Októberi szezonnyitó gyermek forduló

Mérkőzés beszámoló U12
 
Helyszín: Göd
Időpont: 2016.10.22.
 
Eredmények:
EKKE – BLF Palota: 57:74
EKKE- Herceghalmi Tigrisek: 35:30
 
Első forduló alkalmával Gödre utaztunk, és két remek mérkőzést vívtunk.
Elsőként a BLF Palotával játszottunk egy igen pörgős, kemény meccset. A nálunk erősebb, hosszabb paddal és tapasztaltabb játékosállománnyal rendelkező csapattal szemben 35 percig abszolút partiba voltunk. Két negyedet megnyertünk, de sajnos a hajrát ellenfelünk jobban bírta. Öt perccel a vége előtt 3 pontra megközelítettük őket, de fordítani sajnos már nem tudtunk. Kulcsjátékosaink kissé elfáradtak, és ekkorra már faultproblémákkal is küszködtünk. Sajnos a ziccereink, dobásaink kimaradtak, ellenfelünk pedig – ahogy az ilyenkor lenni szokott – rendre betalált. Összességében a dobott 57 ponttal, valamint a csapat hozzáállásával, küzdeni akarásával nagyon elégedett voltam.
 
A következő meccset is mi játszottuk a jóval pihentebb nagymacskákkal. És ez a hendikepp abszolút tetten érhető volt az első félidőben. Játékunk nagyon akadozó volt. A nehezen kialakított dobóhelyzeteinket pedig nem tudtuk értékesíteni. Aztán a harmadik negyedben mutatott játékunk végül elég volt a győzelemhez. Ezt az etapot 10 egységgel megnyertük, és a védekezésünk is sokat javult. Az itt megszerzett előnyünket már nem adtuk ki a kezünkből. A tigrisek elkeseredett rohamát sikerült visszavernünk az utolsó percekben, így, főként mindkét mérkőzést figyelembe véve, megérdemelt győzelmet arattunk.
 
Berecz Zoltán

U12_csapat