Örömhír (EKKE – Tatabánya Junior 2013.02.03)
hiszen a vasárnapi meccs után piros jegyzőkönyvvel a kezemben hagytam el a Dobó tornatermét! 🙂
A meccs kissé döcögősen indult…fej-fej mellett haladtunk az első négy percben, majd az első negyed végére 16:10-es vezetéssel kezdtük a második negyedet amit szintén mi nyertünk hasonló pontkülönbséggel a félidőben 36:25-tel mentek pihenni a csapatok. A harmadik negyedben is folytattuk a magabiztos játékunkat, bár ebben és a negyedik negyedben voltak leginkább hibák… A negyedik negyedben kissé szétesett a játékunk, köszönhető ez annak, hogy kissé elszórakozták a srácok a támadások befejezését.
A végeredmény 79:52 (16:10, 20:15, 25:16, 18:11)
Külön kiemelném Sebők Bence játékát, aki 27 pontot süllyesztett el a kosárban.
A másik akit kiemelnék az Juhász Attila. Az ő játéka számomra üdítő élmény volt! Igaz ugyan, hogy nagyon lassú játékosról van szó, de a testi erejét kihasználva és viszonylagos rutinjával rendkívül jó csapat munkát végzett, ez azért is jó, mert ő sokat hagyott ki sérülés miatt.
A csapat szerkezetében is volt némi változtatás, mert a szokásos Wagner Edvin irányító és Szemán Levente bedobó párost megcseréltem. Nem voltak elhalt támadásaink, bár Leventétől és Edvintől is több pontot várok a meccseken, kiválóan szolgálták ki társaikat.
Hari
Örömhír (EKKE – Tatabánya Junior 2013.02.03) Read More »