A 2025/2026-os szezont az U16-os csapatunk a szokásoshoz képest hamarabb kezdte, mivel elindultunk az országos bajnokság selejtezőjén. Az előselejtezőt a Göd ellen játszottuk idegenben. Az előselejtezőből továbbjutni nem tudtunk, így maradt nekünk a regionális bajnokság. Az őszi fordulót a 3.helyen zártuk a TSE Basket és a Tapolca mögött. Mivel sikerült elcsípnünk a dobogót, ezért a felsőházi rájátszásban szerepeltünk. Az előbb említett két csapat mellett az Alba Fehérvár, a VUKE és az OSE Lions voltak az ellenfeleink egy oda-visszavágós rendszerben. Idegenben nem sikerült nyernünk, de hazai pályán legyőztük az oroszlányi fiatalok mellett a Tapolca együttesét is, valamint megnehezítettük az ALBA Fehérvár dolgát. A felsőházi rájátszást 2 győzelemmel és 8 vereséggel az ötödik helyen zártuk.
A gyerekek a szezon során sokat fejlődtek, taktikailag és technikailag egyaránt. Jó pár jóval erősebb csapattal játszottunk, ami elősegíti a csapat további fejlődését, hiszen a jobbaktól lehet tanulni. Ezeken a meccseken szerzett tapasztalatokat kell kielemezni mind a játékosoknak, mind az edzőnek egyaránt és a szükséges lépéseket megtenni, hogy együtt, mint egy közösség tegyünk még egy lépést előre. A csapatot 7 2010-es, 6 2011-es és 2 2012-es születésű játkos alkotta. A kiöregedő játékosoknak a következő szezonra, az U19-es bajnokságban sok sikert kívánunk, a jövőre még mindig U16-os gyerekeknek pedig meg kell tanulniuk, hogy ők lesznek a „nagyok”, a csapat tőlük fogja várni az extrát.
A csapat edzője: Kövér Martin
A csapat tagjai: Bartl Áron, Benke Zalán, Domján Dániel, Fehér Dávid, Kele-Fodor Keve, Kis-Szölgyémi Marcell, Kuti Péter, Kőszegi Szabolcs, Mandák Erik, Mikesy Márton, Pálinkási Zsigmond, Rózsár Máté, Szluha Zsombor, Tomacsek Balázs, Virág Barnabás.


