2023

Regionális Fiú Kadett 6. forduló 2023.03.11

2023.03.11.-én Esztergomban rendzetük a Regionális fiú kadett bajnokság Veszprém megyei csoportjának 6. fordulóját!

A hazai (EKE) csapat mellett a Tatai SE (TSE Basket U16) és a Veszprém/B (VUKE/B) voltak jelen.

Az első mérkőzésen a Tata (TSE) fiaival játszottunk. Könnyű meccsre számítottunk, de sajnos túlságosan is el bíztuk magunkat! Az az érzésem támadt, hogy nem vesszük komolyan az ellenfelünket. Könnyelműen játszottunk, nem voltunk elég határozottak se védekezésben, sem támadásban! A tatai csapat viszont nagyon élesen és fegyelmezetten játszotta amit tud, nem is sikerült kialakítani a megnyugtató különbséget.

Nehezen ébredt fel az EKE, sokszor görcsösen és egymásra várva kosárlabdáztunk! Kintről a mai nap sem sikerült kosarat szereznünk, viszont a TSE többször is eredményes tudott lenni a hárompontos vonal mögül. Próbáltunk „meglépni” a tatai fiúk elől, de sajnos nagy különbséget nem sikerült kiharcolni.

Sok hibával és pontatlansággal kosárlabdáztunk, de végül sikerült győzelemmel befejezni a mérkőzést, bár az erre a meccsre kitűzött céljaink közül csak a győzelmet sikerült teljesíteni!

Gratulálok a TSE csapatának, ma nagyon szívosan játszottak!

Végeredmény:

Esztergomi KE – TSE Basket U16
52:44
(11-7,18-15,13-12,10-10)

Második mérkőzésünket a VUKE/B ellen játszottuk. Itt egy nehezebb mérkőzésre számítottunk, ugyanis a Veszprém mind a két csapata sok pontot dobott eddig a bajnokságban és az „A” csapatuk ellen játszottunk, nagyjából tudtuk, hogy milyen stílusú játékra számíthatunk.

A kezdés előtt azt kértem a fiúktól, hogy felejtsék el a Tata elleni meccset és koncentráljanak erre a mérkőzésre! Figyeljenek, gondolkozzanak és igyekezzenek jó döntéseket hozni!

Szerencsére hamar kiderült, hogy nincsenek egy súlycsoportban a csapatok, sokáig nem jutottak át a veszprémiek a támadó térfélre, rengeteg labdát szereztünk és kíméletlenül kosárral büntettük az ellenfelünk hibáit!

Azt hiszem ezen a meccsen játszottunk eddig a szezonban a leghatékonyabban! Kár, hogy az első mérkőzést „elszórakoztuk”, sokkal többet dobhattunk volna, ha ezzel a mentalitással álltunk volna ki a Tata ellen is!

Végeredmény:

VUKE U16/B – Esztergomi KE
42-116
(9-43,12-25,7-26,14-22)

Összességében elégedett vagyok a fiúkkal, mindenkinek lehetnek jobb és rosszabb napjai is, de folyamatosan fejlődik a csapat és ez fordulóról fordulóra látszik is! A 7. és egyben utolsó forduló lesz a legnehezebb, ugyanis két fehérvári csapat ellen lépünk pályára (Alba/A, DKKA/B), de felkészülünk és várjuk a fordulót!

Regionális Fiú Kadett 6. forduló 2023.03.11 Read More »

Regionális Fiú Kadett 5. forduló

Az veszprém megyei országos fiú kadett regionális bajnokság 5. fordulójában vàrosunk fiai az Alba Fehérvár valamint a VUKE/A csapata ellen mérkőzött. A helyzetünk nem volt könnyű, ugyanis sok hiányzónk volt. Mindösszesen 8-an tudtunk elutazni  veszprémi Vetési Albert Gimnáziumba.

Az első találkozón a fehérvári fiatalok ellen léptünk parkettre. Jól ismertük őket, hiszen már játszottunk ellenük idén. Jó iramú mérkőzés volt ahol főleg a védekezés dominált. A srácoktól azt kértem, hogy az edzésen gyakoroltakat próbálják megcsinálni. Ezt kisebb-nagyobb sikerrel sikerült is. Az elején jól tartottuk magunkat azonban a 2.félidőre elfáradtunk és így el is vesztettük a mérkőzést. Végeredmény: 79-52 az Albának

Legponterősebb játékosunk Gergely Patrik volt aki 21-et tett a közösbe.

Kis szünet után a hazai veszprémi gárda ellen játszottunk. Ő velük is találkoztunk már idén. Az első ‘randevún’ ponteső volt. Ez a mostani meccsre is igaz volt. 180 pont esett a mérkőzésen, ami nem egy megszokott szám ezen a szinten. Végig koncentráltan és bátran játszottunk ezért partiban voltunk az utolsó percekig. A zónavédekezéses letámadásunk jól működött, sok labdát tudtunk elcsípni. Sajnos a két együttes közötti különbség kijött a végén és így 96-84-es vereséget szenvedtünk. Legponterősebb játékosunk Lénert Bence volt a maga 19 pontjával.

Összességében a sok hiányzó ellenére jól helytálltak a srácok mind a két mérkőzésen. A két vereség ellenére én most voltam rájuk a legbüszkébb. Mentek, csinálták végig. Bátran és koncentráltan játszottak. Sajnos mind a két meccsen elfáradtunk fejben a végére és így megérdemelten nyertek ellenfeleink.

Regionális Fiú Kadett 5. forduló Read More »

U12 beszámoló 6. forduló

U12-es országos bajnokság, 6. forduló
Helyszín: Oroszlány
Időpont: 2023. március 11.

Eredmények:
MVM-OSE Oroszlánok-Esztergomi KE

109-33
Esztergomi KE-UNI-Győr NKA

40-76

A mérkőzések beszámolója:
A márciusi forduló alkalmával ismét Oroszlányba utaztunk, ahol megismétlődött a 4. forduló
párosításai!
Akkor mindössze 6 ponttal kaptunk ki a győri lányoktól. Ennek tükrében főleg erre az összecsapásra
fókuszáltunk.
Tudtuk, hogy a jóval erősebb Oroszlánok bajuszát nincs esélyünk meghúzogatni, és annak ellenére,
hogy jól kezdtük a mérkőzést a végére ismét nagy zakóba szaladtunk bele!
Sajnos a 2. mérkőzésünk sem úgy alakult, ahogy megálmodtuk! Ismét nem állt rendelkezésemre a
teljes keret, ráadásul az egyik alapemberünket 6 perc játék után – véleményes játékvezetői
döntéseknek köszönhetően – kiszórták a folytatásból!
A játékunk sajnos abszolút kiábrándító volt. Egy-két játékostól eltekintve mindenki mélyen tudása
alatt teljesített! Az eddigi agresszív védekezésünkből szinte semmi nem maradt erre a hétvégére!
A lányok sorra megnyerték a párharcokat. Pontosabban, gyorsabban játszották a kosárlabdát!
Enervált játékunk ellenére a 3. negyedben felcsillant némi reménysugár, hiszen pár percen át tudtuk
hozni azt a szintet, amire képesek vagyunk! Visszajöttünk 10 pont környékére! Az utolsó felvonásra
azonban az akadémiai csapat talált még egy sebességfokozatot, amire már nem volt válaszunk!
Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen továbbra is az 5. pozíciót foglaljuk el, és csak
akadémiai (NB 1 –es) csapatok előznek meg minket!
Folytatás március 25-én hazai környezetben!

Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U12 beszámoló 6. forduló Read More »

U12 beszámoló február (5. forduló)

U12-es országos bajnokság, 5. forduló
Helyszín: Oroszlány
Időpont: 2022.február 19.

Eredmények:
MVM-OSE Vadmacskák-Esztergomi KE

45-107
Esztergomi KE-MVM OSE TKC U12

85:25

A mérkőzések beszámolója:

Az U12-es országos kosárlabda-bajnokság 5. fordulójának ismét Oroszlány városa adott otthont. Mint
minden fordulóban ezen a hétvégén is két mérkőzést játszottunk.
Ezt a két csapatot az idei bajnokságban már legyőztük egyszer, így esélyesként indultunk el vasárnap
reggel.
A srácok teljesítményén az egészséges önbizalom, magabiztosság sugárzott mindkét mérkőzésen!
Ennek köszönhetően először szárnyaltuk túl a lélektani 100 pontos határt! A feldobástól kezdve
minden tekintetben uraltuk a mérkőzést! Tökéletes összpontosítás mellett szinte minden támadásból
kosarat szereztünk. A negyedenkénti közel 30 pontos átlag minden képzeletemet felülmúlta!
A második összecsapáson kissé mereven kezdtünk. Nem jöttek be úgy a dobásaink mint az várható
lett volna!
A második etaptól azonban egyre inkább nyílt az olló. Pár perc elteltével pedig már nem volt kérdés,
ki fogja bezsebelni a két pontot!
Remek teljesítményünknek köszönhetően ismét a „B” csoportban folytathatjuk a küzdelmeket, és
talán revansot vehetünk a győri lányokon!
Folytatás március 11-én Oroszlányban!

Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U12 beszámoló február (5. forduló) Read More »

Regionális Fiú Kadett 4. forduló 2023.02.05

2023.02.05.-én vasárnap hazai pályán került megrendezésre a Regionális Fiú Kadett bajnokság
4.fordulója, melyet immáron az „A” jelzésű csoportban kezdhettünk!
A forduló részvevői a hazai csapaton kívül (Esztergomi Kosárlabda Egylet U16) a VUKE U16/A
(Veszprém) és a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia U16/B (Székesfehérvár) voltak.

Esztergomi KE U16 – DKKA/B
62-44
(17-14, 16-18, 7-5, 22-7)

Az első mérkőzésen a DKKA csapatával játszottunk, akikkel már az első fordulóban találkoztunk.
Akkor 56-70 arányban alulmaradtunk az ügyes, gyors és jól szervezett fehérvári csapattal szemben.
Ezért a mai találkozó egy jó teszt volt, hogy hol tartunk egy akadémiai csapathoz képest!
A mérkőzés kezdetétől fogva letámadással védekeztünk, próbáltuk az ellenfelünket még a saját
térfelükön hibázásra kényszeríteni! Ez részben teljesült is, hiszen a korábbiakkal ellentétben többször
okoztunk kellemetlen pillanatokat a DKKA csapatának.
Támadásban felkészültünk a fehérvári letámadásra, erre rendre jól reagáltunk, több alkalommal
gyorsindítással tudtuk befejezni az akcióinkat!
Felállt védelem ellen immáron több alkalommal játszottuk be a labdát Lénárt Bencének, aki
pozíciófogás után egyre jobban ráérez a palánk alatti mozgásokra és rendre dominál támadásban, nem
csak kosárra töréseivel, hanem jó ütemű passzaival is, amivel könnyedén helyzetbe hozta társait!
Támadásban Bence mellé Gergely Patrik és Krisztián Márk is fel tudott nőni, mind ketten
meghatározó játékosai voltak a mérkőzésnek!
A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, viszont továbbra is van hová fejlődni! Kiemeltem ezen a
mérkőzésen, hogy viszonylag jól működött a letámadásos védekezésünk. De csak három labdát
sikerült szerezni belőle!
Lepattanónál egyik palánk alatt sem zárunk ki, így nagyon sok labdát veszítünk ilyen szituációkban!
Egyre többet passzolunk, ami jó, de sajnos sokszor lassú és rossz üteműek ezek az átadások!
Helyzet kihasználás…elég hektikus sajnos! Véleményem szerint ez csak koncentráció kérdése.
És végére a vesszőparipánk…büntetőzés…37 büntető kísérletből 10-et értékesítettünk…nem
kommentálom…
Összességében jól teljesítettünk, szépen fejlődik a csapat támadásban, védekezésben egyaránt!
Gratulálok a fiúknak, visszavágtunk!

Pomtszerzők: Lénárt B.26, Krisztián M.12, Gergely P.12, Králik A., Pothorszki B., Bérczi K. 3,
Baumstark Á. 2, Horváth L. 1

VUKE U16/A – Esztergomi KE U16
95-78
(25-20, 18-22, 17-15, 35-21)

A veszprémi csapattal idén most találkoztunk előszőr, de tudtuk, hogy erős ellenfelek lesznek és nehéz
mérkőzést fogunk játszani.
Az első játékrészben fej-fej mellett haladtak pont szerzésben a csapatok, mind két oldalon néhány
szép, pár elhibázott akció. Sajnos az első negyed közepén és végén kaptunk három hárompontost,
amire nem, vagy csak két pontosokkal válaszoltunk! A félidő végig szoros volt, a veszprémi fiúk igen
jól dobták a hárompontosokat, de az esztergomi kosarasok viszont mezőnyben voltak
eredményesebbek, a második félidőben egy pontos hátrányban vártuk folytatást!
A harmadik negyed fordulatosra sikerült, volt olyan periódus, mikor az EKE vezetett! A negyedik
negyedre kissé elfáradtunk, ezért többször bele kellett cserélni a mérkőzésbe. Sajnos ezzel kicsúszott a
kezünkből a mérkőzés, nem beszélve az ellenfelünk extra kinti dobó teljesítményéről. Az utolsó
játékrészben 8 db 3pontos kosarat kaptunk! Ez megengedhetetlen, pláne úgy, hogy mi nem igen
vagyunk veszélyesek kintről! A következő fordulóban készülni fogunk a kinti dobásokra, nem
kaphatunk ennyi hármast!

Pontszerzők: Krisztián M. 23, Gergely P.20/6, Lénárt B. 10, Pothorszki B. 9/3, Bérczi K., Králik A. 6,
Baumstark Á., Gálicz D. 2

A negyedik fordulót is sikeresen abszolváltuk, maradunk és várjuk a következő mérkőzéseket!

Regionális Fiú Kadett 4. forduló 2023.02.05 Read More »

U11-U12 beszámoló január

U12_202301

U12-es országos bajnokság, 4. forduló
Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium
Időpont: 2023. 01. 23.

Eredmények:
MVM-OSE Oroszlánok-Esztergomi KE
113:37
Esztergomi KE-UNI Győr NKA
51:57

U11-es megyei bajnokság, 2. forduló
Helyszín: Krajnyik András Tornacsarnok, Oroszlány
Időpont: 2023.01.29.

Eredmények:
Esztergomi KE- MVM-OSE Radnóti
41:34
MVM-OSE Hunyadi – Esztergomi KE
48:29

Az eddigi remek teljesítményünknek köszönhetően mindkét csapatunk igen előkelő helyről várta a soron következő fordulókat. U12-eseink a „B”, U11-es csapatunk pedig az „A” csoportban küzdhetett az elmúlt két hétvégén.
Tudtuk, hogy ezek a mérkőzések már nagyobb próbatétel elé állítanak majd minket. Az oroszlányi oroszlánok rendesen belénk is martak! Sajnos a játék minden elemében felülmúlták csapatunkat, és nagyarányú győzelmet arattak felettünk!
A második összecsapásra viszont sikerült felszívnunk magunkat, és egy nagyon izgalmas, fordulatokban gazdag meccset láthattak a szülők! Az utolsó negyedre sikerült ledolgoznunk egy 10 pontos hátrányt! Onnantól kezdve felváltva vezettek a csapatok. Amolyan 1 pont ide, 2 oda típusú csata vette kezdetét! Sajnos azonban az utolsó 2-3 percben, a győri akadémisták jobb döntéseket hoztak, és elvitték a két pontot!
Folytatás február 19-én Oroszlányon!

Január 29-én a legkisebbekre várt két mérkőzés a szokásos helyszínen, Oroszlányon!
Ezen a vasárnapon is volt két olyan ifjú kosarasunk, akik először bújtak bele az egyesület mezébe!
Az első mérkőzésen remek játékkal, egy-két klasszis teljesítménnyel győzelmet arattunk!
Az előre kitűzött célunkat ezzel teljesítettük is, hiszen a következő meccsen ismét a legerősebb oroszlányi csapattal néztünk farkasszemet!
Legnagyobb meglepetésemre –amolyan tét nélküli örömjátékkal –az első félidő végén 8 ponttal vezettünk! Egy váratlan sérülés azonban megakadályozta a szoros, izgalmas végjátékot!
Ezzel együtt nem lehetek elégedetlen az elmúlt két forduló eredményeivel. Sőt, meggyőződésem, hogy teljes csapattal, sérülés nélkül a győri akadémiai csapat, és akár a Hunyadi ellen is összejöhetett volna egy-egy bravúrgyőzelem!
A hibák javításával, a munkát tovább folytatva megyünk tovább!

Hajrá EKE!

U12_202301

U11-U12 beszámoló január Read More »

Regionális Fiú Kadett 3. forduló 2023.01.21

Helyszín: Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom
Vezette: Kaposi; Fajszi

Esztergomi Ke – TSE Basket U16
67-34
(17-4; 15-6; 16-15; 19-9)

EKE: Gergely 14/3 ; Lénárt 28 ; Krisztián 6/3 ; Pothorszki 3 ; Bérczi 3
Csere: Králik 7/3 ; Horváth 2 ; Baumstark 2 ; Petró 2 ; Vajda ; Gálicz ; Mihályi

A 3. forduló első mérkőzésén városunk fiai a jól ismert tatai csapatot fogadták. Másodszor
találkoztunk velük idén és most jóval magabiztosabb sikert arattunk, mint legutóbb (74-52).
Az első perctől fogva éreztették a fiúk, hogy itt a mai napon a vendégeknek nem sok esélyük
lesz. Lénárt és Gergely megadta az alaphangulatot a mérkőzéshez, melyhez Králik is
csatlakozott a kispadról. Tudtuk gyakorolni a letámadásos zónavédekezést, amelynek az igazi
főpróbája a következő fordulóban lesz. Gratulálok a srácoknak, megérdemelten nyertek!

Ajka – Esztergomi KE
28-100
(9-30; 13-19; 0-34; 6-17)

EKE: Lénárt 30 ; Gergely 16 ; Bérczi 15 ; Krisztián 8 ; Pothorszki 8
Csere: Králik 10 ; Mihályi 7 ; Baumstark 2 ; Petró 2 ; Horváth 2 ; Vajda ; Gálicz

A második mérkőzésen az „A” csoportból visszaesett Ajka volt az ellenfelünk. Azt kértük a
srácoktól, hogy végig koncentráljanak és adják ki magukból a maximumot. Ezen a
mérkőzésen is letámadtunk elejétől a végéig, aminek köszönhetően nagyon sok szerzett
labdánk volt Králik és Mihályi főszereplésével. Lénárt és Gergely mellé támadó oldalon ezen
a mérkőzésen fel tudott lépni Bérczi is valamint a 100. pontot szerző Krisztián is. Ezen a
mérkőzésen is magabiztos sikert arattunk és készülünk a következő két mérkőzésre.

Regionális Fiú Kadett 3. forduló 2023.01.21 Read More »

2023. 01.22 U14 Regionális bajnokság mérkőzés beszámoló

U14_20230122

2023.01.22. vasárnap, Veresegyházi Kosárlabda Csarnok

Gödöllői Sport Klub – Esztergomi KE
53-74
(20-14, 12-17, 8-25, 13-18)

JÁTÉKVEZETŐK : Belák Zoltán, Hamzi Virág

Bár egyéb elfoglaltságok miatt (sítábor, családi programok) nem a legerősebb összeállítással utaztunk el Veresegyházára, mégis esélyesként léptünk pályára.

Mindkét csapat lassan kezdett, az 5. percben mindössze 6-6 állt az eredményjelzőn.

Pontatlan, hibákkal tarkított játék volt jellemző, viszonylag könnyű dobóhelyzetek maradtak ki mind az egyik, mind a másik palánknál.

Ezután jellemzően felváltva estek a kosarak, de mi sajnos 6 büntetődobást is elhibáztunk, és lényegében ez okozta az épp 6 pontos hátrányunkat, amivel az első negyedet zártuk.

A 2. negyed elején a kissé agresszívebb, határozottabb védekezésnek köszönhetően 4 percig nem kaptunk pontot.

Időközben nálunk Hegedűs Áron, Harmath Olivér és Mikesy Marci is eredményes volt, büntetőket is tudtunk értékesíteni, így 20-21-re már mi vezetünk.

Az ellenfelünk is tudott újítani, 14 pontot szereztek, miközben mi csak két mezőnykosarat szereztünk.

Sok volt a hiba, gyorsabban akartunk játszani, mint ahogy tudunk, és mint ahogy kellett volna. A kapkodás nem volt indokolt.

Ezt bizonyítja, hogy az utolsó két percben ismét jobban védekeztünk, nem kaptunk pontot, de szereztünk 6-ot, így mindössze 1 pontos hátránnyal(32:31) mentünk szünetre.

A 3. játékrész elején, mikor mindkét csapat az aktuálisan legerősebbnek vélt felállásával lépett pályára, végre megmutatkozott a különbség.

Dudics Olivér dupláinak, illetve Ferenc Milán zsinórban szerzett 5 kosarának köszönhetően 6 perc alatt 18 pontot szereztünk, miközben az ellenfél erejéből mindössze 2 mezőnykosárra futotta. Ebben az időszakban jól működött a gyors indítás, amiből könnyű kosarakat tudtunk szerezni. Az ellenfélen érződött a fáradtság, nekik ez már a 2. meccsük volt, ezt tudtuk végre jól kihasználni. Érkezett még egy szokásos Ákos-féle tripla, így a negyedet már megnyugtató, 16 pontos előnnyel zártuk (40-56). Az egész negyedben 8 pontot kaptunk, miközben mi 25-öt szereztünk, és ez lényegében el is döntötte a mérkőzést.

A 4. negyedben, gondolva a következő meccsre, próbáltuk a jellemzően többet játszó játékosokat pihentetni.

Felváltva estek a kosarak, többek közt Benke Zalán és Körmendy Balázs is betaláltak, tovább nőtt a különbség.

Az utolsó felvonást is sikerült megnyernünk (13-18), így egy magabiztosnak mondható 21 pontos győzelemmel elhoztuk a 2 pontot.

Pontszerzők: Dudics 21, Ferenc 14, Harmath 12, Kis-Szölgyémi 12/3, Mikesy 8, Hegedűs 3, Körmendy 2, Benke 2

2023.01.22. vasárnap, Veresegyházi Kosárlabda Csarnok

Esztergomi KE –BKG Veresegyház
76-69
(21:26, 12:18, 20:12, 23:13)

JÁTÉKVEZETŐK : Belák Zoltán, Hamzi Virág

A nap 2. mérkőzésén a házigazda ellen léptünk pályára. Az ellenfelünk a délelőtti mérkőzésen 77:50-re, 27 ponttal múlta felül a gödöllői csapatot. Ebből arra következtethettünk, hogy ezen a napon nagyságrendileg azonos játékerőt képviselnek, mint mi. Ez egy jó meccset, egy ki-ki mérkőzést vetített előre, és ez a gondolat be is bizonyosodott. A hazai pálya mellett az is nekik kedvezett, hogy mi egymást követően a 2. meccsünket játszottuk, míg nekik volt lehetőségük pihenni.

Ez már a mérkőzés elején éreztette is a hatását, mert bár a támadó térfélen egész jó százalékban voltunk eredményesek, de a védekezésünk nem működött. Lassan reagáltunk, lemaradtunk az ellenfél játékosairól, így a szerzett kosarak után azonnal jött is a válasz. A negyed elején és végén Kis-Szölgyémi Ákos volt többször eredményes, a köztes időszakban Dudics Olivér vette hátára a csapatot, de Kőszegi Szabolcs és Kruppa Noel is eredményes volt. Az első 10 perc során szerzett 21 pont nem kevés, a kapott 26 viszont túl sok. 5 pontos hátrányba kerültünk.

A folytatásban a forgatókönyv hasonlóan alakult, a kellőnél alacsonyabb koncentrációs szint volt jellemző a srácokra. Bár Hegedűs Áron és Harmath Olivér többször betalált, az ellenfél továbbra is kevesebb hibával játszott. Alacsony energiaszint mellé sosem társul kellő agresszivitás, határozottság, ez most sem volt másként. Rossz döntéseket hoztunk, engedtük az ellenfélnek, hogy elhiggye, jobb nálunk. A lélektan ebben a korosztályban kiemelten nagy jelentőséggel bír, jellemzően elég érzékenyek a játékosok. A negyedet 12-18-cal zártuk, a félidőben 12 pontos hátrányban voltunk. Összetereltük a srácokat, és próbáltuk feltüzelni őket. Tudjuk, hogy jobbak vagyunk, de ezt tudni önmagában kevés, a pályán bizonyítani is kell!

Következett a 3. negyed, ahol az előző mérkőzéshez hasonlóan a legjobbak léptek pályára. Ennek meg is lett az eredménye. Az első 5 percben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, a Veresegyháza tartotta a 10 pont körüli különbséget, de a második 5 percben sikerült újabb energiatartalékokat mozgósítanunk. Harcosabbá váltunk, és bár még mindig több volt a hiba, Milán, Ákos és Harmath Olivér kosaraival megkezdtük a felzárkózást. Ákos persze hozta a „kötelező” triplát is. 13 pontot szereztünk 4 kapott ellenében, így mindössze 3 pont mínuszban fordultunk rá az utolsó játékrészre.

Mivel ennyire szoros volt az állás, nem tudtuk úgy forgatni, cserélni a srácokat, ahogy az szükséges lett volna, így számítottunk egy hullámvölgyre. Ez az 4. negyed elején, mondhatni, még épp időben el is ért bennünket. Pontatlanok voltunk, büntetőket is hibáztunk, és kellett pihentetni is egy-két játékost, így az ellenfél ismét fel tudott építeni egy pár pontos különbséget (59:66). 5 perc volt még hátra, mikor valami átfordult a srácokban. Életre keltünk, volt küzdőszellem, volt koncentráció. Mind a nézőtéren helyet foglaló szülőket, mind a cserepadon ülő játékosokat hatalmas pirospont illeti, fantasztikus hangulatot varázsoltak, zengett tőlük a csarnok. Az ellenfél jobban elfáradt, bennünk volt még. Dudics Olivér vezérhez híven hatalmasat játszott, Milán fontos lepattanókat szedett, Áron fantasztikusan védekezett az ellenfél legjobbján. Mindenki hozzátette azt a pluszt, ami kellett. 2 perc alatt 9 pontot szereztünk jellemzően lerohanásból, és 68 pontnál utolértük az ellenfelünket. 3 perc volt hátra, mikor egy új meccs kezdődött, de a lendület és ezzel az előny nálunk volt. A meccs végét 8:1-re hoztuk, végre haraptak a srácok, jó volt ezt látni. Bár az első félidő alapján nem így tűnt, végül 7 pontos győzelmet arattunk, az idei szezonban a negyediket.

Az edzőket jellemzően megviselik az ilyen meccsek, de a játékosoknak adhat egy löketet, tartást a következő összecsapásokra, ha ilyen „küzdelmes” mérkőzésen tudnak bizonyítani és győzni.

Az alapszakaszból a Salgótarján elleni oda-vissza vágó maradt hátra. Őket február 4-én hazai pályán fogadjuk, és szintén esélyesként lépünk majd pályára.

Hajrá EKE!

Torma Szabolcs

U14_20230122

2023. 01.22 U14 Regionális bajnokság mérkőzés beszámoló Read More »

U14 Regionális bajnokság beszámoló 2023.01.14.

2023.01.14. szombat Dobó Katalin Gimnázium

Esztergomi KE –Parthus SE/A
42-75
(9-23,18-15,10-23,5-14)

JÁTÉKVEZETŐK : Kaposi Renátó ,Krisztián-Világos Tünde

Az első mérkőzésünk és a bajnoki tabella alapján tudtuk, hogy az ellenfelünk jóval nagyobb játékerőt képvisel, mint mi.

Ezen a meccsen a fő célunk az volt, hogy jobb eredményt érjünk el, mint az első összecsapás alkalmával.

Ez részben sikerült, a végeredményt tekintve a különbség lefeleződött, de nem lehetünk maradéktalanul elégedettek.

Egy korábbi összefoglalóban említettem már, hogy ránk sajnos nincs jó hatással, ha hazai pályán játszunk.

Családtagok, barátok, ismerősök a lelátón, bennünk van a félsz, ami egyenes út a hibázáshoz.

Rossz döntések, technikai hibák, ideges, kapkodó játék. És ez most sem volt másként.

Többször eladott labdát követő leindításból kaptunk könnyű kosarat, nekünk viszont meg kellett harcolni minden dobóhelyzetért.

Az első negyedet 14 pontos hátránnyal zártuk.

A 2. negyedben sokat javult a játék képe. A csapatok fej fej mellett haladtak, felváltva estek a kosarak, tudtuk tartani a különbséget, sőt.

Harmath Olivér és Ferenc Milán is többször betalált, Kis-Szölgyémi Ákos elsüllyesztett egy szokásossá vált hárompontost is.

Harcosabb, összeszedettebb játékot mutatva ez a játékrészt 3 ponttal meg is tudtuk nyerni, aminek kifejezetten örülök, és „csak” 11 pontos hátránnyal zártuk az első félidőt.

A 3. negyed elején mindkét oldalon a legerősebb ötösök léptek pályára, és itt már felszínre került a csapatok közti különbség.

Az ellenfelünk határozottabb, pontosabb játékot mutatva Papp Attila és Rosta Boldizsár jó teljesítményének köszönhetően 5 perc alatt 20 pontra hizlalta a különbséget.

Ezután, mivel hátra volt még egy, jóval fontosabb mérkőzésünk, a kulcsjátékosokat elkezdtük pihentetni.

A 4. negyedben azok a játékosok kaptak több lehetőséget, akik kevesebbet játszanak, így tovább nőtt a különbség.

Fontos, hogy ilyen mérkőzéseket is játszunk, hogy a srácok saját bőrükön érezzék, testközelből tapasztalják meg, milyen irányba, mely területen kell fejlődnünk.

A sportban örök igazság, hogy tanulni csak egy jobbtól lehet. Kifejezetten örömteli, hogy a két csapat közti különbség jelentősen csökkent az elmúlt hónapokban, de sok munka áll még előttünk.

Esztergomi KE –Radobasket/A
51-64
(15-12, 5:22, 15:16, 16:14)

JÁTÉKVEZETŐK : Kaposi Renátó ,Krisztián-Világos Tünde

Az első egymás elleni mérkőzésen nagyarányú vereséget szenvedtünk a Radobasket csapatától, ezen a meccsen a visszavágásra készültünk, ami egyáltalán nem tűnt lehetetlen feladatnak, annak ellenére, hogy csatlakozott hozzájuk 1-2 ügyesebb játékos, így erősebb gárdával álltak fel, mint korábban.

Az első negyedet jobban kezdtük, annak ellenére, hogy kissé csapongó volt a játék.

Dudics Olivér kosarainak és a jobb védekezésnek köszönhetően az 5. perce 7 pontos előnyt tudtunk felépíteni.

A negyed vége nem sikerült ilyen jól, könnyebb helyzetekben hibáztunk, de így is maradt 3 pont az előnyből.

A 2. negyedben jött a hidegzuhany: teljes lefagyás! Ez az ötös kifejezetten jól teljesített a Parthus elleni mérkőzésen, most viszont hiba hiba hátán.

Mindent sikerült kihagynunk, a védekezésünk kifejezetten puha és lassú volt, engedtük az ellenfelet magára találni, aminek meg is lett a következménye.

6 percen keresztül nem sikerült pontokat szereznünk, ami, mint később kiderült, el is döntötte a győzelem és a 2 pont sorsát.

Mindössze 5 dobott pont ellenében érkezett 22 kapott, így 14 pontos hátránnyal zártuk az első félidőt.

A két csapat gyakorlatilag azonos játékerejét az 1. után a 3. és 4. negyed is kiválóan megmutatta.

A 3. negyedet 1 ponttal ők nyerték, a 4-ben 2 ponttal mi voltunk jobbak.

Az utolsó felvonás elején sikerült 10 ponton belülre kerülni, de elfogyott a lendület, az ellenfélnek volt válasza, így tovább nem tudtunk zárkózni.

Ez a vereség egyértelműen a 2. negyedben mutatott indokolatlanul gyenge teljesítménynek köszönhető.

Erről beszélnünk kell a gyerekekkel, hogy megértsük, mi okozta, és mit tehetünk annak érdekében, hogy a jövőben ez ne ismétlődhessen meg.

A bajnokság folytatódik, 01.22 vasárnap Veresegyházára utazunk, ahol a helyi csapat mellett a Gödöllő ellen is pályára lépünk.

Ezeken a mérkőzésen egyértelmű esélyesként lépünk pályára, hisz az első fordulóban mindkét együttest legyőztük.

Most is hasonló eredményre számítok.

Hajrá EKE!

Torma Szabolcs

U14 Regionális bajnokság beszámoló 2023.01.14. Read More »