Gödöllő : EKKE – 43:74

2013.03.22-én Gödöllőre utazott a junior csapatunk! A meccs pikantériája, hogy eddig sosem voltunk 11-en! A mérkőzést abban a szellemben kezdtük, hogy itt ma nekünk kötelezően győztesen kell elhagynunk a játékteret!
Az út közben a srácokkal megbeszéltem, h mivel itt biztosan nyerünk, a cél a minél nagyobb arányú győzelem és minimum 85 dobott pont legyen! Ebben teljesen egyetértettek, h egy nagyobb akadály kell nekik, amit át tudnának ugrani, szóval csak annyit kértem tőlük, hogy a tanult figurákat és időzített befutásokat alkalmazva dobjunk 85 és 100 pont között!

Első negyed. Elég döcögősen indult! Sebők, Pausz, Czifra, Fehér, Kőszegi kezdő öttel kezdtük a mérkőzést. A megbeszélt negyedenként 20-25 dobott pont volt a cél, ellenben úgy játszottunk mintha meg sem beszéltünk volna semmit. Kapkodtunk, nem csinálták azt a fiúk amit kértem, görcsösen és sok hibával játszottunk! Mindenki könnyű ziccereket akart dobni, sajnos ezek rendre nem sikerültek! A gödöllőiek egy elég szűk zónát védekeztek és ez be is vállt nekik, hiszen mi nem vagyunk mesterlövészek, ezért a kinti dobásainkat mind fel is adták inkább a középtávoliakra és a közeliekre védekeztek! Szedték a lepattanókat és kosarainkra kosárral válaszoltak! Én jó edzésnek találtam a gödöllői csapatot, ezért emberfogással védekeztünk. Ismét meg kell, hogy állapítsam, ez a védekezés nagyon nem fekszik nekünk… de nem változtattam rajta. Azért nem, mert azt akartam, h vegyék észre, hogy egy nálunk sokkal gyengébb és fiatalabb csapat is eredményes tud ellenünk lenni, ha nem védekezünk jól! 8:13-ra nyertük ezt a negyedet! Tehát nem sikerült teljesíteni a meccs elején kitűzött negyedenkénti 20 pontot!

Második. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk! A negyed elején még csinálták a befutásokat és helyenként láthattam spontán zóna elleni súlypont áthelyezést. (Hozzátenném, hogy szerintem ez egyáltalán nem volt tudatos). Aztán ismét kapkodóssá vált a játékunk, mert nem tudtunk meglépni az eredménnyel… ebben a negyedben is ugyanazt csinálták a fiúk, mint az elsőben… ziccerig akarták cipelni a labdát… nem járatták a zóna ellen, pedig ez a legegyszerűbb. Ebben a negyedben még embert fogtunk látszott is, hiszen csak 14:15-re tudtuk megnyerni.

Harmadik. Itt álltunk át zónára 1:2:2, a jól bevált! Ahogy most is! A Gödöllőt ezzel megzavartuk… kapkodóssá vált a játékuk és az odavágóhoz hasonlóan ismét sikerült hibákba kényszeríteni őket! Ebből a frankás alakulat rengeteg labdát szerzett, amikből rendre pontokat tudtunk csinálni! Támadásban nem sokat javultunk fel, csak annyit, hogy most sikerült értékesíteni néhány közép-távoli dobást és nem brunsztoltunk befelé egy passz után a trapézba, h ziccereket dobjunk, hanem járattuk a labdát! Jelzem a kért befutásokat nem szeretjük, mert egy kettő után nem láttam őket többé csak a negyedik negyedben. Ebben a negyedben Sebők Bence volt a csapat motorja, felvállalta a tempókat, szedte a lepattanókat. Mivel mi magasabb csapat vagyunk a Gödöllőnél, nem igen tudtak a zónánkkal belül mit kezdeni, kinti dobásokkal próbálkoztak… a mi zónánk erre lenne jó, h ezeket megakadályozzuk, de néhányszor így is sikerült elaludni védekezésben, ezért kaptunk is 3 db. 3pontost. 17:23-ra nyertük ezt a negyedet!

A negyedikben változtattunk és 2:1:2-es zónát védtünk! Ez azért kellett, mert velünk ellentétben a Gödöllői Bocskai befutásokat próbálta megjátszani és a 1:2:2-nél elég lyukasak voltunk középen. A változtatás után totálisan megzavartuk őket és még több hibát követtek el, amit mi meg is köszöntünk könnyű kosarakkal. Támadásunk ha nem rendezetlen védelem ellen dobtunk gyors ziccert, akkor szépen játszottunk és járattuk a labdát ezzel is mozgatva a zónájukat! A frankások végre elkezdték csinálni a befutásokat, amit a meccs elején kértem! Sajnos 5 percnél tovább ezt nem csinálták, mivel ebből kosarakat nem tudtunk szerezni, megunták… pedig ezt kellene játszanunk, mert sokat kivesz a védelemből a folyamatos koncentráció! A negyed vezére Dinnyés Dani volt! Szinte csak ő dobott kosarat a negyedben! 4:23!
A mérkőzést 43:74-re nyertük. A kitűzött célok közül csupán csak a nagy arányú győzelem elérése mondható megvalósultnak! Hazafelé a meki elmaradt, hiszen a minimum 85 pont az ugye nem sikerült!

Nem voltam elégedett a csapat mai teljesítményével! Nagyképűen kezdtük a meccset, mondván úgyis nyerünk! Már egyszer belefutottunk egy ilyen hibába a Treff ellen és nézzétek meg, h ők hol tartanak! Vezetik a tabellát!
Az utolsó két negyed láttán megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy vajon miért az utolsó negyedben kezdtünk el igazán játszani?! Érdekes, mert ha komolyabb az ellenfelünk (lásd JKSE) akkor fordítva történik, első félidő jó, második rossz…
Egy embert emelnék ki és ő pedig Dinnyés Dániel! 19 pontot dobott! Egészen jól is játszott, volt hiba a játékában, de összességében nem volt rossz! Ezúton is gratulálok neki at EKKÉ-s karrier csúcsához és kívánom, h ez legyen rendszeres, a csúcsot pedig döntse meg! Még mindig fenn tartom, h több potenciál van ebben a csapatban, csak elő kellene varázsolni!

Hari