Junior

Junior csapat hírei

Vállalható vereség Gödöllőn

Az EKKE junior csapata legutóbbi meccsét a listavezető Gödöllő ellen játszotta. Nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, ráadásul eléggé tartalékosan, mindössze 6 játékossal utaztunk el. A gödöllői csapat nem véletlenül vezeti a bajnokságot, szervezetten játszottak, nagyon képzett játékosokkal rendelkeznek. Ennek megfelelően indult a mérkőzés,már az első negyedben nagy előnyre tettek szert, amit a meccs folyamán mindig növelni is tudtak.
Az esztergomi játékosok nagyon hajtottak, mindenki maximálisan odatette magát, de sajnos Gödöllő sokkal nagyobb játékerőt képviselt. Minden téren fölénk kerekedtek, és látványos játékkal szerezték pontjaikat.
A nagy különbség ellenére minden esztergomi srácot dícséret illet, a hozzáállással semmi baj nem volt, küzdöttek, hajtottak a fiaink, de nem vehették fel a versenyt a junior bajnokság éllovasával.
Gödöllő – EKKE junior
111 – 41

Kuti Zoltán – edző

Következő junior meccs: február 16. kedd, 19.00 – A Treff ellen a Dobóban

Junior meccs volt a városmajorban

Legutóbbi junior meccsünk 2016. Január 17-én volt a városmajori csapat ellen idegenben. Sajnos elég enervált volt a társaság, így a nem túl képzett ellenféltől simán kikaptunk. A mérkőzés pozitívuma,hogy a 3 pontosokat jó százalékkal dobtuk, 12 darab sikerült ebből a fajtából.

HSC Városmajor – EKKE Junior
89 – 53 (26-18,25-8,16-12,22-15)

Kuti Zoltán

Hazai junior meccs a Dobóban 24-én vasárnap!

Kiváló vasárnap délutáni kikapcsolódás a szurkolni vágyóknak:

Dobó Gimnázium Esztergom, Bánomi út 8
2016-01-24 Vasárnap 16:00

EKKE Junior – Megyeri Tigrisek

Hajrá Esztergom!

2015 utolsó junior meccsének beszámolója

Miklósi Kék Rókák – EKKE Junior, Kunszentmiklós

Az EKKE Junior csapatának 2015-ben az utolsó mérkőzésre Kunszentmiklósra kellett utaznia. Hétjátékossal indultunk, de sajnos a hétköznapi csúcsforgalom és a késői indulás miatt éppen csak odaértünk a mérkőzés kezdetére. Sajnos nem tudtunk korábban indulni, pedig ha lett volna időnk kellően bemelegíteni, egész máshogyan alakult volna a mérkőzés. Még szinte le sem szálltunk a buszról, már mutatták is a játékvezetők a 3 percet.

Emlékszem a képre, Dáriusz még a cipőjét kötötte a padon, mikor már a kezdő ötöst hirdettem…

Ennek megfelelően az első negyedünk értékelhetetlen volt, 23-1-re veszítettük el. Hiába, a bemelegítés teljes hiánya nagyon meglátszott. A nem különösebben képzett kunszentmiklósiak több, mint 10 labdát szereztek tőlünk, mi pedig merev lábakkal csak szaladgáltunk a pályán. A gyűrűt nem találtuk, nem volt időnk megszokni az idegen pályát.

A 2. negyedtől kezdve már egálban voltunk velük, az utolsó negyedet meg is nyertük, de az a 20 pont hátrány, amit a meccs elején összeszedtünk ledolgozhatatlannak bizonyult. Harcosan, jól küzdöttek az esztergomi fiúk a nagy hátrány ellenére, igazán büszkék lehetünk rájuk! Egy pillanatra sem adták fel, minden labdáért küzdöttek, és szívvel-lélekkel hajtottak az esztergomi színekért.

Meggyőződésem, hogy hazai pályán, vagy kellő bemelegítés után megvertük volna a Kék Rókákat, de így irreális volt a játék.

Miklósi KékRókák KE – EKKE Junior  66 – 41

Kuti Zoltán

 

Hétvégi mérkőzések

Szombat:

Junior hazai mérkőzés: – Sajnos elmarad!

Dobó Gimnázium Esztergom, Bánomi út 8 16:00
EKKE Junior – Treff 07 SE

Serdülő idegenbeli mérkőzés:

Toldi SZKI Nagykőrös, Ceglédi út 24 11:45
Gödöllői Sportklub – EKKE Serdülő

Vasárnap:

Kadet hazai mérkőzés:

Dobó Gimnázium Esztergom, Bánomi út 8 16:00
EKKE Kadet – Bikák KK

Várunk minél több szurkolót buzdítani a csapatainkat!

HAJRÁ EKKE!

Csapataink mérkőzései a héten:

Szombaton junior csapatunkra egy nehéz hazai mérkőzés vár, segítsünk nekik helyszíni szurkolással:

Helyszín: Dobó Gimnázium Esztergom, Bánomi út 8

Időpont: 2015-11-28 Szombat 16:00

EKKE Junior – Bikák KK

     Kadetjaink vasárnap Taksonyban a Vagány nyulak csapata ellen ismét a hibátlan mérleg megőrzéséért lépnek pályára:

Helyszín: Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola Taksony, Iskola út 3

Időpont: 2015-11-29 Szombat 15:30

Vagány Nyulak Pestszentimre – EKKE Kadet

100%

Junior győzelem egy szoros mérkőzésen a vizek városában!

Tatai SE – EKKE Junior – Tata, Vaszary János Ált. Isk., 2015. november 21. 15.00

A múlt heti hazai győzelem után idegenbe utazott a lendületben lévő esztergomi junior csapat. Az ellenfél a Tatai SE csapata volt. A mieink jobb játékerőt képviseltek, de a pálya rendkívül szokatlan volt, nagyon kemény palánkkal és gyűrűvel, így csak a nagyon pontos dobások értek célba mindkét oldalon.

A mérkőzés elején kicsit megzavarodtunk attól, hogy sok dobásunk kiperdült a gyűrűből, de végig fej-fej mellet tudtunk haladni a hazai csapattal. Sajnos nagyon sok 3-pontos kísérletünk volt, ezekből viszont csak egy esett be, így kénytelenek voltunk csak a betöréseinkre, a közeli tempókra, és a ziccerekre hagyatkozni. Szerencsére nagyon okosam játszottak a fiúk a mérkőzés nagy részében, és az akadozó játék ellenére nem tudott meglépni tőlünk a tatai csapat. A védekezésünk végig agresszív és intenzív volt, minden pályára lépő játékos kitette a lelkét az esztergomi színekért! A feldobástól kezdve igazi csapatjátékot játszottunk, Kövér Martin vezérletével szervezetten és taktikusan voltunk jelen a pályán.  Fault gondjaink sem voltak, a jó védekezés mindig meghozta a nyugodt támadások lehetőségét. Hatásosan alkalmaztuk a figuráinkat, amikor türelmesen játszottunk támadásban, rendre eredményesek tudtunk lenni. Az ellenfél két magas játékosa okozott némi fejtörést, sok lepattanót tudtak szerezni, és a palánkok alatt hatékonyak tudtak lenni, de távolról mindkét csapatnak gondot okozott a pontszerzés.

Az esztergomi kadet és junior csapat hatékony edzésmunkája most főleg taktikailag mutatkozott meg, szerencsére elő tudtunk húzni a második félidőben egy hatékony védekezési formát, amelyre az ellenfelünknek nem volt válasza. Ezzel labdaeladásra kényszerítettük a tataiakat, és könnyű ziccereket tudtunk dobni. Az utolsó negyedben így el tudtunk lépni az ellenféltől 7-8 ponttal, ami ezen a mérkőzésen soknak számított. A végére ugyan feljöttek 2 pontra, de egyenlíteni már nem sikerült, így az EKKE Junior csapata megérdemelten nyerte meg immár második mérkőzését a bajnokságban!

Ebben a győzelemben az volt a nagyszerű, hogy a külső dobások hiányában más taktikai elemek előtérbe helyezésével, igazi csapatjátékkal, alázattal, és lelkesedéssel tudtunk felül kerekedni az ellenfelünkön. Végig okosan, taktikusan, szervezetten védekeztünk, támadásokban pedig, bár nagyon hiányoztak a külső dobásaink, mégsem szakadtunk le egyszer sem a tatai fiúktól.

Ezen a meccsen nem emelnék ki senkit, mert mindenki 100%-ig megtette a győzelem érdekében, amit a csapat érdeke megkívánt! Mégis meg kell említenem Kövér Martint, aki a pályán, és a pályán kívül is kezd vezéregyéniséggé válni. A pontszerzésből is kivette a részét, sok energiát fordított arra is, hogy a pályán irányítsa a csapattársait. Valamint meg kell említenem Hartmann János (Hari) edző kollégámat, aki edzéseken foglalkozik a csapattal. Hatalmas szerepe volt a győzelemben a sokat gyakorolt védekezési variációnak. Köszönjük, Hari!

Tatai SE – EKKE Junior    43 – 45 (12-9,9-10,9-10,13-16)

Pontszerzők:

Kovács Bence:   2 pont, Kövér Martin:  14, Czúth Dávid: 2, Rózsár Bálint: 13, Szendrei Péter: 10, Orbán Ágoston: 4

Várjuk a további jó folytatást a kadet és junior csapatainktól!

Hajrá EKKE!

 Kuti Zoltán, edző

Tatára látogatnak Juniorjaink szombaton

Szombaton Tatára utazik az EKKE Junior csapata egy újabb bajnoki mérkőzésre, aki teheti kísérje el őket és idegenben is szurkoljon a fiúknak!

Helyszín: Vaszary János Ált. Isk. Tata, Országgyűlés tér 4.

Időpont: 2015-11-21 Szombat 15:00

Tatai SE  –   EKKE Junior