esztahu1_strong

Áprilisi gyermek forduló összefoglalója

Helyszín: Hernád

Időpont: 2016.04.02.

Eredmények:

  • EKKE – Monori SE-Szedd Ki: 21-82
  • EKKE-Hernád: 39:20

Az első mérkőzésen sajnos csak 1 negyedig voltunk partiban ellenfelünkkel szemben. A monori csapat vázát 2002-ben született –fizikálisan jóval erősebb, magasabb – lányok alkották, akik gyakorlatilag átgázoltak rajtunk.

Kívülről úgy tűnt, mint amikor az idősebb lánytestvér a kisöccsével játszadozik. Ráadásul kőkemény, agresszív védekezésükkel sem tudtunk mit kezdeni. Tudtam, hogy a második mérkőzésen lehet keresnivalónk, így kulcsjátékosaimat a második félidőben pihentettem.

Hernád ellen a védekezésünk abszolút rendben volt. Sok labdát szereztünk. Mindkét palánk alatti területet uraltuk. Erőnlétileg is jobban bírtuk, és csak azért lett ennyi a különbség, mert ismét nagyon rossz százalékkal értékesítettük helyzeteinket, ziccereinket.

Összességében nagyon örülök harmadik győzelmünknek, büszke vagyok a csapatra, és bízom benne, hogy az utolsó két fordulóban is el tudunk csípni egy-egy mérkőzést.

Berecz Zoltán

edző

Ismét serdülő forduló Esztergomban!

Újra hazai pályán zajlik a serdülő bajnokság következő fordulója:

2016-03-06 Vasárnap

Dobó Gimnázium Esztergom, Bánomi út 8

10:00 PSZSE – Kisördögök – EKKE Serdülő
11:45 Diósdi Fiókák – Ferences DSE
13:30 — – —
15:15 — – —

Szeretettel várunk minden szurkolni vágyót hogy együtt biztassuk a csapatunkat!

Hajrá Esztergom

Junior meccs volt Budapesten

KKS – EKKE junior
2016. 02. 19. 19.30. Budapest

Péntek este Budapesten léptek pályára az esztergomi juniorok. Mindössze öt jatékossal mentünk, sérülés illetve egyéb programok miatt sok hiányzónk volt. A kései kezdés ellenére épphogy odaértünk a mérkőzés kezdetére, bemelegítésre sajnos nem volt időnk. Az ellenfél nem különösebben képzett játékosokból állt, de ők tizenketten vették fel a harcot a mi fiainkkal. Ez meg is látszott a kezdésünkön, 9 kapott pontra egy esztergomi kosár sem érkezett.
Ezután feljöttünk, fel tudtuk venni a meccs ritmusát, de néhány ponttal mindig az ellenfél mögött voltunk. Amikor közelebb jöhettünk volna, vagy átvehettük volna a vezetést, a budapestiek mindig friss embereket tudtak pályára küldeni, mi pedig csak abban bízhattunk, hogy az időkérések alatt valamennyire kipihenjük magunkat.
Volt egy nagy rohamunk a 4. negyed közepén, de végül is nem sikerült megfordítanunk az eredményt. Ennek ellenére az esztergomi fiúk élvezték a játékot, jól küzdöttek, még öten is megérdemelték volna a győzelmet.
Sajnálom, hogy kikaptunk ettől a csapattól, ha csak egy-két cserénk lett volna, vagy több időnk a bemelegítésre, akkor meggyőződésem, hogy a technikásabb, képzettebb EKKÉ-sek lazán behúzták volna ezt a meccset.

KKS – EKKE junior
63 – 52
(16-9,15-10,14-15,18-18)

Kuti Zoltán

A februári gyermek forduló összefoglalója

Helyszín: Monor

Időpont: 2016. február 21.

Eredmények:

1. EKKE-Szentendrei KSE: 41-48

2. EKKE-Petőfi DSE Hévízgyörk: 29-80

Ahogy előzetes beharangozóként írtam, újabb esetleges sikerünk helyzeteink, ziccereink eredményesebb befejezésén fog múlni. És valóban ezen múlt.Nem számoltam, de ha nem hagytunk ki legalább 30 „ajtó-ablak” ziccert, akkor egyet sem. Sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, labdákat szereztünk, le tudtuk őket indítani, gyorsan átértünk az ellenfél palánkjához, de egész egyszerűen – a rengeteg dobóedzés ellenére – képtelenek voltunk betalálni. Így 7 pontos vereséget szenvedtünk, de ha most 20-25 pontos diadalról írnék, az – a játék képe alapján – sokkal reálisabb lenne.

Nem baj majd legközelebb elkapjuk őket!

Hévizgyörk elleni második összecsapáson, inkább arra figyeltem, hogy mindenki kapjon játéklehetőséget (15-en ültünk a kispadon), és a gyerekek szokják a megmérettetések légkörét.

Fontos célkitűzésnek tartom, hogy idővel egyre több játékosunknak tudjak lehetőséget biztosítani kiélezett küzdelemben is.

Berecz Zoltán

FOTÓK A MÉRKŐZÉSEKRŐL

Hazai győzelem!

EKKE Junior – Treff 07 SE
2016. 02. 16. 19.00
Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium.

Hazai pályán meccseltek az esztergomi juniorok, kedden a Treff csapata volt az ellenfél. Az előzetes várakozásoknak megfelelően az EKKE fiataljai voltak eredményesebbek, rögtön a meccs elején elhúztunk, a gyémánt letámadással megzavartuk az ellenfél labdafelhozását. Nem kellett a legjobbunkat adni a győzelem megszerzéséért, de ez a mérkőzés remek alkalom volt arra, hogy gyakoroljuk a védekező rendszerünket. Helyenként nagyon hatékonyan sikerült megoldani, de csúsztak bele hibák, így egyszer-egyszer könnyű kosárhoz juttattuk a Treff csapatát. A lepattanókért is mehettünk volna harcosabban, ebből is a kelleténél többet engedélyeztünk a treffeseknek.
Mindent összevetve egy jó hangulatú mérkőzésen nagy különbséggel nyertünk. Az esztergomi csapatból nem emelnék ki senkit egyénileg, minden játékosunk igyekezett felpörögni, és bár voltak könnyelmű megoldásaink, végül is megérdemelten nyert a jobb játékerőt képviselő EKKE Junior csapat.
Gratulálunk a fiúknak, csak így tovább!

Végeredmény:
EKKE Junior – Treff 07 SE
74 – 43
(27-16, 19-9, 13-8, 15-10)

Következő, és egyben utolsó alapszakasz meccs idegenben:

2016.02. 19. Péntek
Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk. és Gimn. Budapest, XVII. Akácvirág u 49
KKS – EKKE.

Hazai junior mérkőzés kedden a Dobóban

Junior csapatunk kedden  (2016-02-16) a Dobó Katalin Gimnáziumban fogadja a Treff csapatát. Minden szurkolót szeretettel várunk!

19:00 EKKE Junior – Treff 07 SE

Hajrá Esztergom!

Kadet győzelem

Kadet csapatunk Albertirsán járt és győzelemmel tért haza:

2016-02-10 Szerda   Albertirsai SE – EKKE Kadet 37:62

Gratulálunk!

Vállalható vereség Gödöllőn

Az EKKE junior csapata legutóbbi meccsét a listavezető Gödöllő ellen játszotta. Nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, ráadásul eléggé tartalékosan, mindössze 6 játékossal utaztunk el. A gödöllői csapat nem véletlenül vezeti a bajnokságot, szervezetten játszottak, nagyon képzett játékosokkal rendelkeznek. Ennek megfelelően indult a mérkőzés,már az első negyedben nagy előnyre tettek szert, amit a meccs folyamán mindig növelni is tudtak.
Az esztergomi játékosok nagyon hajtottak, mindenki maximálisan odatette magát, de sajnos Gödöllő sokkal nagyobb játékerőt képviselt. Minden téren fölénk kerekedtek, és látványos játékkal szerezték pontjaikat.
A nagy különbség ellenére minden esztergomi srácot dícséret illet, a hozzáállással semmi baj nem volt, küzdöttek, hajtottak a fiaink, de nem vehették fel a versenyt a junior bajnokság éllovasával.
Gödöllő – EKKE junior
111 – 41

Kuti Zoltán – edző

Következő junior meccs: február 16. kedd, 19.00 – A Treff ellen a Dobóban