Regionális fiú kadett bajnokság 6. forduló
Regionális Fiú Kadett, KE – 2024/2025, 6. forduló
Tapolcai Sziklák – EKE-Franka
55 – 91
(8-31,19-32,15-22,13-6)
A mérkőzés jegyzőkönyve: https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2425/hun_kom_rfk/9043534
Vezette: Horváth Andreasz, Molnár Krisztián
Edző: Rózsár Bálint
Pontszerzők: Fekete Zs. 39/9, Erős L. 23/3, Kis-Szölgyémi Á. 17/3, Domján D. 8, Gyetvai Á. 2, Dudics O. 2
2025.02.02-án U16-os csapatunk Tapolcára utazott, hogy összecsapjunk a Tapolcai Sziklákkal. A mérkőzés a vártnál jobban kezdődött. Az EKE-s srácok olyan tempót diktáltak a feldobás pillanatától, amit ellenfelünk nem volt képes tartani. Az első negyed minden szempontból rendben volt. Haraptunk védekezésben, gyors és pontos támadásokkal növeltük a különbséget. Hasonlóan
alakult a második negyed is, bár egy kissé csökkent az agresszivitás a védekezésben. Lényegesen több kosarat kaptunk, viszont a befejezéseink továbbra is eredményesek maradtak, minden kosárra kosárral tudtunk válaszolni. A szünet után látszott, hogy kezd alábbhagyni a lendület. Bár a harmadik negyedet még így is könnyedén nyertük, de ahogy fáradtunk, egyre több hibát vétettünk. Ráadásul olyan hibákat, amiket nem engedhetünk meg, sem győztes, sem vesztes meccsen. Az összképbe csak az „rondít” bele, hogy a negyedik negyedet kis különbséggel, de elveszítettük. Ettől függetlenül egy megérdemelt EKE győzelem született. Ez a mérkőzés volt az utolsó az alapszakasz első fordulójából, játszottunk minden ellenfelünkkel, már fel tudjuk mérni az erőviszonyokat. Így fordulunk a második körre.
Rózsár Bálint: „Mindig azt kérem a srácoktól, mutassák meg, ők bizony győzni jöttek. Nagyon fontos a győztes hozzáállás! Először fejben kell elhinned, hogy képes vagy rá! Ez ma is megvalósult, aminek kifejezetten örülök. A feldobás pillanatától azt csinálták, amit kértem, végig mi irányítottunk, rá tudtuk kényszeríteni az akaratunk az ellenfélre. Láttam a tüzet a szemekben, jól játszottunk. Mindenki hozzátette a maga részét, és ennek meg is lett az eredménye. Végre elmondhatom, hogy a lepattanók nagyrészét mi szedtük le, erre különösen büszke vagyok. Viszont a büntetők, 0/5… Ez egy fájó pont, azért is, mert keveset dobtunk, meg azért is mert 5-ből mind az 5-öt kihagytuk. Ettől eltekintve büszke vagyok a csapatomra, nagyot mentünk és a végén megérdemelten kiabálhattuk hogy ’’Tovább szánt az EKE”.

Regionális fiú kadett bajnokság 6. forduló Read More »
Országos regionális fiú junior bajnokság, Fejér csoport, Alapszakasz 10. forduló
Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium
Időpont 2025.02.02
Játékvezetők: Krisztián-Világos, Varga
EKE-Franka – Fűzfői AK
83-63
(21-11; 17-19; 24-16; 21-17)
Edző: Kövér Martin
EKE: Kenéz 33, Bérczi 19, Madarász-Gép 8, Kovács B. 7/3, Pothorszki 7/3
Csere: Szabó 5/3, Dudics 2, Gálicz 2, Kovács N, Dajka, Vajda, Lengyel
Részletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/fejer/merkozes/x2425/hun_fej_rfj/9034592
Kövér Martin: „Jó iramban kezdtük a mérkőzést, az első 6 percet 15-0-val zártuk. Ezután hol az egyik, hol a másik csapat játszott
koncentráltabban és fegyelmezettebben. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, azonban a mutatott játékkal nem vagyok 100%-ban elégedett. Miután kialakítottunk egy magabiztosnak tűnő előnyt kicsit kényelmesre vettük a játékot, ezzel visszahoztuk ellenfelünket a mérkőzésbe. Szerencsére mindig sikerült egyet rákapcsolni amikor szorult a hurok a nyakunkon, de a folytatásban ez nem lesz elég. Vasárnap a TSE érkezik hozzánk, ellenük nem fér bele még egy kis rendszerkihagyás sem!”

Országos regionális fiú junior bajnokság, Fejér csoport, Alapszakasz 10. forduló Read More »
U11 Országos Regionális Kenguru 4. régió – 4. forduló 2025.01.26
U11 országos Regionális Kenguru 4. régió – 4. Forduló 2025.01.26
Dobó Katalin Gimnázium – Esztergom
Játékvezetők és MKOSZ ellenőr:
Kaposi Renátó, Novák Bence (Gecsei Ferenc)
ESZTERGOM KE – TSE BASKET U 11
45 – 69
(5-24, 14-11, 19-14, 7-20)
Hazai fordulóval indíthattuk a 2025-ös évet a legfiatalabb csapatunkkal. Sajnos a betegséghullám minket sem kímélt, a játékosok fele volt csak hadrafogható, így még éppen ki tudtunk állni. Korábban játszottunk már a TSE ellen még a bajnokság elején, akkor jelentős volt a különbség a két csapat között. A gyerekek izgatottan várták a mérkőzést, célul azt tűztük ki, hogy minél jobban nehezítsük meg a dolgukat és ne adjuk könnyen magunkat. Ahogy az eredmény is mutatja, két negyedet még meg is nyertünk, mely külön öröm számomra. A végére kicsit elfáradtunk, de mindenki mindent bele adott, ezért nem vagyunk csalódottak. A TSE még előttünk jár, de a fejlődés szemmel látható. Ezek a mérkőzések mutatják meg igazán hol is tartunk, és mi az amiben fejlődnünk kell. TSE csapatának gratulálok a győzelemhez.
GYŐRI KC KOALÁK UNI GYŐR ESZTERGOM KE
75 – 77
(22-4, 19-37, 19-11, 15-25)
A két mérkőzés között hosszan beszélgettünk a gyerekekkel, többek közt megbeszéltük, hogy a védekezésre több figyelmet fordítsanak és sokat passzoljanak. Az nagyon boldog vagyok, hogy ezeket a kéréseket betartották és így sikerült legyőznünk a Koalákat. Az első negyed gyenge kezdése után a második negyedben beindultak a srácok és a félidőre kiegyenkítettük a mérkőzés állását. Az utolsó pillanatig izgalmas mérkőzés volt, a gyerekek nagyon jól tartották magukat, senkiben sem maradt tartalék és a végén együtt örülhettünk. A tanulság viszont még mindíg az, hogy edzésekre kell járni mind a kondíció, mind a technika megszerzésére, elsajátítására. Sokat kell még dolgozni, de nagyon büszkék vagyunk rájuk.
Köszönjük a szülőknek a fair-play szurkolást, lábadozóknap pedig gyors felépülést kívánunk!
Sőlősi Florina, EKE.

U11 Országos Regionális Kenguru 4. régió – 4. forduló 2025.01.26 Read More »
Komárom-Esztergom megye, felnőtt bajnokság 5.forduló – EKE-Troopers
Helyszín: Tata, Kőkuti Ált. Isk.
Időpont: 2025.01.28.
Játékvezetők: Magyari, Novák
TSE Basket Warriors – EKE Troopers
88-55
(21-14; 27-15; 22-8; 18-18)
Részletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2425/hun_kom/9058556
Edző: Rózsár Bálint
Troopers: Fekete 11/3; Rozsár 10/0; Frech 2/0; Tomacsek 14/0; Kis-Szölgyémi 4/0
Csere: Kozák 6/0; Wágner 2/0; Dudics O. 1/0; Gálicz 3/0; Vajda 2/0; Dajka;
Egy gyorsan jött lehetőséggel élve beugróként játszottuk le a soron következő mérkőzésünket Tatán. Nagyon nem is tudtunk rákészülni, de azzal tisztában voltunk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Bizakodásra adott okot az, hogy a TSE „csak” öt játékossal lépett pályára, de mint az eredmény is mutatja ez egyáltalán nem érintette hátrányosan Őket. Ezúttal sokkal bátrabb harcosabb kosárlabdával rukkoltunk elő, de sajnos ez a pontosság és fegyelmezettség kárára is ment.
Rozsár Bálint: „A sebességgel most nem volt gond, egy nagyon jó, helyenként kifelyezetten gyors ritmusú mérkőzést játszottunk. Helyzeteket tudtunk kialakítani, támadó lepattanókatt is szedtünk, kevesebb eladott labda jellemezte a játékunkat, mely mutatókban mind meghaladtuk az előző mérkőzés alatt nyújtottakat. A kialakított tiszta helyzetek ellenére a dobóformánk nagyon gyenge képet mutatott, rengeteg kimaradt ziccer és közeli dobásunk volt, illetve a hárompontosok sem ültek (mindössze 1 db-ot sikerült elsüllyesztenünk ami a rádobásokat tekintve 10% alatti hatékonyságot jelent). Nagy problémát okozott nekünk az ellenfél 36-os számú játékosa akit a megbeszéltek ellenére csak a második negyed 4. percétől vettünk komolyan, de addigra 24 pontot temelt. A fegyelmezett védekezés az alapja annak, hogy a győzelemre egyáltalán esélyünk legyen, senki sem engedheti meg azt hogy
felülírja a csapatérdeket és taktikát. Tovább dolgozunk, hogy megszerezzük az első győzelmünket, mert érzésem szerint még mindig sok lehetőség van ebben a csapatban. Warriors-nak gratulálok a győzelemhez!”
Komárom-Esztergom megye, felnőtt bajnokság 5.forduló – EKE-Troopers Read More »
Regionális fiú kadett bajnokság 5. forduló
Dunaújvárosi Sárkányok – EKE-Franka
36 – 132
(7-30,7-40,7-34,15-28)
A mérkőzés jegyzőkönyve: https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2425/hun_kom_rfk/9043542
Vezette: B. Németh Kristóf, Nagy István
Edző: Rózsár Bálint
Pontszerzők: Fekete Zs. 35/6, Erős L. 27, Kis-Szölgyémi Á. 20/3, Kőszegi Sz. 17, Dudics O. 13, Tomacsek B. 7, Domján D. 7, Fehér D. 4, Mikesy M. 2
2025.01.26-án U16-os csapatunk Dunaújvárosba utazott, hogy összemérje tudását a Dunaújvárosi Sárkányokkal. A mérkőzés úgy kezdődött ahogy vártam, az első másodperctől kőkemény tempót diktáltak az esztergomi srácok. Az első negyed végére körvonalazódott, hogy itt ellenfelünknek nem sok babér fog teremni. Támadásainkat javarészt kosárral fejeztük be, bár a legtöbb pontot indításokból szereztük, amikor felállt védelem ellen kellett játszani, rendszerint azt is megoldottuk. Védekezésben nagyon
haraptak a gyerekek, öröm volt nézni mindegyik felállást. Egészpályás zónavédekezésünkön van még mit csiszolni, viszont az emberfogásos védekezésünkre nem lehet panaszom. Sajnos, amivel minden mérkőzésen szembesülnöm kell, az itt sem maradt el: a lepattanókat képesek vagyunk elhanyagolni. Nagyon sok lehetőséget adunk minden ellenünk játszó csapatnak azzal, ha nem zárunk ki és nem szerezzük meg a labdát. Bosszantó, amikor 2,3, esetleg 4 lehetőséget adunk az ellenfélnek a pontszerzésre. A végére kicsit kiengedtünk, de kosárra mindig kosárral tudtunk válaszolni. Végül egy megérdemelt EKE győzelem született.
Rózsár Bálint:” Annyit kértem a feldobás előtt a srácoktól, hogy az első másodperctől tudatosítsák: ma győzni jöttünk. Ezt 100%-ban teljesítették. Végig mi irányítottunk, rá tudtuk kényszeríteni az akaratunk az ellenfélre. Nagyon akartuk ezt a győzelmet, jól játszottunk. Mindenki hozzátett mind ponttal, védekezéssel és ennek meg is lett az eredménye. A lepattanózás és a büntetőszázalékunk hagy némi kívánnivalót maguk után, de ezeken folyamatosan dolgozunk. Büszke vagyok a csapatra, nagyot
mentünk és a végén megérdemelten kiabálhattuk: ’’Újra szánt az EKE”.

Regionális fiú kadett bajnokság 5. forduló Read More »
Komárom-Esztergom megye, felnőtt bajnokság 2.forduló – EKE-Devils
Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimn.
Időpont: 2025.01.26.
Játékvezetők: Kaposi, Novák
EKE Devils – TSE Spartans
116-62
(24-12; 32-15; 27-13; 33-22)
Edző: Kövér Martin
EKE: Orbán 30/12, Kenéz 28, Tuschinger 16/12, Kálvin 15/3, Jung 14
Csere: Bérczi 13
Részletek, jhegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/komarom-esztergom/merkozes/x2425/hun_kom/9058554
Kövér Martin: „A második mérkőzésünket játszottuk a felnőtt megyei bajnokságban. Nem indultunk túl jó előjelekkel, hiszen csak 6 játékossal tudtunk kiállni erre a mérkőzésre, hazautazás, sítábor, betegség és sérülés miatt. Le a kalappal a srácok előtt, hogy ilyen foghíjas összeállításban is végig melózták a 40 percet. Orbán kapitányhoz méltón vezére volt a csapatnak, Kálvin sebessége extrát jelentett, Bérczi „kígyó” mozgására nem volt ellenszere a vendégeknek, Jung és Kenéz palánk alatt tettek rendet, Tuschinger pedig sérülésből visszatérve lubickolt a pályán. 9 triplát dobtunk, ami egyértelműen elfogadható, a védekezésünkben viszont volt pár üres járat. Kipróbáltunk egy még nem gyakorolt védekezést, amivel az ellenfél legjobbját próbáltuk lelassítani kisebb-nagyobb sikerrel. Izgatottan várom a következő mérkőzést, hogy teljes kerettel mire lehetünk képesek!”

Komárom-Esztergom megye, felnőtt bajnokság 2.forduló – EKE-Devils Read More »
Országos regionális fiú junior bajnokság, Fejér csoport, Alapszakasz 9. forduló
Helyszín: Tata, Kőkúti Ált. Isk.
Időpont 2025.01.23.
TSE Basket – EKE-Franka U19
98-55
(21-12, 16-8, 28-19, 33-16)
Edző: Kövér Martin
EKE: Kenéz 16, Bérczi 8, Muszela 7/3, Kovács B. 6, Pothorszki 3
Csere: Dudics 7/3, Gálicz 6/6, Dajka 2, Takács, Vajda, Szabó
Részletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/fejer/merkozes/x2425/hun_fej_rfj/9034597
Kövér Martin: „Sokkal többet vártam ezen a csütörtöki estén a srácaimtól. Az első félidővel még kifejezetten nagy problémám nincs is, a másodikkal már annál inkább. Közrejátszott az is, hogy mi két nappal e mérkőzés előtt hosszabbítás után győztük le a DKKA-t. Elfáradtunk a végére mind fizikálisan mind mentálisan. Ettől függetlenül nem a kifogásokat kell keresni, hanem megoldást kell találnunk arra a problémára, hogy miért és hogyan vert meg minket egy „3 fős” csapat, több mint 40 ponttal. Ezen leszünk!”

Országos regionális fiú junior bajnokság, Fejér csoport, Alapszakasz 9. forduló Read More »
Országos regionális fiú junior bajnokság, Fejér csoport, Alapszakasz 8. forduló
Helyszín: Székesfehérvár, Tóvárosi Ált. Isk.
Időpont: 2025.01.21.
Játékvezetők: Tóth, Mohai
Dávid Kornél KA/B – EKE-Franka U19
65-67
(8-13; 24-16; 6-4; 20-25; h: 7-9)
Részletek, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/fejer/merkozes/x2425/hun_fej_rfj/9034605
Edző: Kövér Martin
EKE: Bérczi 21/3, Kenéz 16, Muszela 10/3, Pothorszki 3/3, Kovács B. 2
Csere: Madarász 6, Dudics 5/3, Lengyel 2, Gálicz 2, Minczér, Takács, Vajda
Kövér Martin: „Végig nagyon szoros és kiélezett mérkőzést játszottunk kedden Székesfehérváron. A kezdő játékosok megadták a tartást a csapatnak, a kispadról beszállók pedig új energiát tudtak biztosítani. 2025-ben egyértelműen felfele ívelő tendenciát mutatunk, a védekezésünk kezd összeállni, támadásoknál pedig végre nem csak, hogy el merjük vállalni, de be is dobjuk a triplákat. Mérhetetlenül büszke vagyok a srácokra és nem csak a mai keretben lévő 12-re, hanem az otthon maradt 7-re is! Egy csapat, egy család vagyunk és végre kezdjük kimutatni a fogunk fehérét. Szép munka gyerekek, hosszú taps!”

Országos regionális fiú junior bajnokság, Fejér csoport, Alapszakasz 8. forduló Read More »