Kövér Martin: „Tipikus esete, hogy hogyan lehet 3 óra leforgása alatt a mennyből a pokolba jutni. A DKKA elleni összecsapáson nagyon jól ki tudtuk használni a magasságbeli és testsúlyi előnyeinket. Agresszivitásban toppon voltunk, nem ismertünk elveszett labdát. A második mérkőzésen a Tapolca ellen, pont a fordítottja volt. Beleültünk egy kényelmes játékba, az agressziónknak nyoma sem volt és mivel a vezéregyéniségeink betliztek, a második sorunk pedig nem tudott felnőni a feladathoz, így megérdemelten nyertek a vendégek. Dolgozunk tovább és a célunk az, hogy a jó formát az idei tornarendszeres bajnokságban 80 percig tudjuk hozni.”
A mai mérkőzésen egy erős csoportba kerültünk, ahol az ellenfél lányai kiemelkedő ügyességgel és jóval nagyobb játéktapasztalattal rendelkeztek. Már az első percekben látszott, hogy fizikálisan is fölényben vannak: magasabbak és erősebbek voltak nálunk, ami több párharcban és lepattanó szituációban is érezhetően megmutatkozott. Ennek ellenére a csapat mindent megtett a pályán, bátran játszott, és igyekezett végrehajtani azokat a feladatokat, amelyeket megbeszéltünk. A harmadik negyedben különösen jól sikerült összpontosítani: kevesebb hibát vétettünk, pontosabban játszottunk, és sikerült több jó támadást és védekezést is bemutatni. Bár az ellenfél tapasztalata és fizikai fölénye végül döntő tényező volt, a játékosaink küzdeni akarása és fejlődése egyértelműen látszott. Minden lehetőséget megragadtunk, és a csapat hozzáállása példaértékű volt.
Az első, vesztes mérkőzés után a csapatban nagy volt az elszántság: mindannyian szerettük volna megmutatni, hogy ennél jóval többre vagyunk képesek. Ennek megfelelően jól is kezdtünk a második találkozón, agresszíven, koncentráltan léptünk pályára. Bár több ziccert is kihagytunk, a játék képe alapján egyértelmű volt, hogy ma sokkal jobban felvettük a ritmust. Sajnos a palánk ezúttal nem volt a barátunk – több jól felépített akció sem ért kosarat, de a próbálkozásaink minősége mindenképpen biztató volt. Ezzel a csapattal korábban már játszottunk, és akkor lényegesen nagyobb különbséggel (53 pont) maradtunk alul. Most azonban látszódott a fejlődés: fegyelmezettebben védekeztünk, okosabban támadtunk, és bátrabban vállaltuk a dobásokat. Mindez azt jelenti, hogy a munkánk eredménye kezd megmutatkozni, és még elszántabban fogunk edzeni, hogy tovább javuljunk. Pozitívum volt az is, hogy a csapat egysége egyre jobban összeáll. Kevesebb volt az egymásra kiabálás, helyette több biztatás és együttműködés látszott a pályán. Mindenki harcolt a másikért, és ez az a hozzáállás, ami előre visz bennünket. Összességében büszkék lehetünk a mutatott játékra és fejlődésre – jó úton haladunk.
Szeretném megköszönni a szülőknek, hogy a nagy távolság ellenére is népes szurkolótáborral támogattak minket.
Kövér Martin: „Kiszenvedett győzelem volt. Nem vagyok elégedett teljesítmény miatt. Tudom, hogy dolgoznak ezek a srácok az edzéseken, de ha jön a mérkőzés mintha mindent elfelejtettek volna. Volt pár játékos aki a szívét-lelkét kidolgozta, azonban ugyanennyien voltak azok is, akik azt hitték, hogy nyaralni jöttek. Ez nem fog beleférni a bajnokság hátralévő részében.”
Kövér Martin: „Nem indultunk jó előjelekkel Fehérvárra vasárnap. Mindössze 9 játékossal tudtunk elutazni, ami a szabályok miatt az jelentette, hogy az eredményektől függetlenül biztosan 2 vereséggel térünk haza. Ennek ellenére a gyerekek nagyot küzdöttek. A tataiaktól elszenvedett 40 pontos vereség maximálisan tükrözi a két csapat közti távolságot, azonban az ALBA elleni 10 pontos vereségünk azt mutatja, hogy a hétről-hétre beletett munka meghozza a gyümölcsét. Az első fordulóban hazai pályán 70 ponttal vertek meg minket. Ha a szezon végéig ebben az ütemben fejlődünk és minden játékos hozzáteszi azt amire képes, benne van a pakliban, hogy megfoghatjuk őket. Ezzel a két vereséggel mi most lecsúsztunk a „B” jelű csoportba, azonban gratulálok a srácoknak, szépen melóztak, az ellenfeleinknek pedig további sok sikert kívánok az „A” csoportban.”
November 9-én, hazai pályán a „C” csoportban folytattuk az országos-regionális bajnokságot. Sajnos az első mérkőzésen, a jóval erősebb győri akadémista lányokkal szemben nem sok babér termett számunkra. Bár voltak jó pillanataink, küzdöttünk derekasan és az első 3 etapban még viszonylag szépen tartottuk is magunkat, az utolsó 26-2-es negyed végleg megpecsételte sorsunkat. A mérkőzés után furcsa, ambivalens érzéseim voltak, mert – az 50 pontos vereség ellenére – nem éreztem, hogy ekkora különbség lett volna a két csapat között. Küzdöttünk, hajtottunk, végig lelkesen játszottunk, de az ellenfél nagyon rutinosan, és éretten minden hibánkat kihasználta. A Vadbivalyok ellen a küzdőszellemet szintén fel tudtuk vinni a parkettre, de sajnos a második negyedbeli betli nem fért bele egy ilyen szoros csatában. A 9-22-re elvesztett etapra, hiába válaszoltunk egy erőn felüli 20-8-as harmadik negyeddel, az utolsó felvonásban elkövetett védekezésbeli hibáinkat rendre pontra váltotta ellenfelünk. Ráadásul az utolsó 2-3 percben a hazai gyűrű sem segített, és a szerencse sem állt mellénk. Úgy érzem, ezt az összecsapást nem az ellenfél nyerte meg, hanem mi vesztettük el. A két vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra. A hozzáállás és a küzdőszellem példás volt. Senki nem adta fel, és végig lelkesen játszottunk. Összességében két hasznos találkozón vagyunk túl, amiből sokat tanulhatunk. Amennyiben a védekezésünkön tudunk csiszolni, a támadásainkat pedig pontosabban tudjuk abszolválni, akkor biztos vagyok benne, hogy jönnek majd az eredmények is.
