Serdülő forduló beszámoló – Diósd – 2019.01.06.

Az újév első mérkőzése jól indult számunkra. Kitűnő védekezéssel, sok szerzett labdával, remek lepattanózással gyakorlatilag az egész meccset kontroll alatt tartva még kevés dobott ponttal is nyerni tudtunk. A sok kihagyott ziccer persze továbbra is nagyon bosszantó, hiszen a rengeteg elpuskázott lehetőséget is figyelembe véve akár már az első félidőben lezárhattuk volna az összecsapást.

A második meccs első 10 perce remekül sikerült, hiszen 9 egységgel vezettünk. Azonban a második negyedtől kezdve az ellenfél legjobb játékosával egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni. Olyan sebességgel, és olyan hatékonysággal dolgozott, hogy kvázi egyedül megvert minket. Pedig mindent megtettünk, ami tőlünk tellett, erőn felül teljesítettünk. Az utolsó negyedet csak 8 pont hátránnyal kezdtük, ritmust is tudtunk váltani, de amikor kezdtük megszorongatni őket visszajött a pihent „Atomanti” és egymaga megoldotta a dolgot. Sajnos mi pihenés nélkül játszottuk le a két mérkőzést
és két tapasztaltabb kosarasunk is hiányzott, így a végére sajnos alulmaradtunk.
Ezzel együtt abszolút dicséret illeti a csapatot, hiszen mindenki keményen – a taktikai utasításokat fegyelmezetten betartva – küzdötte végig mindkét találkozót.

2019.01.06. Diósd, Eötvös József Általános Iskola

Eredmények:
Váci Reménységek-EKKE Serdülő: 21-41
EKKE Serdülő-Diósdi Sasok: 41-65

Berecz Zoltán – edző