Helyszín: Hernád
Időpont: 2016.04.02.
Eredmények:
- EKKE – Monori SE-Szedd Ki: 21-82
- EKKE-Hernád: 39:20
Az első mérkőzésen sajnos csak 1 negyedig voltunk partiban ellenfelünkkel szemben. A monori csapat vázát 2002-ben született –fizikálisan jóval erősebb, magasabb – lányok alkották, akik gyakorlatilag átgázoltak rajtunk.
Kívülről úgy tűnt, mint amikor az idősebb lánytestvér a kisöccsével játszadozik. Ráadásul kőkemény, agresszív védekezésükkel sem tudtunk mit kezdeni. Tudtam, hogy a második mérkőzésen lehet keresnivalónk, így kulcsjátékosaimat a második félidőben pihentettem.
Hernád ellen a védekezésünk abszolút rendben volt. Sok labdát szereztünk. Mindkét palánk alatti területet uraltuk. Erőnlétileg is jobban bírtuk, és csak azért lett ennyi a különbség, mert ismét nagyon rossz százalékkal értékesítettük helyzeteinket, ziccereinket.
Összességében nagyon örülök harmadik győzelmünknek, büszke vagyok a csapatra, és bízom benne, hogy az utolsó két fordulóban is el tudunk csípni egy-egy mérkőzést.
Berecz Zoltán
edző