Szezonzáró gyermekfolduló összefoglaló

Helyszín: Leányfalu

Időpont: 2016.05.27.

Eredmények:
EKKE – Monor SE Szedd Ki: 50:91
EKKE – Szentendre SC: 76:65

Utolsó fordulónkat Leányfalun rendezték meg. Az első meccsen ismét a jóval erősebb monori csapattal találtunk magunkat szembe. A Klikk Zsiráfok csapata lemondta a szereplést, így tudtam, hogy a csoportelsőségért a szentendrei srácokat kell legyőznünk. Az első mérkőzésen – a tisztes helytállás mellett – arra kellett figyelnem, hogy alapjátékosaink ne fáradjanak el a tétmeccsünkre. Azt gondolom ez tökéletesen sikerült, hiszen a dobott 50 pont több mint jó teljesítmény egy ilyen tapasztalt csapat ellen.

Aztán 10 perces pihenő után jött a második összecsapásunk, a jóval pihentebb Szentedre SC ellen. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy az idei szezon legjobb teljesítményét nyújtottuk! Ezt a dobott 76 egység is alátámasztja! Érezhető volt, hogy srácaink revánsot akarnak venni a korábban elszenvedett vereségért! Az ellenfél 4:2 –nél vezetett először és utoljára. Gyakorlatilag az egész mérkőzést uraltuk mind védekezésben, mind támadásban. Külön pikantériája a küzdelemnek, hogy 4 alapjátékosunk 4 faulttal kezdte meg az utolsó felvonást. A negyedik negyednek sikerült 18 pontos előnnyel nekiveselkednünk. Ám az említett személyi hiba problémánkat kihasználva 1 perc alatt 10 pontra jött fel ellenfelünk. Az időkérésnek köszönhetően rendeztük sorainkat, és szerencsére mindig akadt olyan játékosunk, aki válaszolt az ellenfél kosaraira! Így a végére meg tudtuk őrizni a 10 pont feletti előnyünket! Ennek köszönhetően – amennyiben jól értelmezem a PMKSZ versenyrendszerét – megnyertük az E csoportot! Külön öröm számomra, hogy az utolsó fordulók mérkőzésein kondícióval is jobban bírtuk a végjátékokat!

A gyerekek – az egész évadban – jelesre vizsgáztak küzdőszellemből és tartásból, amiért nagyon büszke vagyok rájuk, és amihez külön gratulálok nekik!

Berecz Zoltán – edző