Serdülő forduló beszámoló – Diósd – 2019.01.06.

Az újév első mérkőzése jól indult számunkra. Kitűnő védekezéssel, sok szerzett labdával, remek lepattanózással gyakorlatilag az egész meccset kontroll alatt tartva még kevés dobott ponttal is nyerni tudtunk. A sok kihagyott ziccer persze továbbra is nagyon bosszantó, hiszen a rengeteg elpuskázott lehetőséget is figyelembe véve akár már az első félidőben lezárhattuk volna az összecsapást.

A második meccs első 10 perce remekül sikerült, hiszen 9 egységgel vezettünk. Azonban a második negyedtől kezdve az ellenfél legjobb játékosával egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni. Olyan sebességgel, és olyan hatékonysággal dolgozott, hogy kvázi egyedül megvert minket. Pedig mindent megtettünk, ami tőlünk tellett, erőn felül teljesítettünk. Az utolsó negyedet csak 8 pont hátránnyal kezdtük, ritmust is tudtunk váltani, de amikor kezdtük megszorongatni őket visszajött a pihent „Atomanti” és egymaga megoldotta a dolgot. Sajnos mi pihenés nélkül játszottuk le a két mérkőzést
és két tapasztaltabb kosarasunk is hiányzott, így a végére sajnos alulmaradtunk.
Ezzel együtt abszolút dicséret illeti a csapatot, hiszen mindenki keményen – a taktikai utasításokat fegyelmezetten betartva – küzdötte végig mindkét találkozót.

2019.01.06. Diósd, Eötvös József Általános Iskola

Eredmények:
Váci Reménységek-EKKE Serdülő: 21-41
EKKE Serdülő-Diósdi Sasok: 41-65

Berecz Zoltán – edző

Serdülő forduló beszámoló – Monor – 2018.11.25.

  Sajnos a második forduló nem sok jót tartogatott számunkra. Mindkét ellenfelünk jóval erősebbnek bizonyult nálunk. Érettebb, gyorsabb határozottabb, agresszívabb kosárlabdával rukkoltak elő. Ráadásul 4-5 alapemberünk nem tudott velünk tartani Monorra. De attól tartok velük is maximum csak kozmetikázhattunk volna az eredményen.
  A decemberi fordulóban is kemény ellenfelekkel sorsoltak össze minket. Így az alárendelt szerepkörből valószínűleg csak a következő évben tudunk kilépni, amikor is már velünk egy szinten lévő csapatokkal fogunk megmérkőzni.
  Persze két pozítivumot ezen a hétvégén is fel tudunk mutatni! Egyrészt a Monor ellen az első negyedet nagyon jó játékkal tudtuk zárni, másrészt az elvesztett kalóriákat hazafelé egy Mekiben tudtuk pótolni.

Mérkőzések:
Gödöllői Sportklub-EKKE Serdülő 72-27

EKKE Serdülő-Monor SE 21-97

Berecz Zoltán
Serdülő-csapat

Serdülő forduló beszámoló – Telki – 2018.10.20.

Az első októberi fordulónak Telki Általános Iskolája adott otthont. Először Páty csapatával mérkőztünk meg. Elég nyögvenyelősen és kissé megilletődve kezdtük a meccset. Sok labdát adtunk el, sok technikai hiba mellett, ráadásul a tiszta ziccereinket is rendre kihagytuk. Ennek ellenére, nagy nehezen sikerült 8 pontos előnyre szert tenni a félidőben.
A folytatásban végre megnyugodott a csapat, és a 17 pontos rohanással eldöntöttük a mérkőzést. Ennek köszönhetően az utolsó felvonásra több játékidőt tudtam biztosítani az új játékosainknak is.

A második összecsapás –ahogy arra számítani lehetett – már másik mederben zajlott. Sajnos az ellenfelünk a játék minden elemében felülmúlt minket. Jóval erősebbek, magasabbak, gyorsabbak, és képzettebbek voltak. Ráadásul nem tudtunk mit kezdeni az agresszív védekezésükkel sem. Ennek ellenére volt egy-két jó teljesítményünk, illetve időnként biztató játékkal is elő tudtunk rukkolni.
Így az 50% összességében reális teljesítménynek mondható. A következő fordulóig megpróbáljuk kijavítani hibáinkat. Határozottabb védekezés mellett, a támadójátékunkat kell felgyorsítani, illetve az eredményes befejezésekhez jóval több labdanélküli mozgásra van szükség.

Mérkőzések:
BSC Páty – EKE: 33:69
EKE – DMTK Haraszti Sasok: 29:90

Berecz Zoltán

Szezonnyitó az Erzsébet parkban

  Egyesületünk szeptember 16-án tartotta rendhagyó szezonnyitó dzsemboriját az Erzsébet parkban.
A vezetőségi beszéd után 4 csapatos tornát szerveztünk vegyes korcsopotos csapatokkal mely közben U16 illetve felnőtt 3 pontos és büntető dobóversenyeket rendeztünk, a végét egy közöss pizzázással zártuk.

Köszönjük hogy minden korosztály ilyen szép számban képviseltette magát!

A képre kattintva galéria nyílik a rendezvényről

2018/2019 szezonnyitó

A hazai serdülő forduló összefoglalója

Egy meccset fogtunk…

Némi egyeztetést követően a serdülő csapat áprilisi fordulóját sikerült Esztergomba hozni, 04.30-án a Dobó tornacsarnoka adott otthon a 4 mérkőzésből álló eseménynek.
Házigazdaként az első és a 4. mérkőzés volt a miénk. Az első meccsen rögtön azzal a Tatabányával találkoztunk, akivel már az első fordulóban is játszottunk. Mi, ha nem is a legerősebb, de egy jó kerettel, végül 11 játékossal vágtunk neki a fordulónak, ők 15 játékost hoztak, ráadásul az októberi összeállításukhoz képest erősödtek is. Tudtam, hogy alapvetően jobb játékerőt képviselnek, mint mi, de alapvetően nem ez volt a döntő tényező. A mérkőzést olyan álmosan kezdtük, talán mint még soha. Az ellenfél egészpályás letámadást védekezett, de ez nem azért működött, mert annyira jól csinálták, hanem azért, mert az elszakadásainkat ólmos lábakkal, egyszerűen lassan próbáltuk végrehajtani. Ennek persze az lett az eredménye, hogy pontatlanok lettek a passzok, amiket persze elhalásztak, és ezekből könnyű kosarakat szereztek. Viszonylag hamar, már a 2. percben ki kellett kérnem az első időt, hogy rendezzük a sorokat. Ez részben sikerült, át tudtuk hozni a labdát a támadó térfélre, sőt, folyamatosan dobóhelyzetig is eljutottunk, de a befejezések pontatlanok voltak, hiányzott a koncentráció, nem voltunk élesek. Az első negyedben így kialakult egy majd 20 pontos különbség, amit aztán gyakorlatilag az egész meccsen cipeltünk magunkkal. A különbség szinte állandósult, és tulajdonképpen csak a meccs legvégén nőtt kissé, amikor már pihentettem a kulcsjátékosokat. A vége így 47-78 lett. Ezért a mérkőzésért azért nagy kár, mert jóval több volt bennünk, de a rossz kezdés már a meccs elején eldöntötte a 2 pont sorsát.

A 2. mérkőzésünket tulajdonképpen a másik két csapat közül akármelyikkel játszhattuk volna, úgy gondolom, mindkét együttesnél jobbak vagyunk. A Dunaújvárosi Sárkányok – Ziccer KS összecsapás eredménye 86:42 lett, ami számomra azért furcsa egy kicsit, mert a félidőben még bőven 10 ponton belül volt a különbség. A 2. félidőben a Ziccer játékosai pontatlanná váltak, amit a Sárkányok ki is használtak, és főként indításokból könnyű kosarakat szerezve alakították ki ezt a nagy, de alapvetően nem valós különbséget. A Dunaújváros ezután a Tatabánya ellen gyakorlatilag átkerült a másik oldalra, ők lettek az „áldozatok”, a Tatabánya 88:42 arányban aratott győzelmet, ezzel megnyerve a fordulót.
Mi így a forduló utolsó mérkőzésén a Ziccer KS ellen léptünk pályára. A játék minden elemében felülmúltuk őket, amit a 83:30-as, 53 pontos győzelem jól mutat. Ezen a meccsen a szokottnál is többet cseréltem, hogy mindenki ki tudja venni a részét a győzelemből. Így a csapat pozitív élménnyel várja a májusi szezonzáró fordulót, melyre a május 20-21-i hétvégén kerül majd sor. Hogy kik lesznek az ellenfelek, még nem tudjuk, de a célunk mindenképp az, hogy a rájátszást, ahol most 3 győzelemmel, és 1 vereséggel állunk, pozitív mérleggel zárjuk.

Torma Szabolcs
edző