Helyszín: Tata
Időpont: 2025. 12.20.
UNI Győr NKA TSE-EKE U12
69:42
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_620
EKE U12-TSE Bsket
49:76
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_622
Az év utolsó fordulójának két mérkőzését Tatán játszottuk le a „C” csoportban. Tudtuk, hogy kemény hétvége vár ránk, hiszen a győri és tatai alakulat is jelenleg előttünk jár. Sajnos továbbra is küszködünk azzal, hogy a két sorunk nem tudja ugyanazt a teljesítményt letenni az asztalra. Persze most is küzdöttünk, harcoltunk, nem adtuk fel egy pillanatra sem, de sajnos 20-22 perc koncentrált játékkal nem lehet meccset nyerni ilyen kvalitású ellenfelekkel szemben. A dobóhelyzeteink most is megvoltak, el tudtunk jutni a palánkig, a védekezésünk is sokszor rendben volt, de sajnos nagyon esetlegesek, pontatlanok a befejezéseink. A csapatjátékunkat illetően, illetve a lepattanózásban is van hová fejlődnünk, egyénileg azonban minden fordulóban vannak pozitív meglepetések. Mindig van egy-két játékosunk, akik egyet előre lépnek, fejlődnek, de megmagyarázhatatlan leolvadások is tetten érhetőek csapatunknál. Mindent figyelembe véve – ha már a meglepetéseknél tartunk – a bivalyerős győriek ellen a 3. negyed végén csupán 2 pont volt a hátrányunk. A karácsonyi csoda azonban elmaradt, és az utolsó etapban sajnos ismét felül kerekedtek rajtunk.
A tataiak ellen is megnyertünk két negyedet, de az egyéni teljesítménybeli különbségek, illetve a 3. felvonásban történt 21-0-s „eltünésünk” eldöntötték az összecsapást. Összességében nagyon büszke vagyok a gyerekekre. A hozzáállással most sem volt probléma. A megérdemelt pihenés után, dolgozunk tovább, és a hibák kijavításával jövőre ismét megpróbálunk visszakapaszkodni ebbe a csoportba.
Hajrá EKE
Berecz Zoltán

