2013.01.10-én vasárnap a Keresztúr látogatott hozzánk. Jó mérkőzésnek mutatkozott már az elejétől fogva. Fej-fej mellett haladtak a csapatok az első negyedben, nem találtak se ők se mi fogást a másikon (12:13). A második negyedre 5 pontos előnyre tettünk szert, amit a meccs végéig növeltünk. A KKS egy egészen ügyes csapat volt, nem sokat tudtak kezdeni a zónánkkal, és védekezésükben nem tudtak mit kitalálni Sebők Bence ellen, aki 27 ponttal vette ki a részét a végső győzelemből.
A vége 67:51 lett. Vezettünk már a meccs közben húsz ponttal is, bár ez a 67 pont nem túl sok.
Javulnunk kell a támadásaink befejezésében, mert sok volt a rontott dobás és a kihagyott ziccer helyzet is. Ami számomra a legfájóbb, hogy számtalan kialakított távoli kísérletünkből csak egyet sikerült értékesíteni. Ezen javítanunk kell! Ezen a meccsen rengeteg büntetőt dobhattunk (30) és ebből 20-at értékesítettünk (66%), szerintem ez is hagy némi kivetnivalót maga után.
Kiemelném még a meccsen mutatott teljesítménye után Juhász Attilát és Dinnyés Dánielt. Attila pontokban nem vette ki a részét a végeredményből, de passzaival, lepattanóival, elzárásaival, szerzett labdájával vastagon benne volt a győzelemben. Dániel 8 pontot dobott és volt pár jó passza is. Még messze van a régi formájától, de a sok hiányzás ellenére megindulásai, cselei egészen dinamikusak voltak, 10 pont felett dobhatott volna, ha ziccer helyzeteit értékesíti.
Akikkel nem voltam elégedett a meccsen azok Pausz Tamás és Kőszegi Richárd. Ők a tegnapi napon eltűntek a pályán. Ez most így alakult egyszer fent, egyszer lent!
A lényeg, hogy ez a második győzelmünk volt zsinórban! Győzelmi széria! 😀 Gratulálok fiúk!
Szerdán Érd Treff! Ott is hasonlóan győzni kell!