Mérkőzés beszámoló Taksony 2015.10.18.
1. mérkőzés: Vagány Nyulak – EKKE Gyermek: 89-18
2. mérkőzés: Százhalombatta (SZKSE)– EKKE Gyermek: 59-17
Gyerek csapatunk 2/3-a ezen a hétvégén esett át a tűzkeresztségen, azaz első kosármeccsét játszotta.Ennek köszönhetően kissé megilletődötten kezdtük az első pár percet, aztán egyre inkább magunkra találtunk, és az első negyedet követően csak 5 pont hátrányunk volt, a jóval erősebb, összeszokottabb pesti csapat ellen.
A második negyedre „gyerekek nyerjük meg az első meccsünket!” felkiáltással engedtem ki második sorunkat. Pár percig ezt komolyan is gondoltam, de sajnos a nagy magunkra találásunk mellett, nem találtuk meg a kiosztott embereinket. Ráadásul a 2-3. negyedben összesen 1 kosarat szereztünk. Így az utolsó felvonásra már tetemes hátrányunk volt.
A második meccsünket kissé megtépázva kezdtük, hiszen legmagasabb játékosunknak, Máténak kiment a bokája. Két tapasztalt játékosunk pedig lebetegedett, akik már nem is tudták vállalni a játékot. Ezzel együtt védőjátékunk feljavult. Dobóhelyzeteink is megvoltak, de sajnos nagyon rossz dobószázalék mellett értékesítettük ezeket. És ahogy az lenni szokott, ellenfelünk minden hibánkat pontokra váltotta. Ezzel együtt a kapott 59 pont abszolút nem elkeserítő.
Összességében a visszajelzésekből leszűrhető, hogy a gyerekek jól érezték magukat. Két mérkőzés között – szülői, nagymamai felajánlásnak köszönhetően – bepalacsintáztak, indulás előtt pedig pizzáztak egy nagyot. Így teli gyomorral, no meg jókedvvel szálltunk be vadonatúj buszunkba.
Berecz Zoltán – edző
FOTÓK A MÉRKŐZÉSEKRŐL