Serdülő torna április 6. Budaörs

Serdülő csapatunk a bajnokság utolsó két mérkőzését Budaörsön játszotta az elmúlt hétvégén. A sorsolást továbbra sem értem ebben a bajnokságban, hiszen a Piliscsaba csapatával már harmadszor találkoztunk, az Albertirsával másodszor, s közben vannak olyan hozzánk hasonlóan gyengén szereplő csapatok, akikkel egész évben nem futottunk össze.

Az első mérkőzést a házigazda Budaörssel játszottuk, akikről gyorsan kiderült, hogy nálunk előrébb járnak játéktudásban. Az első negyedben 30 pontot kaptunk tőlük úgy, hogy ennek nagy része egyszerű ziccerezés volt. Annyival gyorsabban futottak nálunk, hogy nem is volt szükségük különösebb technikai bravúrokra, csak lőtték előre a labdát a jól induló játékosoknak. Ezért aztán a legfontosabb taktikai feladatunk az lett az egész mérkőzésen, hogy a labda elvesztése után azonnal visszasprinteljünk a palánkunk alá. Sajnos ezt a feladatot sem sokan tudták minden esetben megoldani. Talán Dáriusz volt az egyetlen, aki rendre visszaért, és a labdavesztések, vagy elhibázott dobások után nem búslakodni kezdett.

A következő negyedekben már 20 pont alatt tudtuk tartani az ellenfelet, mivel a gyorsindítások száma lecsökkent. A felállt védelmünk sem működött ugyanakkor valami olajozottan, hiszen az erőszakosan, dinamikusan támadó budaörsiek rendre elléptek a lagymatagon, sok esetben nyújtott lábbal „védekező” játékosaink mellett. Ezen a téren a mérkőzés végéig nem történt jelentős előrelépés.

A támadásaink zömében 1:1 elleni játékokból állt, és Kevin illetve a Dáriusz számára termett elsősorban babér e téren. Sajnos a centerekhez nagyon ritkán került be a labda, így a kint játszó játékosok labdavezetéseiből próbáltunk kosarakat szerezni, de a jól védekező ellenfél ritkán hagyott minket ziccerezni. A 87:25 arányú vereség sajnos megfelelően tükrözi a két csapat közötti pillanatnyi különbséget. Ahhoz, hogy egy ilyen szintű csapat ellen helyt tudjunk állni, egyrészt rengeteget kell gyorsulnunk még, másrészt pedig a támadásainkban is többet kell majd ésszel játszani a lehajtott fejes labdavezetés helyett.

A második mérkőzést az Albertirsa ellen játszottuk, és már nagyon vártuk, hiszen hazai pályán egyszer már kikaptunk tőlük egy szoros mérkőzésen. Az ő támadó játékuk már a miénkhez hasonló sebességű volt, így nem okozott gondot a visszarendeződés. Ugyanakkor a felállt védelmünk legnagyobb feladata az volt, hogy az első negyedben irányító 5-ös számú játékost valahogy megfogjuk. Didi (a pontos nevét azt hiszem, sose fogom megpróbálni leírni) igyekezett először ezzel a feladattal, s miután fejben összeállt a rásegítés a csapattársak részéről, egészen eredményesen is működött a dolog. A második negyedben egy lány próbált ellenünk sokat befelé menni, és ebben labdás elzárásokkal segítették is a csapattársak. Kevin védekezett itt egy kicsit kényelmesen, és emiatt sokszor kerültek könnyű dobóhelyzetbe. Örömteli volt látni, hogy a későbbiekben itt is szépen megoldottuk az elzárások védését. A játékosaink sokkal koncentráltabban, harcosabban védekeztek, mint eddig bármikor, így végre kijelenthetem, hogy volt különbség köztünk, és néhány a palánk alatt felállított bója között. (Ez, mint tudjuk nem mindig volt így.)

Az Albertirsa miénkhez hasonlóan lagymatag védekezése ellen mi is lényegesen könnyebben dobtunk kosarakat. Sokat lendített a csapat támadó játékán is Didi jelenléte, mivel szépen támadta folyamatosan az őt fogó játékost, és időnként jó ütemben is továbbította a labdát. A legeredményesebb játékosok Kevin és Kálmán voltak, akiknek a technikája nem tartozik ugyan a csapaton belül sem a legjobbak közé, de olyan sebességgel tudnak a labdával mozogni a rendezetlen védelem ellen, ami ennek az ellenfélnek már sokszor gondot okozott. Ha megtanulnák fedezni a labdát, és mindkét kezüket használni, bizony a komolyabb ellenfeleknek is meggyűlhetne velük a baja. Bence a második meccsen meglepően jól irányított, szépen tartotta a labdát, és kevés hibával passzolt. Ahhoz, hogy a kosárra is veszélyesebb legyen, neki is fel kellene gyorsulnia. Dávidnak és Martinnak is voltak nagyon jó megmozdulásaik. Rajtuk látszott időnként, hogy az átvett labdával először cseleztek, majd csak akkor ütötték le, amikor tudták, mit akarnak vele kezdeni. Kiss Máté is szépen kivette a részét a védekezésből, és a támadásban tőle meglepően szép gólpasszt is adott. Sajnos megint voltak lépéshibái, melyekről valahogy nehezen szokik le. A két Gergőnél és Csabánál edzésen jól látszik, hogy nagyon odafigyelnek a mozgástanulásra, és a pontos végrehajtásokra, de így mérkőzés szituációban ezek a mozdulatok még lassúak ahhoz, hogy eredményesek legyenek. Muraközi Máténak örültem, hogy egyre jobban aktivizálja magát a támadásban és sikerült faultot is kiharcolnia, majd büntetőt dobni, de a védekezése még mindig nagyon kényelmes, így öröm ellene játszani.

A mérkőzést végül 62:57 arányban megnyertük, így végre begyűjtöttük az első serdülő győzelmet. Úgy gondolom, hogy egy ilyen fiatal, és teljesen kezdő csapattal ez sem rossz eredmény, de a következő évben ennél sokkal több győzelmet várok.

Geli