreztem, hogy saját magunkat vertük meg, hiszen mindkét mérkőzésen megvoltak a helyzeteink, dobásaink, viszont ezen a szombati napon szerintem egy nagy méretű hullahopp karikába sem találtunk volna be. És ahogy az lenni szokott, minden kihagyott dobásunkra azonnal jött az ellenfél válasza. Persze mindkét gárda előttünk jár, gyorsabb, pontosabb, hatékonyabb kosárlabdát játszanak agresszív „tépőzár” védekezéssel, de ha csak minden 3. ziccerünket értékesítettük volna simán megfelezhettük volna a különbséget.
Sőt Tata ellen, akikkel szemben csak 10 pont volt a hátrányunk az első félidőt követően, egy pontosabb, koncentráltabb játékkal akár izgalmassá is tehettük volna az utolsó negyedet. Sajnos azonban ilyen jó csapatokkal szemben nem fér bele a 2-3 percnyi jó játékot követő rövidzárlat periódusok, ahol azt sem tudjuk merre van előre. Ráadásul a pontatlan támadás befejezéseinknek
köszönhetően mindkét összecsapáson csak egy játékosunk jutott 10 pont fölé.
Ezzel együtt ha azt nézzük, hogy ez a két csapat a 4. fordulóban úgy gázolt át rajtunk, hogy momentumaink sem voltak, ahhoz képest mindenképp egy nagyot léptünk előre, és bízom benne, hogy a fejlődés ösvényén – ha apró lépésekkel is – tovább tudunk haladni. A májusi utolsó forduló küzdelmeit, úgy mint tavaly, a „B” csoportban fejezzük be, ahol zárásképp akár dupla siker is összejöhet.

Hajrá EKE!
Berecz Zoltán

U12 áprilisi forduló beszámoló 2025.04.05 Read More »

Országos Regionális Fiú junior, Fejér csoport, Rájátszás 1.kör 1.-2. mérkőzés

Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimn.
Időpont: 2025.03.28.
Játékvezetők: Kaposi, Kugli

EKE-Franka U19 – Ajka U19
119-42
(21-10; 44-8; 27-14; 27-10)

Réstletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/fejer/merkozes/x2425/hun_fej_rfj/9070193

Vezetőedző: Kövér Martin
Másodedző: Rózsár Bálint
EKE: Kenéz 33/3, Bérczi 15/3, Dudics 10, Vajda 6/3, Kovács 6/3
Csere: Lengyel 14/6, Muszela 13/3, Takács 8, Szabó 6, Gálicz 4, Králik 4, Baumstark

Helyszín: Ajka
Időpont 2025.03.30.
Játékvezetők: Mónus, Fáncsi

Ajka U19 – EKE-Franka U19
72-103
(11-22; 24-27; 14-27; 23-27)

Réstletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/fejer/merkozes/x2425/hun_fej_rfj/9070194

Edző: Kövér Martin
EKE: Kenéz 21, Dudics 17/3, Králik 13/6, Kovács 6, Vajda
Csere: Krisztián 17/6, Muszela 10, Minczér 7/3, Lengyel 6, Gálicz 5/3, Takács 1, Szabó

Kövér Martin: „Ezzel a párharccal ráfordultunk a célegyenesre. Lehengerlő, szép, okos kosárlabdát játszottunk a két mérkőzésen, ezt alátámasztja az, hogy 8-ből 8 negyedet meg tudtunk nyerni. Tripláink ültek, mind a két mérkőzésen 7-et értékesítettünk. Gratulálok a srácoknak! Készülünk az április 4.-ei DKKA elleni mérkőzésre. Célunk az 5. hely megszerzése a bajnokságban, amire van reális esély.”

Országos Regionális Fiú junior, Fejér csoport, Rájátszás 1.kör 1.-2. mérkőzés Read More »