U11-es csapat évértékelő
Augusztus 1-jén mindössze nyolc gyermekkel kezdtük meg a közös munkát, júniusra pedig már 36 fős csapattá nőttünk. Ez önmagában is eredmény, de még büszkébb vagyok arra a fejlődésre, amelyet a gyerekek az év során mutattak. Rengeteget dolgoztak, sokat fejlődtek technikailag és emberileg is. Fegyelmezettek, figyelnek az edzéseken, és mindig igyekeznek végrehajtani azt, amit kérek tőlük. Úgy érzem, valódi csapattá kovácsolódtunk, ahol mindenki a közös célokért dolgozik. Az egész éves munka eredménye a pályán is látható volt. Edzői pályafutásom során ez az egyik, sőt talán a legjobb eredményem, amire nagyon büszke vagyok.
Szeretném megköszönni minden játékosnak a munkáját és a kitartását. Köszönöm a kollégáknak, a stáb tagjainak, a szülőknek és a szurkolóknak a támogatást, a bizalmat és azt, hogy egész évben mellettünk álltak.
Remélem, hogy jövőre ugyanilyen lelkesedéssel, összetartással és közös sikerekkel folytatjuk a munkát.
Hajrá csapat! 🏀💙
Sölösi Florina – edző

