Zalaegerszegen is nyerni tudott a kadet csapat

2018.12.14.-én pénteken, Zalaegerszegre utazott az U16-os csapatunk, hogy
lejátssza novemberi egymás elleni mérkőzésünk visszavágóját.
Felkészültünk a letámadásos védekezésre, az első negyedben szépen sikerült is
kipasszolni a zalai letámadásokat és könnyű kosarakat szerezni. Ugyan a
második negyedet is megnyertük, de egyre több hibával kosárlabdáztunk. Félidő
19:36 az esztergomi fiúknak!
A második félidőben saját magunkat hoztuk sokszor nehéz helyzetbe. A közel
húsz pontos előnyünk egyre apadt, a harmadik negyed végére 9 pontra zárkóztak
fel a zalaegerszegi fiúk. A negyedik negyedben egy 13:2-es rohammal sikerült
ismét húsz pont előnyre szert tenni. A vége előtt még ráijesztettek a zalai srácok
a mieinkre. Az utolsó 4 percben négy hárompontost is bedobtak a hazai fiúk,
amire mi csak két pontosokkal tudtunk válaszolni. Szerencsére az előnyünk
kitartott és a visszavágón szép győzelmet aratni!
Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, úgy gondolom, hogy összességében
sikerült viszonylag szépen és hatékonyan kosárlabdázni.

ZTE KK C – Esztergomi KE U16
62:74
(9:22, 10:14, 21:13, 22:25)

Pontszerzők: Lócskai R. 20p, Oláh D. 9p, Balla G. 21p, Pál P. 22p, Kun B. 4p, Szabó K. 14p

Hartmann János – edző