Felnőtt

Felnőtt csapat hírei

Halloween Kupa Tata – Felnőtt beszámoló

Halloween Kupa Tata
2023.10.30
Edző: Rózsár Bálint
EKE: Bérczi, Jung, Kövér, Orbán, Rózsár, Kálvin, Balogh, Berecz

Az idei szezonban a felnőtt csapatunk a Komárom-Esztergom megyei bajnokságban fog indulni, mondhatni, szokás szerint. Kicsit átalakult a csapatunk összetétele, amit tavaly elkezdtünk, hogy egyre több fiatal, fiatalabb játékost beintegráljunk a csapatba, az idénre látványosan sikerült.

Kaptunk a TSE Basket-től egy meghívást, hogy vegyünk részt az általuk szervezett’’Halloween Kupán”, mi ezt természetesen örömmel elfogadtuk, mivel a megyei ellenfeleinkkel játszhattunk több edzőmeccset és a ki nem próbált csapatunk megvívhatta első mérkőzéseit, persze még nem élesben.
A mérkőzések 15 percig tartottak, futó órával, egész pályán.
Az első mérkőzésen a TSE Basket egyik csapatával mérkőztünk meg.
Döcögősen indult, aztán elkapták a fonalat az esztergomi srácok.
Nem mondanám, hogy könnyű győzelem volt, de meglett.

A második mérkőzésen a TSE U18-al álltunk szemben.
Mondhatni, ügyes és gyors ellenfelet kaptunk. Ez meg is látszott az eredményen, 4:5-re nyertük meg a mérkőzést, Bérczi utolsó 2 pontosával. Itt eldőlt, hogy döntőt játszunk. 😊
A döntőben szembe kerültünk a tavalyi szezon második helyezettjeivel.
Ügyes és rutinos játékosokból álló csapat ellen játszottunk, elég szoros mérkőzést.
Az ellenfél összeszokott gárda, ez hatalmas előnyt jelentett nekik. Szerintem óriásit küzdöttünk a döntőben, nem volt megállj, minden pontért megküzdöttünk, de sajnos 1 ponttal alul maradtunk.
Gratulálunk a TSE csapatának és köszönjük szépen a meghívást!

Rózsár Bálint: „Pénteken kaptuk a megkeresést, hogy lesz ez a torna és sok szeretettel várnak minket. Én örültem a lehetőségnek, nagyon kíváncsi voltam, mit fogunk produkálni, mire képes most, mire lesz képes később ez a csapat. Nem egy összeszokott csapattal mentünk, ezért is volt fontos, hogy most próbára tegyük magunkat. Ügyesek és lelkesek a srácok, örülök annak, hogy vannak új igazolásaink és hogy régebbi csapattársaink is tértek vissza hozzánk. Örömmel láttam, hogy egyszer-egyszer visszaköszönt az, amit az edzéseken csinálunk. A támadó játékunkon bőven van mit fejleszteni, a védekezésünk annál jobb volt, mint amire számítottam. Persze a védekezésen is van mit fejleszteni 😊. Összességében pozitív élménnyel gazdagodtunk és büszke vagyok a srácokra.”
Gratulálok a csapatnak! Hajrá EKE!

Ezdésidőpontok az őszi szünetben

U11/U12:

Hétfő 16:00. – 17 30 Szt. Erzsébet.

Kedd 17.00 – 18.30 Szt. Erzsébet.

Csütörtök 16:00 – 17.30 Szt. Erzsébet.

U14:

Hétfő: Tata Halloween Kupa 15:00-tól

Kedd 9:00-10:30 és 15:00-17:00 Dobó

Csütörtök: 9:00-10:30 és 15:00-17:00 Dobó

Péntek: 9:00-10:30 és 15:00-17:00 Dobó

U16/18

Hétfő: Tata Halloween Kupa 18:00-tól

Csütörtök: 10:30-12:00 és 17:00-18:30 Dobó

Péntek: 17:00-18:30 Dobó

Felnőtt:

Hétfő: Tata Halloween Kupa 18:00-tól

Kedd: 19:00-20:30 Dobó.

Fontos információ: 2022-2023.

Kedves Sporttársunk, Kedves Szülők!

Ebben a levélben szeretnénk információt adni az Esztergomi Kosárlabdázók Egyletének (EKE) programjáról terveiről, kötelezettségekről, hogy minden játékos és szülő tisztán lássa mi vár rank az elkövetkező egy évben. Igyekszünk leírni minden fontos információt, melyet a csapatokkal, az edzésekkel, valamint a versenyekkel kapcsolatos.

AZ EKE felnőtt férfi kosárlabda csapata korábban az NB II-ben játszott, ahol többnyire a középmezőnyben végzett. Az egyre öregedő játékosaink mellé nagyon kevés fiatal kosarast tudtunk a csapatba beépíteni mely azzal járt, hogy a megyei bajnokságba léptünk vissza. Nem titkolt vágyunk az hogy új fiatal játékosokkal visszatérjünk az NBII-es bajnokságba, viszont ehhez változtatnunk kell az utánpótlás képzésünkön. Hiába rendelkezünk sok fiatal kosarassal akik szeretik ezt a játékot, mégis az évek során kevesen fejlődtek olyan szintre, amely a másodosztályú felnőtt csapathoz szükséges lenne.

Ebben a szezonban is szeretnénk tovább emelni az EKE utánpótlás játékos állományát a leigazolt játékosok számának növelésével. Ennek a bővítésnek volt része, hogy a nyáron táborba invitáltunk 12 éven aluli gyerekeket.

Az idei tervünk az, hogy elindítsunk 6 különböző korosztályban összesen 6 utánpótlás csapatot az Országos és a Pest Megyei Kosárlabda bajnokságban. Emellett az egyesületben edző játékosoknak megteremtsük a fejlődéshez szükséges feltételeket. 5 edző fog a csapatokkal foglalkozni és ott ahol szükséges két-két szakember lesz szorosabb kapcsolatban. Közülük az egyik a csapat felelőse, akivel minden ügyet el lehet intézni, a másik pedig a segítője.

Korosztályok/edzők:

U11- U12: Berecz Zoltán

U14-U15: Torma Szabolcs és Sölösi Florina

U16: Hartmann János

U19: Kövér Martin

Egyenlőre heti három edzése lesz minden csapatnak. Augusztusban és Szeptember első két hetében szabadtéri edzésekre kell számítani, mert ekkor még nem elérhetőek az iskolák tornatermei. Az első edzések kezdeti időpontja agusztus 1-jével kezdődő hét! Edzések helyszínéről és időpontjáról az edzők adnak tájékoztatást.

Edzéslátogatás: szeretnénk kérni minden játékost, hogy minden edzésen jelenjen meg, mert az edzők nem tudnak megfelelő munkát végezni ha nincs ott mindenki az edzésen. Az sem mindegy hogy a kifizetett teremben 15 vagy 4 játékosnak tartanak edzést a szakemberek, akik nem erre készültek és így a munkájuk hatékonysága jelentősen csökken. Mivel a tavalyi évadban rengeteg hiányzás volt ezért az idei évtől a következő szabályt vezetjük be:

– Heti 3 edzésen kötelező részt venni!

– Hiányzást előre kötelező jelezni az edzőnek legkésőbb az edzés napján 12:00-ig.

– Aki nem tudja vállalni a heti 3 edzést az vállalja azt, hogy akkor kerül a mérkőzéseken pályára lépők keretébe ha a rendszeresen edzésre járók közül sérülés betegség miatt nem tudnak rendelkezésre állni!

– Az edzésekről sokat hiányzó, a tagdíjat nem fizető, és a rossz magatartású játékosainkat év közben eltanácsoljuk az egyesülettől, mivel célunk a kosárlabdát komolyan vevők érdekeinek maximális védelme a többiekkel szemben!

– Az edzéseket az kezdheti meg aki rendezi az előző évi összes tartozását. (Edzőknél az első két alkalommal lehet érdeklődni a fennálló tartozásról.)

– Plusz testnevelésórák igazolását továbbra is kiadjuk, de az edzéseket nem látogató gyerekekről a jelenléti ívet megküldjük az iskoláknak mely igazolásra szorul majd a szülők részéről.

A heti két-három edzés természetesen nem elegendő, ha arra gondolunk, hogy már a megyei bajnokságban is lesznek nálunk többet edző csapatok, a nagyobb egyesületek azonos korosztályai pedig legalább ötször edzenek egy héten, de a nagyon szépen dolgozó, jól fejlődő játékosoknak a magasabb korosztályok edzéseinek látogatását is lehetővé tesszük, hogy segítsük a tehetségek kibontakozását. Minden játékosunknak javasoljuk, hogy amennyiben van rá lehetősége, az iskolai kosárlabdaedzéseket is rendszeresen látogassák, mivel azok fontos kiegészítői lehetnek az egyesületi munkának. A kevés edzés pótlására szintén jó lehetőség, ha a diákok az iskolai testnevelés órákat felhasználják a kondíciójuk fejlesztésére, és nem csupán a minimális erőfeszítésre törekednek az egyre nagyobb számú órákon! A kosárlabda tanításánál arra koncentrálunk, hogy a technikai alapokat minél pontosabban rakjuk le, és nem arra, hogy az eredményesség érdekében fontos lépéseket átugorva mindjárt bonyolult technikai és taktikai megoldásokat sulykoljunk belétek. Ez rövidtávon lehetséges, hogy nem jár majd előnyökkel, de az igazán tehetséges játékosoknak meg fogja könnyíteni a beilleszkedését egy esetleges nagyobb egyesület csapatába a jövőben.

A foglalkozások egy része és a hazai mérkőzések a Szt Erzsébet és remélhetőleg a Dobó Gimnázium tornacsarnokában lesznek, a többi edzés pedig a Mindszenty József és József Attila tornatermében. Az idei célunk a teljesen kezdő csapatainkkal nem a bajnokságok feltétlen megnyerése, hanem az edzési és játéklehetőségek biztosítása, melyet megoldottnak látunk a jelentkezők száma alapján.

FONTOS

Havi tagdíj: 5000 Ft/ hónap / sportoló amennyiben tanulói jogviszonyban áll

Testvérkedvezmény: 4000 Ft/ hónap/sportoló amennyiben tanulói jogviszonyban áll

Fizetési kötelezettség: 2022.08. – 2023.06.-hónapig összesen 11 hónap (ezen időszakban folyamatosan edzéseket tartunk)

Tagdíj befizetés: Készpénzben az edzőknek vagy utalással a 58600520-12000409-00000000 számlaszámra

Tagdíjbefizetés határideje: az adott hónap 10-éig (tehát 2022 agusztus hónap befizetési határideje 2022.08.10)

Fizetési kötelezettség: aki az adott hónapban akár 1 db edzésen vagy mérkőzésen részt vett annak tadíj fizetési kötelezettsége van. Betegség, sérülés, hosszú hiányzás esetén az adott hónapra nem kell tagdíjat fizetni.

Sportorvos: A sportorvosi vizsgálatokra az időpontot az EKE szervezi és annak költségét is rendezi.

Bajnokság kezdete: Az U11, U12, U15 és U19 számára a bajnokság októberben kezdődik. U14 és U16-os csapatok szeptember közepén kezdik a selejtezőket az országos bajnoki rendszerben.

Mérkőzéslátogatás: Az edzők előre kiküldik a mérkőzések időpontait így ezúton kérem a szülők támogatását a családi programok szervezésében, hogy figyeljenek ezekre a napokra, mert nagyon fontos (összetartozást erősíti) az, hogy mindenkire számíthatnak a játékosok.

Az U11, U12, U14 és U15 csapataink 3-4 hetente játszanak mérkőzéseket, amikor is egy-egy hétvégi tornán több csapattal is megmérkőznek majd. Még nem tudjuk, hogy lesz-e esztergomi forduló. A U16 és U19 csapataink körülbelül 14-18 mérkőzést játszanak majd, melyek fele Esztergomban lesz. A hazai meccseinket hétvégente fogjuk játszani, míg az idegenbelieket az ellenfeleink határozzák meg. A mérkőzésekről a versenykiírások elkészülte után már folyamatosan lehet információt gyűjteni az edzőktől.

Az iskolás játékosaink számára a kosárlabdával kapcsolatos elfoglaltságok csupán a tanulás után kerülhetnek szóba, így nem áll szándékunkban senkinek sem felmentéseket írni versenyek, vagy edzések kapcsán. Az iskolai elfoglaltságokról az esetleges mérkőzések miatt szívesen írunk kikérőt, de elfogadjuk, hogy az osztályfőnökök a tanulmányi eredményeitek tükrében döntsenek az elengedésetekről.

2022. 08. 01. Esztergom

…………………………………………….

Erős Péter

EKE

Felnőtt megyei bajnokság: KVSE KÉMÉNYEK – ESZTERGOMI EAGLES

KVSE KÉMÉNYEK – ESZTERGOMI EAGLES 

56-78 ( 11-10 ; 11-19 ; 18-25 ; 16-24)

 

Komárom-Esztergom megyei kosárlabda bajnokság
Időpont: 2022.01.09
Helyszín: Krajnyik ’Akác’ András Sportcsarnok
Vezette: Földesi ; Erős

Edző: Torma Szabolcs
Másodedző: Kövér Martin

Eagles: Torma 9 ; Tuschinger 16/12 ; Kövér 11/3 ; Rózsár 2 ; Rózsa 30/9
Csere: Berecz 2 ; Komondi ; Erős 2 ; Czúth 5/3 ; Szilassy 1

Az új év első mérkőzése az eddigiekhez hasonlóan Oroszlányon volt esedékes.
Egy nagyon szoros és kiélezett mérkőzés várt a srácokra a komáromi alakulat ellen.

Nem úgy kezdődött a mérkőzés ahogyan arra számítottunk. Beragadtunk a feldobást követően. Lassúak voltunk és többször is rossz döntést hoztunk a támadó oldalon. A védekezés az egész mérkőzésen rendben volt. Az 56 kapott pont is ezt mutatja.

Ahogy kezdtünk belemelegedni a mérkőzésbe egyre jobban nyílt az olló a két csapat között. A harmadik negyedben volt már közte 8 is azonban ekkor a Komárom megrázta magát és vissza tudtak jönni többször is 1 pontra. Rózsa és Torma vezérekhez híven nem engedték, hogy megforduljon a mérkőzés állása. Előbbi 9 pontot dobott a 3.negyedben, utóbbi 6 egységet tett a közösbe ebbe a játékrészben.

Az utolsó negyedre 14 pontos előnnyel fordultunk, amit nem csak, hogy sikerült megtartani, de még növelni is tudtuk. Többször is támadtunk a +30-ért, amit sajnos nem sikerült elérni, így a végén maradt közte 22.

Kövér Martin (másodedző): „Elégedett vagyok a srácok munkájával. Aki a pályán volt űzte-hajtotta a ’vadat’, aki pedig éppen a megérdemelt pihenését töltötte a kispadon hajszolta bele a pályán levőket, hogy még jobban akarjanak. Kezd összeállni a történet és bátran kijelenthetem, hogy a vezetőség elvárásainak eddig maximálisan megfelel a csapat.

Megyünk tovább és ugyanúgy keményen dolgozunk, mint eddig. Az első fordulóból már csak egy mérkőzésünk van a tatai csapat ellen, ami azt jelenti, hogy féltávnál a ’Sasok’ ülnek a legmagasabban a tabellán.”

Felnőtt megyei bajnokság: MVM-OSE SPARTANS – ESZTERGOMI EAGLES 

MVM-OSE SPARTANS – ESZTERGOMI EAGLES 

61-82 (10-25 ; 15-17 ; 13-24 ; 23-16)

 

Komárom-Esztergom megyei kosárlabda bajnokság
Időpont: 2021.12.12

Helyszín: Krajnyik ’Akác’ András Sportcsarnok (20 néző)

Vezette: Magyari Viktor; Kaposi Renátó

Edző: Torma Szabolcs
Másodedző: Kövér Martin

Eagles: Torma 4 ; Tuschinger 35/9 ; Kövér 3/3 ; Rózsár 1 ; Rózsa 22/9
Csere: Berecz  ; Komondi 5 ; Erős 7/3 ; Czúth 5/3

December 12.-én Oroszlányon megismétlődött a tavalyi döntő párosítása, azaz az MVM-OSE Spartans fogadta az Eagles-t. Nagyon elszántan kezdték a mérkőzést a kék mezben játszó esztergomiak. Tuschinger és Rózsa gyorsan nyomatékosította mindenki számára, hogy ezen a napon nem lehet ellenfele az EKE-nek. Az első negyedben ők ketten 20 pontot raktak a közösbe. Az első 10 perc meghatározó volt ugyanis innentől kezdve ellenfelünk nem is bírt vissza jönni a mérkőzésbe, sőt 10 pont alá se néztek be. Mindenki, aki a pályán volt szívét lelkét kitette ezért a győzelemért. A 4. negyedben 30 pont is volt a távolság a két csapat között, innen tudott felkúszni az OSE 21 pontra.

Ez volt az első komolyabb próbatétel városunk csapatának a megyei bajnokságban és azt kell, hogy mondjam elég könnyedén és higgadtan abszolválták a feladatot a srácok. Folytatás 12.19-én szintén Oroszlányon az OSE U23 ellen.

Felnőtt megyei bajnokság: Esztergomi Eagles – Esztergomi Falcons

Esztergomi Eagles – Esztergomi Falcons
76 – 30 (22-5 ; 14-7 ; 27-10 ; 13-8)

 

Komárom-Esztergom megyei kosárlabda bajnokság
Időpont: 2021.11.16

Helyszín: Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium (20 néző)

Vezette: Kaposi Renátó; Krisztián-Világos Tünde

Edző: Torma Szabolcs
Másodedző: Kövér Martin

Eagles: Torma 4 ; Tuschinger 18/6 ; Kövér 21/3 ; Rózsár 2 ; Rózsa 11/3
Csere: Berecz 4 ; Balla 3 ; Erős ; Szilassy 9 ; Czúth 4

Falcons: Muraközy 5/3 ; Jung 2 ; Lócskai 5/3 ; Oláh 6 ; Balogh 11/3
Csere: Éles; Kun 3/3; Bérczi ; Kiszely 2 ; Pál

A 2021-2022-es bajnoki szezont házirangadóval kezdték meg az esztergomi csapatok. Az Eagles „fogadta” a Falcons együttesét. A tavalyi szezonhoz képest történt pár változás a ’Sasok’ keretében. Visszatért az együtteshez Rózsa Ádám, valamint Kövér Martin is. Mindketten NB2-es együttesüket hagyták hátra, hogy hazaigazoljanak nevelőegyesületükhöz. Az érkezők oldalán van még Rózsár Bálint is, aki 4 év kihagyás után úgy döntött, hogy újra kosárlabda cipőt húz a lábára, illetve Szilassy Máté is felépült sérüléséből.

A mérkőzést esélyeshez méltón kezdte az Eagles. 22 dobott pontra 5 volt a válasz az első negyedben. A lényegi kérdés már az első félidőben eldőlt, 36-12-vel fordultak a csapatok az első 20 perc után. A 3. negyedben Tuschinger zsákja kiszakadt és zsinórban 9 egységet tett fel a táblára mélyítve ezzel a különbséget a két együttes között. A nevezett játékosok közül mindenki pályára lépett, ami határozottan nagy pozitívum. A 4. negyed volt a legkiegyenlítettebb ahol Rózsa és Kövér diktálta a tempót.

Összességében van még hova fejlődni, de elindultunk egy úton amely remélhetőleg a döntőig repíti a Sasokat.

Dolgozunk és megyünk tovább, következő megmérettetés már Oroszlányban az OSE-Titánok ellen lesz november 28.-án.

Hajrá EKE!