Gyermek

U12 októberi forduló beszámoló

Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium, Bánomi u.8.
Időpont: 2023.10.14.

Eredmények:
Soproni Tigrisek Kőszeg U12- Esztergomi KE U12
38-91
Esztergomi KE U12-MVM-OSE TKC U12 (L)
67-28


A mérkőzések beszámolója:

Október 14-én, hazai környezetben játszottuk le első két U12-es mérkőzésünket az országos-regionális bajnokságban.
Népes szülői támogatás mellet két jó hangulatú, a vártnál könnyebb mérkőzésekkel hangoltunk.
Tatabánya és Kőszeg csapatát is nagy különbséggel múltuk felül, pedig a csapat fele most hétvégén debütált először. Külön öröm számomra, hogy – a tapasztalt játékosaink mellett – az „újoncok” is bátran, harcosan álltak bele mindkét mérkőzésbe. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az első összecsapáson egyik kezdő játékosunk termelte a legtöbb pontot (21 pont). Mellette többen is 10 pont közelébe, vagy azt túlszárnyalva zártak.
A 2. meccsünk kissé nehézkesen indult, de az időkérés után szépen összeszedték magukat játékosaink. Mind védekezésben, mind támadásban egy fokozattal feljebb tudtunk kapcsolni. A folyamatos labdaszerzéseknek köszönhetően könnyű, gyors kosarakkal hagytuk állva az OSE Tatabánya alakulatát.
Ezen a mérkőzésen már szép összjátékokból is szereztünk kosarakat, illetve a tapasztaltabb, technikásabb játékosaink igen látványos bravúrdobásokkal is elkápráztattak minket.
Összességében nagyon büszke vagyok a csapatra, főként úgy, hogy múlt héten az U11-es csapatunk is győzelemmel kezdte a szezont!
A munka megy tovább! Novemberben jön a folytatás!
Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U11 beszámoló 2023.10.07

Regionális fiú Kenguru bajnokság, 4. régió D csoport
1.forduló 2023.10.07.
Győr, Györ Városi Egyetemi Edző Csarnok
Edző: Sölösi Florina

Credobus Mosonmagyaróvári Kenguruk – Esztergomi KE U11
55-78
(10-10, 9+3-23+1, 15-28, 18-16)

Az idei évben a bajnoki szereplést az újonc U11-es csapatunk kezdte meg az országos regionális kenguru kupa a 4-es régiójában. Az első fordulóra Győrbe utaztunk, ahol két mérkőzés is várt a ránk. A keret összetétele vegyesen alakult az újonnan toborzott és a tavalyi évben Berecz Zolinál kosárlabdázott „régebbi” játékosokból vegyesen állt össze. Legfőbb célunk az, hogy csapatot építsünk, a játékosok ismerjék meg egymást, tudjanak is együtt játszani és ne csak az edzéseken teljesítsenek, hanem éles helyzettben is!
Az első mérkőzésen Mosonmagyaróvár ellen kezdtük, a játékosaim nagyon felszabadultan játszottak, rám figyeltek és azt csináltak, amit kértem tőlük és eredményesek is voltak. A 78 dobott pont az elvárások feletti amiért nagy gratuláció jár nekik.
A mérkőzést 78-55-es eredménnyel meg is nyertük, és ezzel a teljesítménnyel bekerültünk a D csoport döntőjébe.

Esztergomi KE U11 – Győri KC Koalák
29-68
(4-23, 8+3-11+5, 2-15, 12-14)

A második mérkőzést a hazai csapat ellen játszottuk, akik már több mint két éve együtt edzenek, játszanak. Azzal a tudattal, hogy a játékosainknak döntőt kellett játszani, egy picit megilyedtek, elbizonytalanodtak és már nem úgy figyeltek rám mint az első mérkőzésen. Több volt a hiba, az eladott labda, a kihagyott ziccerek. Nagyon pozitív dolog volt, hogy nagyon fegyelmezetten viselkedtek végig az egész mérkőzés alatt.
A mérkőzés eredménye: 29-68 volt a győri csapat javára!
Ezzel a D csoport 2. helyén végeztünk és innen várjuk a folytatást.

Sölösi Florina: A két mérkőzés után nagyon pozitív a véleményem a játékosokról, sok munka van még velük, de azt gondolom, hogy jobb eredményeket is el tudni elérni az idő múlásával ahogy fejlődnek a gyerekek.

U12 beszámoló 8. forduló

U12-es országos bajnokság, 8. forduló
Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium
Időpont: 2023. április 15.

Eredmények:
Esztergomi KE-Győri KC Kenguruk:

78:41
MVM-OSE Vadmacskák-Esztergomi KE:
41:74

A mérkőzések beszámolója:

Az U12-es országos kosárlabda-bajnokság utolsó fordulójának két mérkőzését hazai környezetben
– népes szurkolótábor előtt -játszhattuk le.
A forduló előtti kérdés az volt, hogy az észak-nyugati régióban megcsíphetjük-e a 4. helyet!
Ehhez a győri alakulatot kellett legyőznünk, akikkel még idén nem találkoztunk.
Nem túlzás, ha azt mondom a gyerekek szinte hibátlan játékkal rukkoltak elő. Ennyire koncentrált,
magabiztos, fegyelmezett hozzáállást még nem tapasztaltam az idei szezonban! Őszintén megvallva
időnként én is csak pislogtam, hogy milyen energiákat tudtunk mozgósítani védekezésben és
támadásban egyaránt! Gyakorlatilag egy pillanatig sem hittem, hogy elveszíthetjük ezt a mérkőzést!
Rövid szünet után a 2. meccsen immáron negyedszer feszültünk egymásnak a Vadmacskákkal.
Bevallom, egy kicsit simább összecsapásra számítottunk. Sajnos egy kicsit elfáradtunk mind
mentálisan mind kondicionálisan, és az a vehemencia ahogy nekünk estek az oroszlányiak, egy kicsit
meglepett minket!
Az első 3 negyedben csekély 7-12 pont különbséggel őriztük az előnyünket, így nem nagyon
dőlhettünk hátra. Az utolsó etapban viszont egy 23:2-es rohanással végleg eldöntöttük, hogy melyik a
jobb csapat!
Ennek a két győzelemnek köszönhetően megszereztük az előkelő 4. helyet afiu és vegyes csoportban!
Előttünk csak egy soproni akadémiai csapat, az NB1-es oroszlányi egyesület első számú csapata és
egy nagy múltal rendelkező soproni egyesület végzett!
Óriási gratula a csapatnak! Külön köszönet a szülők konstruktív hozzáállásához!
Április 30-án az U11-es csapatunkra vár még két mérkőzés az „A” csoportban, Oroszlányban! Ezzel
zárjuk az idei szezon U11-U12-es sorozatát.
Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U12 beszámoló 7. forduló

U12-es országos bajnokság, 7. forduló
Helyszín: Esztergom
Időpont: 2023. március 25.

Eredmények:
Esztergomi KE-Soproni Sportiskolás Vadbivalyok:
96-25
MVM OSE Vadmacskák-Esztergomi KE:

24-96

A mérkőzések beszámolója:

A regionális bajnokság 7. fordulójának két mérkőzését –végre – hazai környezetben játszottuk le.
A hazai lelátó is –ahogy azt megszokhattuk – szépen megtelt.
Az előző fordulóhoz képest tudtuk, hogy a „C” csoportban könnyebb összecsapásaink lesznek.
A „Vadmacskák” ellen már két alkalommal is sima győzelmet szereztünk, így a záró fordulóra
egyértelműen a „B” csoportba való visszajutás volt a cél!
Ennek megfelelően csapatunk mindkét mérkőzésen koncentrált, magabiztos örömjátékkal rukkolt
elő, esélyt sem adva ellenfeleinknek!
Külön öröm számomra, hogy a közelmúltban frissen leigazolt játékosaink is egyre biztatóbb
teljesítményt nyújtanak!
Az utolsó fordulót április 15-én ismét mi szervezhetjük a Dobó Gimnázium csarnokában. Egy jó
szerepléssel pedig akár a nagyon előkelő 4. helyet is megcsíphetjük!

Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U12 beszámoló 6. forduló

U12-es országos bajnokság, 6. forduló
Helyszín: Oroszlány
Időpont: 2023. március 11.

Eredmények:
MVM-OSE Oroszlánok-Esztergomi KE

109-33
Esztergomi KE-UNI-Győr NKA

40-76

A mérkőzések beszámolója:
A márciusi forduló alkalmával ismét Oroszlányba utaztunk, ahol megismétlődött a 4. forduló
párosításai!
Akkor mindössze 6 ponttal kaptunk ki a győri lányoktól. Ennek tükrében főleg erre az összecsapásra
fókuszáltunk.
Tudtuk, hogy a jóval erősebb Oroszlánok bajuszát nincs esélyünk meghúzogatni, és annak ellenére,
hogy jól kezdtük a mérkőzést a végére ismét nagy zakóba szaladtunk bele!
Sajnos a 2. mérkőzésünk sem úgy alakult, ahogy megálmodtuk! Ismét nem állt rendelkezésemre a
teljes keret, ráadásul az egyik alapemberünket 6 perc játék után – véleményes játékvezetői
döntéseknek köszönhetően – kiszórták a folytatásból!
A játékunk sajnos abszolút kiábrándító volt. Egy-két játékostól eltekintve mindenki mélyen tudása
alatt teljesített! Az eddigi agresszív védekezésünkből szinte semmi nem maradt erre a hétvégére!
A lányok sorra megnyerték a párharcokat. Pontosabban, gyorsabban játszották a kosárlabdát!
Enervált játékunk ellenére a 3. negyedben felcsillant némi reménysugár, hiszen pár percen át tudtuk
hozni azt a szintet, amire képesek vagyunk! Visszajöttünk 10 pont környékére! Az utolsó felvonásra
azonban az akadémiai csapat talált még egy sebességfokozatot, amire már nem volt válaszunk!
Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen továbbra is az 5. pozíciót foglaljuk el, és csak
akadémiai (NB 1 –es) csapatok előznek meg minket!
Folytatás március 25-én hazai környezetben!

Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U12 beszámoló február (5. forduló)

U12-es országos bajnokság, 5. forduló
Helyszín: Oroszlány
Időpont: 2022.február 19.

Eredmények:
MVM-OSE Vadmacskák-Esztergomi KE

45-107
Esztergomi KE-MVM OSE TKC U12

85:25

A mérkőzések beszámolója:

Az U12-es országos kosárlabda-bajnokság 5. fordulójának ismét Oroszlány városa adott otthont. Mint
minden fordulóban ezen a hétvégén is két mérkőzést játszottunk.
Ezt a két csapatot az idei bajnokságban már legyőztük egyszer, így esélyesként indultunk el vasárnap
reggel.
A srácok teljesítményén az egészséges önbizalom, magabiztosság sugárzott mindkét mérkőzésen!
Ennek köszönhetően először szárnyaltuk túl a lélektani 100 pontos határt! A feldobástól kezdve
minden tekintetben uraltuk a mérkőzést! Tökéletes összpontosítás mellett szinte minden támadásból
kosarat szereztünk. A negyedenkénti közel 30 pontos átlag minden képzeletemet felülmúlta!
A második összecsapáson kissé mereven kezdtünk. Nem jöttek be úgy a dobásaink mint az várható
lett volna!
A második etaptól azonban egyre inkább nyílt az olló. Pár perc elteltével pedig már nem volt kérdés,
ki fogja bezsebelni a két pontot!
Remek teljesítményünknek köszönhetően ismét a „B” csoportban folytathatjuk a küzdelmeket, és
talán revansot vehetünk a győri lányokon!
Folytatás március 11-én Oroszlányban!

Hajrá EKE!

Berecz Zoltán

U11-U12 beszámoló január

U12_202301

U12-es országos bajnokság, 4. forduló
Helyszín: Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium
Időpont: 2023. 01. 23.

Eredmények:
MVM-OSE Oroszlánok-Esztergomi KE
113:37
Esztergomi KE-UNI Győr NKA
51:57

U11-es megyei bajnokság, 2. forduló
Helyszín: Krajnyik András Tornacsarnok, Oroszlány
Időpont: 2023.01.29.

Eredmények:
Esztergomi KE- MVM-OSE Radnóti
41:34
MVM-OSE Hunyadi – Esztergomi KE
48:29

Az eddigi remek teljesítményünknek köszönhetően mindkét csapatunk igen előkelő helyről várta a soron következő fordulókat. U12-eseink a „B”, U11-es csapatunk pedig az „A” csoportban küzdhetett az elmúlt két hétvégén.
Tudtuk, hogy ezek a mérkőzések már nagyobb próbatétel elé állítanak majd minket. Az oroszlányi oroszlánok rendesen belénk is martak! Sajnos a játék minden elemében felülmúlták csapatunkat, és nagyarányú győzelmet arattak felettünk!
A második összecsapásra viszont sikerült felszívnunk magunkat, és egy nagyon izgalmas, fordulatokban gazdag meccset láthattak a szülők! Az utolsó negyedre sikerült ledolgoznunk egy 10 pontos hátrányt! Onnantól kezdve felváltva vezettek a csapatok. Amolyan 1 pont ide, 2 oda típusú csata vette kezdetét! Sajnos azonban az utolsó 2-3 percben, a győri akadémisták jobb döntéseket hoztak, és elvitték a két pontot!
Folytatás február 19-én Oroszlányon!

Január 29-én a legkisebbekre várt két mérkőzés a szokásos helyszínen, Oroszlányon!
Ezen a vasárnapon is volt két olyan ifjú kosarasunk, akik először bújtak bele az egyesület mezébe!
Az első mérkőzésen remek játékkal, egy-két klasszis teljesítménnyel győzelmet arattunk!
Az előre kitűzött célunkat ezzel teljesítettük is, hiszen a következő meccsen ismét a legerősebb oroszlányi csapattal néztünk farkasszemet!
Legnagyobb meglepetésemre –amolyan tét nélküli örömjátékkal –az első félidő végén 8 ponttal vezettünk! Egy váratlan sérülés azonban megakadályozta a szoros, izgalmas végjátékot!
Ezzel együtt nem lehetek elégedetlen az elmúlt két forduló eredményeivel. Sőt, meggyőződésem, hogy teljes csapattal, sérülés nélkül a győri akadémiai csapat, és akár a Hunyadi ellen is összejöhetett volna egy-egy bravúrgyőzelem!
A hibák javításával, a munkát tovább folytatva megyünk tovább!

Hajrá EKE!

U12_202301

U11, U12 mérkőzés bezsámolók

U11-es bajnokság 1. forduló
Helyszín, időpont: Oroszlány, nov.27.
U11 eredmények:
MVM-OSE Radnóti – Esztergomi KE 34 : 57
Esztergomi KE – Griff Palánták 50 : 19

U12-es bajnokság, 3. forduló
Helyszín, időpont: Oroszlány, dec.4.
U12 eredmények:
Esztergomi KE – OSE Vadmacskák: 69-36
MVM OSE TKC U12 – Esztergomi KE: 22-75

A mérkőzések összefoglalója:
Az elmúlt két hétvégén Oroszlányba látogattunk az U11 és U12-es csapatainkkal is!
A legkisebbek először mérették meg magukat a megyei bajnokságban, az U12-es csapatunk pedig a 3. fordulót abszolválták.
Nos, megmondom őszintén legmerészebb álmomban sem gondoltam volna két hónappal ezelőtt, hogy az első 8 meccsünket fölényesen fogjuk megnyerni! Eddig ugyanis átlag 30-40 ponttal múltuk felül ellenfeleinket! Egy összecsapást leszámítva már az első félidőben eldöntöttük a 2 pont sorsát!
Egyedül az oroszlányi Vadmacskák ellen nehezítettük meg saját magunk számára az első félidőt. Ahogy szoktuk mondani még a buszban és/vagy az öltözőben maradt egy picit a csapat, és 10-15 sima ziccert kihagyva 4 pontos hátránnyal kezdtük meg a 3. negyedet. Onnantól kezdve viszont, mintha egy másik csapat lett volna a pályán! Tovább szigorítottunk a védekezésen és a támadásainkat is sokkal precízebben fejeztük be! Így végül sikerült revansot vennünk a tavalyi 6 pontos vereségért!
Az U11-es csapatunknál külön öröm számomra, hogy az első éles bevetésen lévő játékosaink is nagyon bátran, határozottan játszottak!
Folytatás január végén! A legifjabbak a megyei U11 A csoportban, míg az U12-esek pedig az országos regionális B csoportban NB1-es és Kosárlabda Akadémiai csapatok ellen folytatják a küzdelmeket! 2023 Január 22.-én hazai pályán fogadjuk az Oroszlány és a győri Széchényi Kosárlabda Akadémia csapatait.

Hajrá EKE!
Berecz Zoltán