Az áprilisi gyermekforduló összefoglalója

Monor, József Attila Gimnázium 2017.04.22.

Eredmények:

Nagykáta-EKKE: 26-53
EKKE-Monori SE-Szedd ki: 67:45

Hétvégén debütáltunk, a tekintetben, hogy első ízben nyertük meg mindkét mérkőzésünket! Aminek természetesen nagyon örülök az utolsó helyosztó forduló előtt. Nagykátával kezdtünk, és végig vezetve tulajdonképpen sima győzelmet arattunk. A második félidőben pihenni tudtak kulcsjátékosaink.

És ez bizony jól jött Monor ellen! Azt tudtuk, hogy a második meccs keményebb lesz, és az első pár percben meg is leptek minket rendesen! Az első „tötyögős” összecsapás után nehezen vettük fel a ritmust, így három perc játékot követően 8:0-ra elhúztak! Ezt követően rendeztük sorainkat, és fegyelmezett játékkal, agresszív védekezés mellett végül sikerült szétzilálnunk –az egyébként nagyon kellemetlen- ellenfelünk játékát! Az utolsó negyedet 13 pontos előnnyel kezdtük. Szerencsére csapatunk az utolsó percekre talált még egy sebességfokozatot, ennek köszönhetően tovább tudtuk növelni előnyünket. Hazafelé az elvesztett kalóriákat ismét a jól megérdemelt jutalom „mekizéssel” pótoltuk!

Berecz Zoltán