2025 október

U11 Országos bajnokság 1. forduló október

Oroszlány, 2025.10.12 Országos bajnokság

Játékvezetők és ellenőr: Krisztián-Világos Tünde, Poór Tamás (Bognár Tibor)

Soproni SI Hunyadis Bivalyok – EKE U11
73 20
(28-4, 13-9, 11-5, 21-2)

https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu11/hunu11_65

Új bajnokság, új csapat – biztató kezdet a vereség ellenére Az új bajnokság első mérkőzését nagy izgalommal vártuk, hiszen egy teljesen megújult csapattal vágtunk neki az idénynek. Az előző szezon keretéből mindössze hat játékos maradt, így sok új arc lépett pályára ebben a felállásban először. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de a célunk egyértelmű volt: bátran, küzdve, egymásért játszani és méltóképpen kezdeni az új szezont.
Sajnos a mérkőzést végül vereséggel zártuk, de az eredmény mögött számos tanulság és pozitívum is rejtőzik. A kezdés nehezebben sikerült – nem találtuk a megfelelő ritmust, az ellenfél gyors játékát nehezen vettük fel, és a nagy izgalom is érződött a fiatal csapaton. Több helyzetet elkapkodtunk, és az egyéni hibák száma is magas volt, ami megnehezítette a felzárkózást. Ennek ellenére volt, amire büszkék lehetünk. A büntetődobások terén kimondottan jól teljesítettünk: 66%-os sikerességgel értékesítettük a lehetőségeinket, ami egy új csapattól kifejezetten biztató eredmény. A játékosok igyekeztek megvalósítani az edzésen gyakorolt elemeket, és a mérkőzés végére már látszott, hogy kezd kialakulni a csapatjáték és az összhang. Bár most nem sikerült győzelemmel kezdeni, ez a mérkőzés jó alapot ad a további munkához. Tudom, min kell javítani – a védekezésben a kommunikáció, a támadásban pedig a ritmus és a döntéshozatal lesz a kulcs. A hozzáállással, a küzdeni akarással és a pozitív hozzáállással azonban elégedett lehetek.

Játékvezetők és ellenőr: Krisztián-Világos Tünde, Lázar Alina (Bognár Tibor)

Tatabánya Sport Club U11 – EKE U11
25 102
(10-22, 6-26, 2-20, 7-34)

https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu11/hunu11_66

Parádés teljesítmény a második mérkőzésen – igazi csapatmunka, igazi örömjáték! A második mérkőzésen teljesen más arcát mutatta a csapat, mint a bajnokság nyitó találkozóján. Már a bemelegítés során látszott, hogy a játékosok sokkal összeszedettebbek, koncentráltabbak, és elhatározták: megmutatják, mire képesek valójában. A fiúk figyeltek rám, betartották a megbeszélt taktikát, és ennek meg is lett az eredménye. Ezúttal minden a helyén volt – ritmusban, tempóban, és csapatszellemben egyaránt. A koncentráció végig kiváló volt, és talán a legfontosabb: egyetlen hiba sem csúszott a játékunkba. A védekezés fegyelmezett, a támadás pedig lendületes és kreatív volt. Mindenki hozzátett a sikerhez, és minden játékos pontot is szerzett, ami tökéletesen mutatja, milyen egységben dolgozott a csapat. A támadójátékunk különösen látványosra sikerült: száz pont fölé jutottunk, ami hatalmas teljesítmény, és remek visszajelzés arra, hogy a kemény munka meghozta gyümölcsét. A gyerekek felszabadultan, örömmel játszottak, látszott rajtuk, hogy élvezik a mérkőzést – és ez talán a legfontosabb mindenkinek.
Szeretném megköszönni Erős Péternek, hogy ott volt mellettünk és a szülőknek is a támogatást, a buzdítást és a biztató szavakat – a lelátóról érkező energia nagyon sokat adott a csapatnak. Ez a győzelem közös siker volt, és nagyszerű érzés látni, ahogy a csapat napról napra fejlődik, és igazi közösséggé kovácsolódik. Büszke vagyok mindenkire – ez a mérkőzés tökéletes példája annak, hogyan kell küzdeni, figyelni és együtt játszani!
Gratulálok a csapatnak a helytállásért – ez még csak a kezdet, de biztos vagyok benne, hogy meccsről meccsre egyre jobbak leszünk!

Köszönöm, Florina, EKE

U11 Országos bajnokság 1. forduló október Read More »

NB II. Nyugati csoport első mérkőzés

2025.Oktober 4. 19:15 Szent Antal Ferences gimnázium

EKE Esztergom – Szentendrei KSE
79-87

(20-18,19-19,20-22,20-28)
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hun3n/hun3n_125307

JV: Kaposi Renátó, Krisztián-Világos Tünde

EKE Esztergom : Szabó Levente 16/9, Kövér Martin 12/6, Radics Tamás György 12/6, Szőke Miron 10/3, Muszela Csongor Szabolcs 8/3, Kocsis Tamás Zoltán 6/0, Gergely Patrik 4/0, Tóth Benedek 4/0, Mikula Zoltán 3/0, Kis-Szölgyémi Ákos 3/0, Petrák Dávid 1/0, Lócskai Róbert Balázs 0
Edző : Kláris Zoltán

Esztergomban másfél évtizeden keresztül nem volt NB-s kosárlabda, ami a pénteki első fordulóval megváltozott. A tatai TSE Basket tavalyi csapatának tavalyi gerincéből sok játékos érkezett az edzővel együtt, hogy segítsék a helyi fiatalokot, illetve 2-3 éven belül olyan helyi magot alakítsanak ki, akik önállóan is megállják a helyüket. Az első lépést egy izgalmas és jó mérkőzésen a csapat megtette.
Kláris Zoltán: Örülök hogy részese lehettem ennek a történelmi meccsnek, mert fontos volt a városnak, a klubnak és az utánpótlásnak is , hogy NB2 es szintű kosárlabda legyen Esztergomban. Elsőre többet kaptam a csapattól, mint vártam, mert öt játékos is 8 pont felett dobott és összesen 11 játékos iratkozott fel a pontszerző táblára, ami kollektív csapatmunkára utal. Kemény fizikális mérkőzésen maradtunk alul, amelyen három negyeden keresztül helyt álltunk, de a csapat gerincének fáradásával a fiatalok teljesítménye is vissza esett. A hangulat fantasztikus volt, hiszen több mint 100 nézős teltház előtt játszhattunk, ami sokat segített a csapatnak és a látottak alapján előrébb tartunk, mint vártam. Megnyugtató, hogy érzem van még bennünk lehetőség.

NB II. Nyugati csoport első mérkőzés Read More »

U12 országos 1. forduló október

Mérkőzés beszámoló, U12
Helyszín: Győr, Városi egyetemi Csarnok
Időpont: 2025. október 4.

Eredmények:
Győri KC Kenguruk UNI Győr- Esztergomi KE U12
55-20
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_7

 

Esztergomi KE U12 – Soproni Darazsak Akadémia/B
62-26
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hunu12/hunu12_9

 

Október 4-én Győrben a „C” csoportban kezdtük meg az országos-regionális bajnokságot. A tavalyi U12-es csapathoz képest, egy teljesen új alakulattal vágtunk neki az új évadnak. Mindössze két ifjú kosarasunk volt tagja az előző évi gárdának. Sajnos a győri alakulat ellen nagyon megilletődötten, idegesen kezdtük az első mérkőzést. Szinte mindenki mélyen a tudása alatt játszott. Sem a támadójátékunk, sem a védekezésünk nem volt elég hatékony. A dobott 20 és kapott 55 pont azt gondolom nagyon beszédes számok. A begyakorolt taktikai elemeink, játékaink sem működtek a parketten. Mindössze a 3. negyedet sikerült megnyernünk a fel-feltámadó védekezésünknek köszönhetően.
A két mérkőzés közötti szünetben próbáltam rendet tenni a fejekben. Átbeszéltük a dolgokat és a hegyi beszédnek köszönhetően a soproni csajok ellen álomszerűen kezdtünk. Rendkívül agilis kosárlabdát bemutatva 30-2-re nyertük meg az első etapot. És ha nem is tudtuk az egész összecsapáson végig vinni ezt az elképesztő lendületet, végül így is magabiztos győzelmet arattunk.
Gratulálok a csapatnak a feltámadáshoz. Köszönjük szépen a szülők helyszíni támogatását.
Folytatás november 9-én, hazai környezetben.

Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U12 országos 1. forduló október Read More »