Gyermek

U12 országos 4. forduló

Helyszín: Tata
Időpont: 2025. 12.20.

UNI Győr NKA TSE-EKE U12
69:42
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_620
EKE U12-TSE Bsket
49:76
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_622

Az év utolsó fordulójának két mérkőzését Tatán játszottuk le a „C” csoportban. Tudtuk, hogy kemény hétvége vár ránk, hiszen a győri és tatai alakulat is jelenleg előttünk jár. Sajnos továbbra is küszködünk azzal, hogy a két sorunk nem tudja ugyanazt a teljesítményt letenni az asztalra. Persze most is küzdöttünk, harcoltunk, nem adtuk fel egy pillanatra sem, de sajnos 20-22 perc koncentrált játékkal nem lehet meccset nyerni ilyen kvalitású ellenfelekkel szemben. A dobóhelyzeteink most is megvoltak, el tudtunk jutni a palánkig, a védekezésünk is sokszor rendben volt, de sajnos nagyon esetlegesek, pontatlanok a befejezéseink. A csapatjátékunkat illetően, illetve a lepattanózásban is van hová fejlődnünk, egyénileg azonban minden fordulóban vannak pozitív meglepetések. Mindig van egy-két játékosunk, akik egyet előre lépnek, fejlődnek, de megmagyarázhatatlan leolvadások is tetten érhetőek csapatunknál. Mindent figyelembe véve – ha már a meglepetéseknél tartunk – a bivalyerős győriek ellen a 3. negyed végén csupán 2 pont volt a hátrányunk. A karácsonyi csoda azonban elmaradt, és az utolsó etapban sajnos ismét felül kerekedtek rajtunk.
A tataiak ellen is megnyertünk két negyedet, de az egyéni teljesítménybeli különbségek, illetve a 3. felvonásban történt 21-0-s „eltünésünk” eldöntötték az összecsapást. Összességében nagyon büszke vagyok a gyerekekre. A hozzáállással most sem volt probléma. A megérdemelt pihenés után, dolgozunk tovább, és a hibák kijavításával jövőre ismét megpróbálunk visszakapaszkodni ebbe a csoportba.

Hajrá EKE

Berecz Zoltán

U12 országos 4. forduló Read More »

U11 Országos bajnokság 3. forduló december

Játékvezetők és MKOSZ ellenőr: Krisztán-Világos Tünde, Lázár Alina és Gecsi Ferenc
Országos torna

Győri KC. Vizslák UNI Győr- EKE U11
27-112
(15-25; 3-36; 2-24; 7-27)
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu11/hunu11_436

Hazai pályán léptünk pályára azzal a határozott céllal, hogy megmutassuk, mennyit fejlődtünk az elmúlt időszakban. A csapat ennek megfelelően koncentráltan és fegyelmezetten kezdte a mérkőzést, ami már az első percekben megmutatkozott a jó védekezésben. Az ellenfél támadásait szervezetten, egymást segítve tudtuk megállítani, ami több labdaszerzést és gyors indítást eredményezett.
Külön öröm volt, hogy a mérkőzés során minden játékos pályára lépett, és mindenki hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez. A cserék zökkenőmentesen működtek, a játék intenzitása nem esett vissza, ami jól mutatja a csapat egységét és a közös munkát.
A félidőben végrehajtott büntetők is jól sikerültek, ami nemcsak pontokban, hanem önbizalomban is sokat jelentett a csapat számára. Összességében a mérkőzés jól tükrözte a fejlődésünket: szervezett védekezés, csapatmunka és magabiztos megoldások jellemezték a játékunkat hazai közönség előtt.

EKE U11- Szúrós Darazsak
92-28
(18-5; 31-18; 18-2; 25-3)
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu11/hunu11_435

A második mérkőzésre is azzal a céllal léptünk pályára, hogy tovább bizonyítsuk a csapat fejlődését és az első meccsen mutatott jó teljesítmény nem volt véletlen. A játékosok végig fegyelmezetten, nagy koncentrációval kosárlabdáztak, különösen a védekezésben, amely ismét stabil alapot adott a csapat játékának. Örömteli volt látni, hogy a játékosok hallgattak az utasításokra, és a megbeszélteket igyekeztek a pályán is megvalósítani. Ez a tudatos játék a büntetőknél is megmutatkozott, ahol mindenki eredményesen értékesítette a dobásait, ezzel is hozzájárulva a csapat sikeréhez. A mérkőzés hangulatát tovább emelte a nézők folyamatos buzdítása, ami plusz energiát adott a játékosoknak. Összességében a csapat egységes, motivált teljesítményt nyújtott, és a második mérkőzésen is sikerült bizonyítani, hogy jó úton haladunk.

Köszönjük a szurkolóknak!

Csapat : Aranyosi Arnold, Balla Máté, Bíró Botond, Bocsó Bálint, Dudics Benedek, Erős
Zalán, Fehér Nimród, Halupka Máté, Jung Ádám, Kara Botond, Majdanics Márk, Pivok
Hunor, Schleifer Benett, Szalai Bálint, Tokodi Benedek, Veres Áron

Edző: Sőlősi Florina

Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván az EKE U11-es csapata!

U11 Országos bajnokság 3. forduló december Read More »

U11 megyei bajnokság 1. forduló december

U11, Megyei bajnokság
Helyszín: Oroszlány
Időpont: 2025. 12.07.

MVM OSE Hunyadi U11 – EKE U11
86:28
Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége – MKOSZ

EKE U11 – MVM OSE Hunyadi József U11
47:44
Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége – MKOSZ

A megyei kenguru bajnokság első fordulója 3 nevezett csapattal kezdődött meg, a szokásos helyszínen, Oroszlányban. Ennek a bajnokságnak elsődleges célja számunkra az, hogy a kezdő, kevesebb rutinnal és tapasztalattal rendelkező ifjú játékosaink minél több időt töltsenek a parketten.
A Hunyadi iskola csapata hosszú évek óta dominál a megyei bajnokságban, és minden évben meg is nyeri azt. Így előre sejteni lehetett, hogy nem mi leszünk a favoritok. Ennek ellenére a dobott 28 pont nem is mondható rossznak. Sőt, a dobóhelyzeteink alapján akár meg is tudtuk volna duplázni azt. Persze ehhez agilisabb, agresszívabb védekezésre, és a támadásokban pontosabb befejezésekre lett volna szükség.
A második meccs már sokkal kiegyenlítettebb volt. Az első félidőben még fej-fej mellett haladt a két csapat. A rosszul sikerült 3. negyed végén azonban 14 pontos hátrányba kerültünk. Aztán jött az óriási bravúr. A 17:0-ra megnyert utolsó negyed hatalmas izgalmakat hozott, és a srácok hozzáállása, teljesítménye minden várakozásomat felülmúlta. Kúsztunk, másztunk, harcoltunk. Nem ismertük az elveszett labda fogalmát. Végül az utolsó percben sikerült megfordítani a meccset. és bezsebelni a két pontot.
Gratulálok a csapatnak, és külön köszönet a lelkes szurkolótáborunknak!

Hajrá EKE
Berecz Zoltán

U11 megyei bajnokság 1. forduló december Read More »

U12 országos 3. forduló

Helyszín: Sopron, Novomatic Aréna
Időpont: 2025. 11.29.

Soproni Darazsak Akadémia/B – EKE U12
30:51
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_430
EKE U12 – Gönyüi Harcsák
63:20
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_431

Az országos-regionális bajnokság 3. fordulójának két mérkőzését ezúttal Sopronban játszottuk le. Mindkét mérkőzésen agilis játékkal, agresszív védekezéssel és egy-két kiemelkedően extra teljesítménnyel magabiztosan zsebeltük be a két győzelmet.
A soproni lányok az első negyedben még megizzasztottak minket, de a folytatásban folyamatosan tudtuk növelni az előnyünket. Gyorsabb, pattogósabb kosárlabdát játszottunk, és ha a támadásainkat még pontosabban fejeztük volna be, jóval nagyobb is lehetett volna a különbség.
Gönyü csapatával ezelőtt még sosem találkoztunk. Az összecsapás a vártnál simább győzelmet hozott. A félidőben már 20 ponttal vezettünk, a második etapban pedig sikerült teljesen felőrölni ellenfelünket. Külön színezetet adott a mérkőzésnek a két csapat legtehetségesebb játékosának heroikus, de sportszerű 1:1 elleni párharca, amelyből -elfogulatlanság nélkül állíthatom – játékosunk jött ki győztesen.
Összességében óriási gratula a csapatnak, hiszen a hétvégi teljesítménynek köszönhetően, U12-es csapatunk a „C” csoportba való feljutással várhatja a karácsony előtti negyedik fordulót.

Hajrá EKE
Berecz Zoltán

U12 országos 3. forduló Read More »

U11 Országos bajnokság 2. forduló november

Sopron, 2025.11.22 Országos bajnokság
Játékvezetők és ellenőr: Dr. Tallos Gábor, Demcsik Máté (Kozák Tamás)

I. mérkőzés
Csípős Darazsak – EKE U11
58 23
(10-1, 20-8, 10-9, 18-5)

https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu11/hunu11_178

A mai mérkőzésen egy erős csoportba kerültünk, ahol az ellenfél lányai kiemelkedő ügyességgel és jóval nagyobb játéktapasztalattal rendelkeztek. Már az első percekben látszott, hogy fizikálisan is fölényben vannak: magasabbak és erősebbek voltak nálunk, ami több párharcban és lepattanó szituációban is érezhetően megmutatkozott. Ennek ellenére a csapat mindent megtett a pályán, bátran játszott, és igyekezett végrehajtani azokat a feladatokat, amelyeket megbeszéltünk. A harmadik negyedben különösen jól sikerült összpontosítani: kevesebb hibát vétettünk, pontosabban játszottunk, és sikerült több jó támadást és védekezést is bemutatni. Bár az ellenfél tapasztalata és fizikai fölénye végül döntő tényező volt, a játékosaink küzdeni
akarása és fejlődése egyértelműen látszott. Minden lehetőséget megragadtunk, és a csapat hozzáállása példaértékű volt.

II. mérkőzés
EKE U11 – Soproni SI Hunyadis Bivalyok
37 67
(10-13, 11-26, 11-10, 5-18)

https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu11/hunu11_180

Az első, vesztes mérkőzés után a csapatban nagy volt az elszántság: mindannyian szerettük volna megmutatni, hogy ennél jóval többre vagyunk képesek. Ennek megfelelően jól is kezdtünk a második találkozón, agresszíven, koncentráltan léptünk pályára. Bár több ziccert is kihagytunk, a játék képe alapján egyértelmű volt, hogy ma sokkal jobban felvettük a ritmust. Sajnos a palánk ezúttal nem volt a barátunk – több jól felépített akció sem ért kosarat, de a próbálkozásaink minősége mindenképpen biztató volt.
Ezzel a csapattal korábban már játszottunk, és akkor lényegesen nagyobb különbséggel (53 pont) maradtunk alul. Most azonban látszódott a fejlődés: fegyelmezettebben védekeztünk, okosabban támadtunk, és bátrabban vállaltuk a dobásokat. Mindez azt jelenti, hogy a munkánk eredménye kezd megmutatkozni, és még elszántabban fogunk edzeni, hogy tovább javuljunk.
Pozitívum volt az is, hogy a csapat egysége egyre jobban összeáll. Kevesebb volt az egymásra kiabálás, helyette több biztatás és együttműködés látszott a pályán. Mindenki harcolt a másikért, és ez az a hozzáállás, ami előre visz bennünket. Összességében büszkék lehetünk a mutatott játékra és fejlődésre – jó úton haladunk.

Szeretném megköszönni a szülőknek, hogy a nagy távolság ellenére is népes szurkolótáborral támogattak minket.

Köszönöm, Florina, EKE

U11 Országos bajnokság 2. forduló november Read More »

U12 országos 2. forduló november

Helyszín: Esztergom, Ferences Gimnázium
Időpont: 2025. november 9.

Eredmények:
UNI Győr NKA TSE- Esztergomi KE U12

92-42
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_218
Esztergomi KE U12 – Soproni Sportiskolás Vadbivalyok/B

61-65
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_219

November 9-én, hazai pályán a „C” csoportban folytattuk az országos-regionális bajnokságot. Sajnos az első mérkőzésen, a jóval erősebb győri akadémista lányokkal szemben nem sok babér termett számunkra. Bár voltak jó pillanataink, küzdöttünk derekasan és az első 3 etapban még viszonylag szépen tartottuk is magunkat, az utolsó 26-2-es negyed végleg megpecsételte sorsunkat.
A mérkőzés után furcsa, ambivalens érzéseim voltak, mert – az 50 pontos vereség ellenére – nem éreztem, hogy ekkora különbség lett volna a két csapat között. Küzdöttünk, hajtottunk, végig lelkesen játszottunk, de az ellenfél nagyon rutinosan, és éretten minden hibánkat kihasználta.
A Vadbivalyok ellen a küzdőszellemet szintén fel tudtuk vinni a parkettre, de sajnos a második negyedbeli betli nem fért bele egy ilyen szoros csatában. A 9-22-re elvesztett etapra, hiába válaszoltunk egy erőn felüli 20-8-as harmadik negyeddel, az utolsó felvonásban elkövetett védekezésbeli hibáinkat rendre pontra váltotta ellenfelünk. Ráadásul az utolsó 2-3 percben a hazai gyűrű sem segített, és a szerencse sem állt mellénk. Úgy érzem, ezt az összecsapást nem az ellenfél nyerte meg, hanem mi vesztettük el.
A két vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra. A hozzáállás és a küzdőszellem példás volt. Senki nem adta fel, és végig lelkesen játszottunk. Összességében két hasznos találkozón vagyunk túl, amiből sokat tanulhatunk. Amennyiben a védekezésünkön tudunk csiszolni, a támadásainkat pedig pontosabban tudjuk abszolválni, akkor biztos vagyok benne, hogy jönnek majd az eredmények is.

Hajrá EKE!
Berecz Zoltán

U12 országos 2. forduló november Read More »

U11 Országos bajnokság 1. forduló október

Oroszlány, 2025.10.12 Országos bajnokság

Játékvezetők és ellenőr: Krisztián-Világos Tünde, Poór Tamás (Bognár Tibor)

Soproni SI Hunyadis Bivalyok – EKE U11
73 20
(28-4, 13-9, 11-5, 21-2)

https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu11/hunu11_65

Új bajnokság, új csapat – biztató kezdet a vereség ellenére Az új bajnokság első mérkőzését nagy izgalommal vártuk, hiszen egy teljesen megújult csapattal vágtunk neki az idénynek. Az előző szezon keretéből mindössze hat játékos maradt, így sok új arc lépett pályára ebben a felállásban először. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de a célunk egyértelmű volt: bátran, küzdve, egymásért játszani és méltóképpen kezdeni az új szezont.
Sajnos a mérkőzést végül vereséggel zártuk, de az eredmény mögött számos tanulság és pozitívum is rejtőzik. A kezdés nehezebben sikerült – nem találtuk a megfelelő ritmust, az ellenfél gyors játékát nehezen vettük fel, és a nagy izgalom is érződött a fiatal csapaton. Több helyzetet elkapkodtunk, és az egyéni hibák száma is magas volt, ami megnehezítette a felzárkózást. Ennek ellenére volt, amire büszkék lehetünk. A büntetődobások terén kimondottan jól teljesítettünk: 66%-os sikerességgel értékesítettük a lehetőségeinket, ami egy új csapattól kifejezetten biztató eredmény. A játékosok igyekeztek megvalósítani az edzésen gyakorolt elemeket, és a mérkőzés végére már látszott, hogy kezd kialakulni a csapatjáték és az összhang. Bár most nem sikerült győzelemmel kezdeni, ez a mérkőzés jó alapot ad a további munkához. Tudom, min kell javítani – a védekezésben a kommunikáció, a támadásban pedig a ritmus és a döntéshozatal lesz a kulcs. A hozzáállással, a küzdeni akarással és a pozitív hozzáállással azonban elégedett lehetek.

Játékvezetők és ellenőr: Krisztián-Világos Tünde, Lázar Alina (Bognár Tibor)

Tatabánya Sport Club U11 – EKE U11
25 102
(10-22, 6-26, 2-20, 7-34)

https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu11/hunu11_66

Parádés teljesítmény a második mérkőzésen – igazi csapatmunka, igazi örömjáték! A második mérkőzésen teljesen más arcát mutatta a csapat, mint a bajnokság nyitó találkozóján. Már a bemelegítés során látszott, hogy a játékosok sokkal összeszedettebbek, koncentráltabbak, és elhatározták: megmutatják, mire képesek valójában. A fiúk figyeltek rám, betartották a megbeszélt taktikát, és ennek meg is lett az eredménye. Ezúttal minden a helyén volt – ritmusban, tempóban, és csapatszellemben egyaránt. A koncentráció végig kiváló volt, és talán a legfontosabb: egyetlen hiba sem csúszott a játékunkba. A védekezés fegyelmezett, a támadás pedig lendületes és kreatív volt. Mindenki hozzátett a sikerhez, és minden játékos pontot is szerzett, ami tökéletesen mutatja, milyen egységben dolgozott a csapat. A támadójátékunk különösen látványosra sikerült: száz pont fölé jutottunk, ami hatalmas teljesítmény, és remek visszajelzés arra, hogy a kemény munka meghozta gyümölcsét. A gyerekek felszabadultan, örömmel játszottak, látszott rajtuk, hogy élvezik a mérkőzést – és ez talán a legfontosabb mindenkinek.
Szeretném megköszönni Erős Péternek, hogy ott volt mellettünk és a szülőknek is a támogatást, a buzdítást és a biztató szavakat – a lelátóról érkező energia nagyon sokat adott a csapatnak. Ez a győzelem közös siker volt, és nagyszerű érzés látni, ahogy a csapat napról napra fejlődik, és igazi közösséggé kovácsolódik. Büszke vagyok mindenkire – ez a mérkőzés tökéletes példája annak, hogyan kell küzdeni, figyelni és együtt játszani!
Gratulálok a csapatnak a helytállásért – ez még csak a kezdet, de biztos vagyok benne, hogy meccsről meccsre egyre jobbak leszünk!

Köszönöm, Florina, EKE

U11 Országos bajnokság 1. forduló október Read More »

U12 országos 1. forduló október

Mérkőzés beszámoló, U12
Helyszín: Győr, Városi egyetemi Csarnok
Időpont: 2025. október 4.

Eredmények:
Győri KC Kenguruk UNI Győr- Esztergomi KE U12
55-20
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_7

 

Esztergomi KE U12 – Soproni Darazsak Akadémia/B
62-26
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_9

 

Október 4-én Győrben a „C” csoportban kezdtük meg az országos-regionális bajnokságot. A tavalyi U12-es csapathoz képest, egy teljesen új alakulattal vágtunk neki az új évadnak. Mindössze két ifjú kosarasunk volt tagja az előző évi gárdának. Sajnos a győri alakulat ellen nagyon megilletődötten, idegesen kezdtük az első mérkőzést. Szinte mindenki mélyen a tudása alatt játszott. Sem a támadójátékunk, sem a védekezésünk nem volt elég hatékony. A dobott 20 és kapott 55 pont azt gondolom nagyon beszédes számok. A begyakorolt taktikai elemeink, játékaink sem működtek a parketten. Mindössze a 3. negyedet sikerült megnyernünk a fel-feltámadó védekezésünknek köszönhetően.
A két mérkőzés közötti szünetben próbáltam rendet tenni a fejekben. Átbeszéltük a dolgokat és a hegyi beszédnek köszönhetően a soproni csajok ellen álomszerűen kezdtünk. Rendkívül agilis kosárlabdát bemutatva 30-2-re nyertük meg az első etapot. És ha nem is tudtuk az egész összecsapáson végig vinni ezt az elképesztő lendületet, végül így is magabiztos győzelmet arattunk.
Gratulálok a csapatnak a feltámadáshoz. Köszönjük szépen a szülők helyszíni támogatását.
Folytatás november 9-én, hazai környezetben.

Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U12 országos 1. forduló október Read More »