Felnőtt rájátszás – Egy sima egy fordított

 A Komárom-Esztergom megyei bajnokság rájátszásának első fordulóját a 6. helyezett KVSE U21 csapata ellen kezdte meg felnőtt csapatunk. Szerencsére hoztuk a kötelezőt és bejutottunk a legjobb 4 közé ahol az alapszakaszban bennünket kétszer is legyőző OSE Spartans csapata várt ránk.
A rosszabb alapszakaszbeli helyezés miatt idegenben kezdtük a két győzelemig tartó párharcot a döntőbe kerülésért. A mérkőzés első félidejében helyenként jó játékkal szorossá tettük az összecsapást és 6 pontos hátránnyal vonulhattunk pihenőre. Sajnos a 3. negyedben az eladott labdák, elrontott dobások és sorozatos védekezi hibák miatt nagy hátrányba kerültünk ami után a 4. negyedbeli jó játékkal közelebb zárkóztunk a kulcsjátékosait a végén pihentető ellenfélhez, de ez sajnos már kevésnek bizonyult.

Végeredmény:
OSE Spartans – EKKE Optic World 
74-63

Folytatás május 10-én 7 óra 30 perckor a Dobóban Hazai pályán!

Hajrá EKKE!