2026. március 6. 19:50
Sopron, BECSA Belvárosi Csarnok
Jv.: Földesi Marcell, Bátovszky Zsolt
Soproni Tigrisek – EKE Esztergom
97 -64
(22-9,25-24,23-21,27-10)
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hun3n/hun3n_125455
Edző: Kláris Zoltán
Kocsis Tamás 12, dr. Szabó Levente 12/6, Takács András 11/3, Szőke Miron 8/6, Tóth Benedek 8, Ungvárai Zalán 8, Kövér Martin 5/3, Mikula Zoltán, Muszela Csongor
Kláris Zoltán: A negyedekből szemmel látható, hogy ez elejébe puhán álltunk bele, a végre pedig elfogytunk, így ekkora különbséggel is megérdemelten nyertek a hazaiak. Ezen a kicsi, speciális pályán nagyon fegyelmezett és kemény, ütközésekkel tarkított játékkal lehet csak nyerni, de ebből ma keveset mutattunk. Egy idő után úgy láttam, a csapat se keresi a bajt, és a látottak alapján meg is tudom őket érteni. Ezzel a mai mérkőzéssel egyet léphettünk volna előre a tabellán, de úgy láttam, hogy ennyit ma nekünk ez nem ért. 3 nap alatt 2 mérkőzést játszunk, illetve Mikula Zoli már az elején megsérült, így nem tudom játékosaimat megróni azért, mert több alkalommal mérlegeltek. A mai napon a labda lassítása, a rutin, a zóna átjátszása volt a kulcs, és ezen területek nélkül nem lehetett más a vége. Ebben ma ennyi volt.
2026. március 8. 18:00
Budapest, Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium
Jv.: Sentényi Barna, Váczi Mihály
Óbudai Egyetem Kandó SC – EKE Esztergom
46 -91
(13-15,16-22,11-27,6-27)
https://mkosz.hu/merkozes/x2526/hun3n/hun3n_125475
Edző: Kláris Zoltán
Tóth Benedek 22, Takács András 18, Ungvárai Zalán 15/6, Szőke Miron 14/6, Radics Tamás 9/9, Fekete Zsolt 8, Bérczi Kálmán 5, Kövér Martin
Kláris Zoltán: Az alapszakasz utolsó mérkőzésén is sok hiányzónk volt és egy gyengébb első félidő után szuper játékkal rukkoltunk elő. Végre mindenki a pozíciójából fakadóan a dolgát csinálta így elöl hátul megvolt a kívánt egyensúly ami hatékonysággal párosult. Zalán sérülése után már jobban játszott, és a két fiatal, Bérczi és Fekete is sokat dolgozott a pályán. Tóth betörésekből és közép távolról volt eredményes, míg Takács palánk alatt, Radics és Szőke kintről adott stabilitást. A második félidőben jól néztünk ki, amire lehet a jövőben alapozni.

