Treff Érd – EKKE 60:53

Sajnos nem tudtuk folytatni a megkezdett menetelésünket. Már az első negyed elejére 9 pontos hátrányba kerültünk és ez az egész meccsen keresztül kitartott… Erőnkből is csak arra futotta, hogy már helyenként -10 pontról kiegyenlítsünk a félidő és a harmadik negyed végére, de a vezetést átvenni nem tudtuk… Nem koncentráltunk eléggé!

Véleményem szerint a meccs a sok eladott labdán ment el és itt nem tudok kiemelni senkit, mert mindenkinek volt legalább kettő belőle!
Másrészről a kapott 60 pont nem is lenne sok, ha a dobóhelyzeteinknek legalább a 40%át be tudnánk dobni! Tehát nem azzal van a baj, hogy ne tudnánk helyzeteket kialakítani és vaktában dobáljuk el, hanem, hogy a kialakított dobásainkat nem tudjuk értékesíteni! Kevés ez az 53 pont amit dobtunk… Legfőképpen ezen kell javítani! Ami az előző mérkőzésen sem volt túl jó, az ma sem volt jó… a büntetőzés! 19/10-et dobni és a végén 7 ponttal kikapni?! Ilyen kis apróságokon is múlhat egy meccs!

Játékosok közül ismét két embert emelnék ki. Sebők Bence 22 pontot és Dinnyés Dániel 13 pontot dobtak. Ők voltak ma is a legjobb dobók! Dánielnek volt a legtöbb dobóhelyzete, főleg távoliak. Sajnos ezekből csak egyet sikerült bedobni… igaz én mondtam nekik, hogy abból lesz a kosár, ha kosárra dobunk…de ne minden áron! Ha nem megy a tripla, akkor csel és vigyük közelebb a dobást! Dániel elindulásai ma is rendkívül jók voltak! Ezt kell csinálnia!

Hari