Junior meccs volt Budapesten

KKS – EKKE junior
2016. 02. 19. 19.30. Budapest

Péntek este Budapesten léptek pályára az esztergomi juniorok. Mindössze öt jatékossal mentünk, sérülés illetve egyéb programok miatt sok hiányzónk volt. A kései kezdés ellenére épphogy odaértünk a mérkőzés kezdetére, bemelegítésre sajnos nem volt időnk. Az ellenfél nem különösebben képzett játékosokból állt, de ők tizenketten vették fel a harcot a mi fiainkkal. Ez meg is látszott a kezdésünkön, 9 kapott pontra egy esztergomi kosár sem érkezett.
Ezután feljöttünk, fel tudtuk venni a meccs ritmusát, de néhány ponttal mindig az ellenfél mögött voltunk. Amikor közelebb jöhettünk volna, vagy átvehettük volna a vezetést, a budapestiek mindig friss embereket tudtak pályára küldeni, mi pedig csak abban bízhattunk, hogy az időkérések alatt valamennyire kipihenjük magunkat.
Volt egy nagy rohamunk a 4. negyed közepén, de végül is nem sikerült megfordítanunk az eredményt. Ennek ellenére az esztergomi fiúk élvezték a játékot, jól küzdöttek, még öten is megérdemelték volna a győzelmet.
Sajnálom, hogy kikaptunk ettől a csapattól, ha csak egy-két cserénk lett volna, vagy több időnk a bemelegítésre, akkor meggyőződésem, hogy a technikásabb, képzettebb EKKÉ-sek lazán behúzták volna ezt a meccset.

KKS – EKKE junior
63 – 52
(16-9,15-10,14-15,18-18)

Kuti Zoltán