Év: 2023
Országos Regionális Fiú Junior, Fejér csoport 4. forduló
Országos Regionális Bajnokság Fiú Junior, Fejér csoport
Helyszín: Dunaújváros, Szent Pantaleimon Ált. Isk.
Időpont: 2023.12.17
Vezette: Nagy, Némedi
AF-Dunaújvárosi Sárkányok/B – Esztergomi KE U18
51-57
(9-15; 7-13; 14-15; 21-14)
EKE: Lénárt 18; Gergely 16/3; Dudics L. 9; Bérczi 4; Baumstark
Csere: Gálicz 4; Dudics O. 4; Kis-Szölgyémi 2; Dajka; Minczér
A 4. fordulóra úgy utazott el a csapat Dunaújvárosba, hogy fel akarunk jutni az „A” csoportba a
szezonban először. Nem ígérkezett egy könnyű feladatnak, hiszen többen betegséggel küszködtek
páran pedig sérüléssel. Először a hazai sárkányokkal néztünk farkasszemet. Jó iramban kezdtük a
mérkőzést. Agresszívak, céltudatosak és fegyelmezettek voltunk. Az edzésen gyakoroltak
visszaköszöntek a pályán és ha támadásban néha döcögött is a szekér azt védekezésben ki tudtunk
egyenlíteni. A 4. negyedben kicsit közelebb került az ellenfelünk, de a győzelmünk nem forgott
veszélyben!
Esztegomi KE U18 – VUKE U18/B
103-62
(11-14; 33-13; 32-19; 27-16)
EKE: Lénárt 20; Gergely 18/6; Bérczi 14; Dudics L. 11; Gálicz 9/3
Csere: Minczér 10; Dudics O. 8; Baumstark 5; Dajka 4; Kis-Szölgyémi 4
Mindössze fél óra szünet után már a veszprémi alakulattal kellett megmérkőznünk. Az első
negyedben mintha bent maradtunk volna az öltözőben. Enerváltak voltunk és sorra rossz döntéseket
hoztunk. Nem vállaltuk fel azokat a szituációkat, amelyeket ezen a szinten fel kell vállalni. A
2.negyedben viszont 180 fokos fordulatot vett a brigád. Szigorítottunk a védekezésünkön, amellyel
hibákra kényszerítettük a Veszprém vármegyei csapatot. Mindenki szépen tette a dolgát mind
támadó mind védő oldalon. Az első félidőben kialakított megnyugtató előnyt tudtuk tartani, sőt még
növeltük is a mérkőzés végére. A 100. pontot Dudics Levi szerezte, szóval jön a csapatnak egy tálca
kubuval! Kiemelném Minczér 10 pontos karrier csúcsát!
Kövér Martin: „Reggel amikor beültünk a buszba, hogy utunkat megtegyük Dunaújvárosba már
láttam a srácokon azt, hogy itt ma valami pozitív dolog fog történni. Láttam a szemükben a tüzet és
az elszántságot, hogy ők most megmutatják, hogy kissé hiányos felállásban is képesek vagyunk
feljutni az „A” csoportba. Így is lett. Magabiztosan és harcosan játszottunk, oda figyeltek arra, amit
mondtam. Büszke vagyok rátok gyerekek, EZ MELÓ VOLT!”
Regionális fiú serdülő, Veszprém megye 3.forduló
Regionális fiú serdülő, Veszprém megye
3.forduló, 2023.12.16., Esztergom
Esztergomi KE U14 – TSE Basket U14
70:63
(10-15, 20-19, 19-16, 21-13)
Edző: Hartmann János, Rózsár Bálint
EKE: Horváth L. 26, Ilyés I. 19, Bartl Á. 9, Kőszegi Sz. 6, Rózsár M. 3, Hegedűs Á. 3, Mandák E. 2, Kele-Fodor K. 2
https://hunbasketimg.webpont.com/pdf/x2324/hun_ves_rfs_17.pdf
Eljött a várva várt hazai forduló! Az első mérkőzésünket a tatai csapat ellen kezdtük. Velük az első fordulóban már találkoztunk, akkor egy nem túl pont dús meccsen, de felül múltuk 12 ponttal. Azóta eltelt két hónap, mind a két csapatnak volt ideje készülni, fejlődni. A mérkőzést nagyjából úgy kezdte a hazai csapat, mintha még fejben szundítanának. Rendre lemaradtunk védekezésben és támadásban sorra rossz döntéseket hoztunk. Az első negyedben meglépett a TSE és onnantól folyamatosan rohantunk az eredmény után! Fordulásnál a második félidőben egyre hatékonyabban kezdtünk kosárlabdázni. Sikeresebb támadásokat tudtunk vezetni. Külön öröm volt, hogy egyre több begyakorolt játékot sikerült ráerőltetni a vendég együttesre, bár üröm az örömben, hogy a befejezésnél rettenetesen pontatlanok voltunk! Saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe a rengeteg kihagyott ziccer helyzet miatt, de mi jobban akartuk a győzelmet! Az utolsó negyedben sikerült megfordítani a mérkőzést!
Esztergomi KE U14 – Tapolca U14
60:71
(15-12, 12-30, 18-13, 15-16)
EKE: Horváth L. 18, Kőszegi Sz. 15, Ilyés I. 13, Bartl Á. 10, Rózsár M. 2, Pálinkási Zs. 2
https://hunbasketimg.webpont.com/pdf/x2324/hun_ves_rfs_20.pdf
A tapolcai fiukkal sem először találkoztunk, eddig minden fordulóban játszottunk és sajnos mindig vereséggel távoztunk a pályáról, bár fordulóról fordulóra közeledünk hozzájuk.
Jól kezdtük a mérkőzést, keményen és határozottan védekezett a hazai csapat, kevesebb hibával kosárlabdáztak, mint az első meccsen, de azért így is akadt bőven! Az első negyedben megszerzett előny a második negyedre 15 pontos hátránnyá alakult így innentől kezdve ezen a meccsen is futottunk az eredmény után. Az esztergomi fiúk a második meccs ellenére harcosan és szépen játszottak. A második félidőben már többször érvényesült a hazai csapat, sajnos a második negyedben összeszedett hátrányt nem sikerült ledolgozni, így a Tapolca nyert ismét!
Gratulálunk a győztes csapatnak!
“Sajnos a felkészülést nem éreztem hatékonynak, ugyanis sok hiányzó játékosunk betegség és sérülés miatt több edzést is kihagyott az utóbbi két-három héten, így kissé lassan sikerült összerázódni a fordulóra. Ez meg is látszott, hiszen olyan helyzeteket hibáztunk, amiket már nem kellene, illetve sokuknál a kondi hiányát is észre lehetett venni! Az első és a második meccsen is sok közeli dobást rontottunk és a kelleténél többször hoztunk rossz döntéseket, ha csak a felét vétjük el, akkor teljesen más a forduló képe! A TSE ellen hamarabb eldönthettük volna a találkozót, illetve talán megverjük a Tapolcát! A csapat szépen fejlődik, erősödik. Sokkal több tudatos sikeres támadást sikerült vezetni, illetve védekezésünk is szépen alakul, próbáljuk uralni a támadót. Alap, illetve oldalvonali figuráink is kezdenek rögzülni, egyre több helyzet nyílik a csapat előtt! A magas játékosainkat is egyre többször tudjuk helyzetbe hozni, ezen bőven van hová fejlődni, de határozottan pozitív az összkép! A hibák és rossz döntések ellenére kifejezetten elégedett vagyok az ekés fiúkkal!”
Komárom-Esztergom Megye – 2023/2024 Felnőtt bajnokság, 2.forduló
Komárom-Esztergom Megye – 2023/2024 Felnőtt bajnokság, 2.forduló
TSE Basket Warriors – Esztergomi KE
79 – 85
(26-16,11-21,19-18,18-19,5-11)
Helyszín: Tata, Kőkuti Általános Iskola
Időpont: 2023. december 10.
Edző: Rózsár Bálint
Pontszerzők: Bérczi Cs. 21/6, Orbán Á. 20/6, Kövér M. 18/12, Jung K. 7, Bérczi K. 6/3, Berecz, B. 5/3, Tomacsek B. 4, Balla G. 2, Balogh E. 2
2023.12.10-én utaztunk a második forduló során Tatára. Nem ismeretlen játékosok ellen léptünk parkettre, így nagyjából tudtuk mire számíthatunk.
Erre a mérkőzésre is elmondható, hogy igazi ki-ki meccs volt. Bár ez még az első negyedben nem látszott, ott mintha még aludtunk volna. Az ébredést követően komolyabb tempót diktáltunk, sikerült visszajönni a meccsbe. Ezt követően fej-fej mellett haladt a két csapat. A támadásaink egészen sikeresek voltak, hívtuk a figurákat, sikerült jól is végrehajtani őket, ezek többnyire pontot jelentettek. Viszont a védekezés még mindig okoz némi fejfájást.
Kitartásból ismét jelesre vizsgáztak a srácok, megint hosszabbításra mentették a mérkőzést. Az első meccsből levontuk a megfelelő tanulságokat, tudtuk, hogy higgadt játékra lesz szükség, a kapkodás csak felesleges hibákat szülne. Összejött a bravúr és idén előszőr kiabálhattuk: ’’Újra szánt az EKE”.
Rózsár Bálint: „Ez a mérkőzés is felejthetetlenné vált. Láttam a srácokon, hogy nyerni akarnak. Mindent megtettek érte és képesek voltak úgy együtt dolgozni, mintha világ életükben együtt kosaraztak volna. Nagyon örülök, hogy mindenkinek volt legalább 1 olyan
extra megmozdulása, amivel hozzájárult a győzelemhez. Majdnem az egész mérkőzésen követték az utasításokat, odatették magukat és óriásit küzdöttek. Látszanak a fejlesztendő területeink, de az irány jó! Az ellenfél csapatának szívből gratulálunk, nagyot játszottak Ők is!
Megyünk tovább, szántson még az az EKE!”
U12-es országos-regionális bajnokság, 3. forduló
U12-es országos-regionális bajnokság, 3. forduló
Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium
Időpont: 2023. december 9.
Eredmények:
Sportdarázs/A – Esztergomi KE-U12
36:66
Esztergomi KE U12 – Győri KC Kenguruk
83:21
A mérkőzések beszámolója:
6-ból 6! Továbbra is 100%-os az U12-es csapatunk az országos-regionális bajnokságban.
A 3. forduló két mérkőzését hazai környezetben játszottuk le népes szurkolótábor előtt.
Bevallom, előzetesen szorosabb meccsekre számítottam.
Mindkét összecsapáson a mi akaratunk és elképzelésünk érvényesült. Minden negyedet megnyerve,
remek egyéni teljesítményekkel nagyarányú győzelmet arattunk.
Mindkét mérkőzésen négy játékosunk is 10 pont fölé jutott. Külön öröm számomra, hogy a győri
alakulat ellen nyolcan szereztek mezőnykosarat. Ami a védekezésünket illeti, nagyon beszédes szám,
hogy a kenguruk csupán 5 alkalommal találtak be mezőnyből.
Januárban a C csoportban folytatjuk a küzdelmeket.
Hajrá EKE!
Berecz Zoltán
Országos Regionális Fiú Junior, Fejér csoport 3. forduló
Országos Regionális Fiú Junior, Fejér csoport 3. forduló
DKKA/B U18 – EKE U18
66-59
(16-14; 21-16; 15-13; 14-16)
Helyszín: MKOSZ Edzőközpont (Székesfehérvár)
Időpont: 2023.12.06 15:00
Vezette: Horváth, Hederics
EKE: Bérczi 26/9; Lénárt 13; Gergely 12/3; Dudics L. 6; Pothorszki 2
Csere: Gálicz; Kis-Szölgyémi; Mihályi; Vajda; Baumstark; Dajka
Edző: Kövér Martin
A bajnokság 3. fordulója kicsit rendhagyó volt, ugyanis most nem 1 nap játszottuk le a két mérkőzést,
hanem két különböző napon, két különböző helyszínen. Az első találkozó Székesfehérváron volt, ahol
a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia „B” csapata látott minket vendégül. Gyors kosárváltásokkal
indult a mérkőzés. Hazai kosárra mi is tudtunk szinte egyből válaszolni és 9-10-nél átvettük a vezetést
először a találkozón. Próbálkoztunk színezni a játékot, ezért több fajta védekezést is alkalmaztunk
kisebb-nagyobb sikerrel. A 2. negyedben egy kis hullámvölgybe keveredtünk, ami azt eredményezte,
hogy az ott összeszedett hátrányunkat vittük tovább a mérkőzésen. Rohantunk az eredmény után,
viszont kifutottunk az időből, így a végeredmény hazai siker lett.
EKE U18 – Fűzfői AK U18
78-72
(17-20; 19-12; 17-22; 25-18)
Helyszín: Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium
Időpont 2023.12.08 17:30
Vezette: Novák, Fazekas
EKE: Lénárt 21; Bérczi 21; Dudics L. 12; Pothorszki 11/3; Gergely 3
Csere: Dajka 4; Gálicz 2; Dudics O. 2; Baumstark 2; Vassy; Kis-Szölgyémi; Minczér
Pénteken kora este a Fűzfői AK utazott Esztergomba, hogy befejezzük a 3.fordulót. Az már biztos volt
a mérkőzés előtt, hogy a DKKA/B megnyerte a csoportot és feljutott az „A” jelűbe. Ennek a meccsnek
a tétje az volt, hogy melyik csapat esik vissza a „C” csoportba. Úgy kezdtünk ahogy egy ilyen
kulcsfontosságú mérkőzést kezdeni kell. 4 perc játék után 8-2 állt az eredményjelzőn az EKE javára.
Majd utána valami megtört bennünk és a vendégcsapat vette kézbe az irányítást. Az egész
mérkőzésre jellemző volt ez a hullámzó játék. Hol mi, hol a Fűzfő volt koncentráltabb. A mérkőzés
végén szerencsére nekünk jött ki jobban a lépés így 6 ponttal nyerni tudtunk és maradunk a „B”
csoportban.
Kövér Martin: „Nagyon sok tanulságot tudunk levonni ebből a két találkozóból. A csapat egészét
nézve küzdésből és akarásból jelesre vizsgáztak a srácok. Igyekeztek úgy és azt csinálni, amit kértem.
Természetesen becsúszott pár hiba, de ezeket lehet és kell orvosolni! Emberek vagyunk hibázunk, de
ezekből a hibákból tanulunk. Amit viszont nem tudok elfogadni az a hozzáállás egy-két embertől a
mérkőzésekhez. Ilyen hozzáállással nem sok babér fog teremni nekünk, úgyhogy először a fejekben
kell rendet tenni. Megyünk tovább! Gratulálok a DKKA/B-nek és a Fűzfői AK-nak!”
Komárom-Esztergom Megye – 2023/2024 Felnőtt bajnokság, 1.forduló
Komárom-Esztergom Megye – 2023/2024 Felnőtt bajnokság, 1.forduló
Esztergomi KE – Komáromi Kémények
94 – 98
(20-20,27-21,12-28,30-20,5-9)
Edző: Rózsár Bálint
EKE: Kövér M. 23/12, Gergely P. 18/12, Orbán Á. 18/3, Bérczi Cs. 14, Tomacsek B. 8, Bérczi K.
5, Jung K. 3/3, Rózsár B. 2, Hengán K. 2, Krisztián M. 1
2023.11.26-án kezdetét vette a Komárom-Esztergom megyei felnőtt bajnokság. A nyitó
mérkőzést az EKE és a KVSE játszotta egymás ellen. Régóta nagy riválisunk a Komárom, most
sem volt kétséges, hogy a győzelem reményében utaztak el hozzánk.
A mérkőzés igazi ki-ki meccs volt, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A támadásaink egész
gördülékenyen futottak, bár volt egy üresjárat a harmadik negyedben, melyet a KVSE ki is
használt. A védekezésben még van hova fejlődni, sajnos belefutottunk fault problémákba is.
Kitartásból viszont jelesre vizsgázott a csapat, a negyedik negyedben a srácok ledolgozták a
hátrányt és hosszabbításra mentették a mérkőzést. Ebben az időszakban volt leginkább
érezhető, hogy az ellenfél egy rutinosabb, összeszokottabb csapat. Az említett fault
problémák sem segítettek, így nem sikerült a bravúr.
Rózsár Bálint: „Nagyon büszke vagyok a srácaimra. Úgy érzem, kezdünk igazi csapatként
viselkedni, dolgozni. A harmadik negyedet leszámítva végig követték az utasításokat.
Kemények voltak, odatették magukat, küzdöttek, ami egy remek kiindulási alapot biztosít a
továbbiakhoz. Mostanra már a csapat is tudja, hogy jó irányba indultunk el, de az is látszik,
van még hova fejlődnünk. Megyünk tovább!
A mérkőzésen az ellenfél soraiban történt egy sajnálatos sérülés, Péternek ezúton is
mielőbbi jobbulást, felépülést kívánunk!
Hajrá EKE!
Országos Regionális Fiú kenguru bajnokság, III. forduló 4. régió C csoport
Országos Regionális Fiú kenguru bajnokság, III. forduló 4. régió C csoport
EKE- Soproni SI Hunyadis Bivalyok
39-56
(14-10, 14-20, 6-8, 5-18)
Helyszín: Győr, Egyetemi edzőcsarnok
Időpont: 2023.12.02
Játékvezetők: Bende Zoltán, Bende Réka (Ellenőr: Kozák Tamás)
Az előző torna megnyerésével feljutottunk a C csoportban. Ez az jelentette, hogy sokkal erősebb
csapatok ellen kellett helytállni. A soproniak ellen, az első félidőben ez sikerült is, de a következő
negyedekben a védekezésünk nem úgy működött, ahogyan szeretünk volna. Pozitívumként
könyvelhető el, hogy a büntetőket nagyobb arányban dobtuk be, mint eddig illetve mindenki a
pályára tudott lépni és sokkal bátrabbak voltak, mint az előző tornákon.
EKE- Győr KC Koalák
36-51
(8-10, 12-14, 8-13, 8-14)
Helyszín: Győr, Egyetemi edzőcsarnok
Időpont: 2023.12.02
Játékvezetők: Bende Zoltán, Bende Réka (Ellenőr: Kozák Tamás)
A győriekkel a korábbi tornán már találkoztunk, akkor is kikaptunk tőlük, de a fiúk nagyon motiváltak
voltak, hogy visszavágjanak. Sajnos a mérkőzés során néhány játékos megsérült így nem tudtuk a
legerősebb összeállítást fenntartani. A srácok nem adták fel, a mérkőzés végéig harcoltak, de nem
tudtunk sikeresek, lenni. Pontokba mérhetően is javultunk, a korábbi 39 pontos vereség lecsökkent
15-re ami azt jelenti jó úton járunk. A védekezésünk ezen a mérkőzésen sem volt a legjobb ezen még
van mit javítani.
Rengeteg munka van még előttünk, de biztos vagyok benne, hogy eredményesek leszünk.
Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok.
Sőlősi Florina
Megyei Fiú kenguru bajnokság, I. Forduló A csoport
A megyei U11-es kosárlabda bajnokság első fordulója 2023. november 26-án, Oroszlányban került
megrendezésre.
Kosárpalántáinkat népes és igen lelkes szurkolótábor kísérte el.
A tavalyi 3. helyünket figyelembe véve az A csoportban kezdtük meg szereplésünket az Oroszlány
Hunyadi, és a TSE Basket csapatai ellen.
Sajnos az idei -főként kezdő kosarasokból álló -U11-es gárdánk nincs még azon a szinten, hogy
ezekkel a csapatokkal érdemben fel tudtuk volna venni a versenyt. A második tata elleni meccsen
viszont már voltak bíztató momentumaink, szép megmozdulásaink. Azonban hiába nyertük meg a
harmadik nyolc percet, és játszottunk egált az utolsó negyedben, a 16-0-ra elvesztett második etap
megpecsételte sorsunkat.
Összességében jó hangulatú mérkőzéseken vagyunk túl. Az erősebb ellenfeleink révén a gyerkőcök is
megtapasztalhatták, hogy milyen szintre kellene eljutniuk ahhoz, hogy a magasabb kvalitású csapatok
ellen is tudjunk szorosabb, izgalmasabb meccseket játszani.
Eredmények:
MVM-OSE Hunyadi U11 – EKE U11
67 : 24
TSE Basket U11 – EKE U11
44 : 25
A munka folytatódik. A hétvégén Győrben lehet majd javítani.
Hajrá EKE!
Berecz Zoltán
„Dobd a kosárba” dzsembori az Erzsébetben
November 24-én, az esztergomi Árpád-házi Szt. Erzsébet Iskola tornaterme adott otthont a „Dobd a kosárba” program első megyei kosárdzsemborijának.
A sor-és dobóversennyel tarkított eseményen Komárom, Szt. Erzsébet, valamint az EKE csapatai vettek részt.
Vegyes csapatunkat a dorogi Eötvös, és az esztergomi József A. Általános Iskola, 2015. január 1. után született, kosárpalántái alkották.
Az izgalmas és jóhangulatú sorversenyen 8 különböző feladatot kellett teljesíteniük a gyerekeknek.
Ezt követően pedig minipalánkra dobtak büntetőt a csapatok.
Minden gyermek „Dobd a kosárba” logóval ellátott pólót, valamint érmet kapott.
A dzsembori eredménye:
1. EKE
2. Szt. Erzsébet
3. Komárom
Tavasszal jön a folytatás!
Berecz Zoltán