2015 utolsó junior meccsének beszámolója
Miklósi Kék Rókák – EKKE Junior, Kunszentmiklós
Az EKKE Junior csapatának 2015-ben az utolsó mérkőzésre Kunszentmiklósra kellett utaznia. Hétjátékossal indultunk, de sajnos a hétköznapi csúcsforgalom és a késői indulás miatt éppen csak odaértünk a mérkőzés kezdetére. Sajnos nem tudtunk korábban indulni, pedig ha lett volna időnk kellően bemelegíteni, egész máshogyan alakult volna a mérkőzés. Még szinte le sem szálltunk a buszról, már mutatták is a játékvezetők a 3 percet.
Emlékszem a képre, Dáriusz még a cipőjét kötötte a padon, mikor már a kezdő ötöst hirdettem…
Ennek megfelelően az első negyedünk értékelhetetlen volt, 23-1-re veszítettük el. Hiába, a bemelegítés teljes hiánya nagyon meglátszott. A nem különösebben képzett kunszentmiklósiak több, mint 10 labdát szereztek tőlünk, mi pedig merev lábakkal csak szaladgáltunk a pályán. A gyűrűt nem találtuk, nem volt időnk megszokni az idegen pályát.
A 2. negyedtől kezdve már egálban voltunk velük, az utolsó negyedet meg is nyertük, de az a 20 pont hátrány, amit a meccs elején összeszedtünk ledolgozhatatlannak bizonyult. Harcosan, jól küzdöttek az esztergomi fiúk a nagy hátrány ellenére, igazán büszkék lehetünk rájuk! Egy pillanatra sem adták fel, minden labdáért küzdöttek, és szívvel-lélekkel hajtottak az esztergomi színekért.
Meggyőződésem, hogy hazai pályán, vagy kellő bemelegítés után megvertük volna a Kék Rókákat, de így irreális volt a játék.
Miklósi KékRókák KE – EKKE Junior 66 – 41
Kuti Zoltán
2015 utolsó junior meccsének beszámolója Read More »