2016/2017-es szezon edzésidőpontok
2016/2017-es szezon edzésidőpontok Read More »
Helyszín: Leányfalu
Időpont: 2016.05.27.
Eredmények:
EKKE – Monor SE Szedd Ki: 50:91
EKKE – Szentendre SC: 76:65
Utolsó fordulónkat Leányfalun rendezték meg. Az első meccsen ismét a jóval erősebb monori csapattal találtunk magunkat szembe. A Klikk Zsiráfok csapata lemondta a szereplést, így tudtam, hogy a csoportelsőségért a szentendrei srácokat kell legyőznünk. Az első mérkőzésen – a tisztes helytállás mellett – arra kellett figyelnem, hogy alapjátékosaink ne fáradjanak el a tétmeccsünkre. Azt gondolom ez tökéletesen sikerült, hiszen a dobott 50 pont több mint jó teljesítmény egy ilyen tapasztalt csapat ellen.
Aztán 10 perces pihenő után jött a második összecsapásunk, a jóval pihentebb Szentedre SC ellen. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy az idei szezon legjobb teljesítményét nyújtottuk! Ezt a dobott 76 egység is alátámasztja! Érezhető volt, hogy srácaink revánsot akarnak venni a korábban elszenvedett vereségért! Az ellenfél 4:2 –nél vezetett először és utoljára. Gyakorlatilag az egész mérkőzést uraltuk mind védekezésben, mind támadásban. Külön pikantériája a küzdelemnek, hogy 4 alapjátékosunk 4 faulttal kezdte meg az utolsó felvonást. A negyedik negyednek sikerült 18 pontos előnnyel nekiveselkednünk. Ám az említett személyi hiba problémánkat kihasználva 1 perc alatt 10 pontra jött fel ellenfelünk. Az időkérésnek köszönhetően rendeztük sorainkat, és szerencsére mindig akadt olyan játékosunk, aki válaszolt az ellenfél kosaraira! Így a végére meg tudtuk őrizni a 10 pont feletti előnyünket! Ennek köszönhetően – amennyiben jól értelmezem a PMKSZ versenyrendszerét – megnyertük az E csoportot! Külön öröm számomra, hogy az utolsó fordulók mérkőzésein kondícióval is jobban bírtuk a végjátékokat!
A gyerekek – az egész évadban – jelesre vizsgáztak küzdőszellemből és tartásból, amiért nagyon büszke vagyok rájuk, és amihez külön gratulálok nekik!
Berecz Zoltán – edző
Szezonzáró gyermekfolduló összefoglaló Read More »
Meg van a negyedik győzelmünk! Ez kellett ahhoz, hogy az utolsó forduló előtt bennmaradjunk az „E” csoportban. A gyerekek ismét bebizonyították, hogy van bennük tartás, illetve kitartás!
Nagyon izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzésen vagyunk túl. Az első negyedet 10 pontos hátránnyal zártuk. Aztán a második etapot 9-cel nyertük. A második félidő elején beleszaladtunk egy kis hullámvölgybe. Ahogy az lenni szokott mi mindent kihagytunk, az ellenfél „csukott szemű, talajon ülős” dobásai pedig rendre behullottak. A végét azonban ismét jobban bírtuk! Heroikus, agresszív védekezésünknek köszönhetően az utolsó 3 percben sikerült megfordítanunk a meccset, és csekély 3 pontos előnyünket megtartottuk a 3-mas sípszóig. Nagy örömömre szolgált, hogy 2-3 ifjú kosaras a vártnál többet tudott hozzátenni a játékunkhoz!
Gratulálok a csapat minden tagjának!
A második meccsünk úgymond tét nélküli volt a jóval erősebb- versenyen kívüli- serdülő lányokkal teletűzdelt monoriakkal. Itt ismét csak arra összpontosítottam, hogy mindenki lábában elég játékidő legyen. A dobott 36 egységgel egyébként abszolút elégedett vagyok!
Berecz Zoltán – edző
Májusi gyermek forduló összefoglalója Read More »
Streetball szabályok, 3-3 ellen, a mérkőzések 21 percig, vagy 21 pontig tartanak.
Nevezés 1000.-Ft/fő ami tartalmaz egy tányér gulyást 🙂
Díjazás: kupa, érmek, oklevél.
Szent György Napi Kosárlabda! Read More »
Eredmények:
Az első mérkőzésen sajnos csak 1 negyedig voltunk partiban ellenfelünkkel szemben. A monori csapat vázát 2002-ben született –fizikálisan jóval erősebb, magasabb – lányok alkották, akik gyakorlatilag átgázoltak rajtunk.
Kívülről úgy tűnt, mint amikor az idősebb lánytestvér a kisöccsével játszadozik. Ráadásul kőkemény, agresszív védekezésükkel sem tudtunk mit kezdeni. Tudtam, hogy a második mérkőzésen lehet keresnivalónk, így kulcsjátékosaimat a második félidőben pihentettem.
Hernád ellen a védekezésünk abszolút rendben volt. Sok labdát szereztünk. Mindkét palánk alatti területet uraltuk. Erőnlétileg is jobban bírtuk, és csak azért lett ennyi a különbség, mert ismét nagyon rossz százalékkal értékesítettük helyzeteinket, ziccereinket.
Összességében nagyon örülök harmadik győzelmünknek, büszke vagyok a csapatra, és bízom benne, hogy az utolsó két fordulóban is el tudunk csípni egy-egy mérkőzést.
Áprilisi gyermek forduló összefoglalója Read More »
Helyszín: Monor
Időpont: 2016. február 21.
Eredmények:
1. EKKE-Szentendrei KSE: 41-48
2. EKKE-Petőfi DSE Hévízgyörk: 29-80
Ahogy előzetes beharangozóként írtam, újabb esetleges sikerünk helyzeteink, ziccereink eredményesebb befejezésén fog múlni. És valóban ezen múlt.Nem számoltam, de ha nem hagytunk ki legalább 30 „ajtó-ablak” ziccert, akkor egyet sem. Sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, labdákat szereztünk, le tudtuk őket indítani, gyorsan átértünk az ellenfél palánkjához, de egész egyszerűen – a rengeteg dobóedzés ellenére – képtelenek voltunk betalálni. Így 7 pontos vereséget szenvedtünk, de ha most 20-25 pontos diadalról írnék, az – a játék képe alapján – sokkal reálisabb lenne.
Nem baj majd legközelebb elkapjuk őket!
Hévizgyörk elleni második összecsapáson, inkább arra figyeltem, hogy mindenki kapjon játéklehetőséget (15-en ültünk a kispadon), és a gyerekek szokják a megmérettetések légkörét.
Fontos célkitűzésnek tartom, hogy idővel egyre több játékosunknak tudjak lehetőséget biztosítani kiélezett küzdelemben is.
Berecz Zoltán
A februári gyermek forduló összefoglalója Read More »
2016-02-21 Vasárnap
Jászai Mari Ált. Isk. Monor, Jászai Mari tér 1
09:00 Monori SE – Petőfi DSE Hévízgyörk
10:40 EKKE Gyermek – Szentendrei KSE
12:20 –
14:00 –
Vasárnap utazás Monorra, februári gyermekforduló Read More »
Kiskunlacháza, 2016.01.16.
Sajnos ebben a fordulóban sok volt a hiányzónk. Így csak 11 nevet tudtam a jegyzőkönyvbe írni. Ráadásul a legérettebben kosarazó Oláh Dávid sem utazott velünk. Tudtam, hogy ilyen hiányosan nehéz délutánunk lesz.
Az első mérkőzésen két negyeden át tartottuk magunkat. Aztán ahogy az már többször is előfordult velünk, gyakorlatilag mindent kihagytunk, az ellenfél pedig büntetett. A két csapat között ennyi volt a különbség. Dobóhelyzeteink megvoltak, ziccerekig folyamatosan eljutottunk, de sajnos képtelenek voltunk betalálni. Ezzel együtt, amennyiben a 8 hiányzónkból négyen-öten eljönnek, véleményem szerint simán vertük volna ellenfelünket. De hát mindannyian jól tudjuk, mennyi foganatja van a feltételes módnak a sportban.
Két lábon kihordott agyérgörcs után következett a második meccs, illetve életem leghosszabb 40 perce. Azt gondoltam, hogy ennél rosszabbul már nem játszhatunk, illetve dobhatunk. Aztán az élet megadta a csattanós választ: DE! Simán lehet ott folytatni ahol abbahagytuk. A második félidőt 18! pontos hátránnyal kezdtük! A rendelkezésemre álló legerősebb ötössel mentünk fel, és egy cserét leszámítva heroikus küzdelemben végig is játszották a maradék 20 percet. A negyed elején agresszív letámadásunkkal megleptük őket, és pár perc alatt 10 pont alá vittük a különbséget. Az utolsó percben egalizáltunk, amikor két büntetőt dobhattunk. A második bement, így 1 pontos előnnyel küzdöttük végig az utolsó 40 másodpercet. Szerencsére a végjátékra megmaradt mindhárom időkérésem, ami nagyban hozzájárult második sikerünkhöz. A gyerekek jelesre vizsgáztak küzdőszellemből és tartásból, amihez külön gratulálok nekik.
Eredmények:
EKKE – JKC-FKE: 26:54
Parthusz KSZ – EKKE: 37:38
Berecz Zoltán
A januári gyermek forduló összefoglalója Read More »
Szombaton Berecz Zoltán edző vezetésével a kiskunlacházai általános iskolában játszanak ismét egyesületünk legifjabb játékosai:
2016-01-16 Szombat Ált. Isk. Tornacsarnok Kiskunlacháza, Munkácsy tér 1
09:00 KLIKK Zsiráfok SE – Pityke KSE NK
11:00 KLIKK Zsiráfok SE – PARTHUS KSZ GY
12:40 EKKE Gyermek – JKC-FKE
+ helyosztók
Reméljük a nagy távolság ellenére lesz ki a helyszínen szurkoljon Nekik!
Hajrá EKKE!
Januári gyermekforduló szombaton Kiskunlacházán Read More »
Helyszín: Gödöllő
Időpont: 2015.11.22.
Eredmények: EKKE-Ziccer KSE: 74:29
EKKE-Gödöllő: 27-110
Második forduló-első győzelem! Viríthatna ez a főcím a sportújságok címlapjain! Azzal megspékelve, hogy kadet és junior csapatunk is győzni tudott ezen a napon. És valóban, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy 74 pontot dobunk majd a harmadik mérkőzésünkön, hááát erősen furcsán néztem volna az illetőre. Az első perctől kezdve egy nagyon harcias, kreatív, egységes csapat benyomását keltettük.
Az első negyedben még csak 5 pont volt az előnyünk, a második félidőt azonban – főként a labdaszerzéseknek és a pontos gyorsindításoknak köszönhetően – már nyugodtabban kezdhettük.
Az egész csapatnak természetesen jár a gratuláció, de mindenképp meg kell említenem Horváth Lorcit, aki „karriercsúcsot” beállítva 26 ponttal járult hozzá a csapat sikeréhez. Aminek még külön örülök az a csapatlétszám. Hiszen, bírói engedéllyel, 16 nevet tudtam beírni mindkét mérkőzés jegyzőkönyvébe.
A második összecsapásra azonnal fordultunk, és az egyértelműen látszott, hogy két egymást követő megmérettetésen még nem tudunk ugyanolyan színvonalon teljesíteni. Főleg úgy, hogy a gödöllői csapat jóval erősebb játékerőt képviselt. Szorosabb, agresszívabb emberfogást kaptunk. Ráadásul 3 olyan klasszis játékosuk volt, akikkel sajnos nem tudtunk mit kezdeni egy az egyben.
Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, hozzáállásával, és nagyon örülök első győzelmünknek. Remélem ez további plusz motivációt jelent az előttünk álló fordulókra.
Berecz Zoltán
Novemberi gyermek mérkőzések összefoglalója Read More »