A februári hazai rendezésű gyermekforduló összefoglalója

Esztergom, Árpád-házi Szt. Erzsébet Gimnázium –  2017.02.25.

Másfél év után ismét hazai fordulónak örülhettünk az U12-es korosztályban. És azt kell mondjam, a bíztatást meg is hálálták a srácok. Bár az első mérkőzésünk a jó kezdést követően sajnos nem úgy alakult, ahogy szerettük volna.

Sajnos a már többször leírt mondatomat kell idekopiznom, miszerint a kihagyhatatlannak tűnő helyzeteinket, ziccereinket is sikerült kihagynunk. És ezzel – a 13. percben – gyakorlatilag el is dőlt az összecsapás. A megilletődöttség miatt semmit nem tudtunk felmutatni az edzésen begyakorolt figuráink közül. Nem szedtük a lepattanókat, sok technikai hibát vétettünk, ráadásul az egyik alapjátékosunk is megsérült.

A második mérkőzésünk előtt az öltözőben egy afféle „mel gibsonos brévhártos” ösztönző beszédet tartottam az előttünk álló összecsapás fontosságáról, illetve határozottabb, agilisabb védekezést kértem a csapattól. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e az elképesztő javulás, de a csapat összes tagja maximális koncentráció mellett 110 %-ot teljesített. Labdákat szereztünk, szedtük a lepattanókat, ziccereinket értékesítettük, illetve a tudatosabb labda nélküli mozgásnak köszönhetőn begyűjtöttük 4. győzelmünket. Ami számomra azért jelentőségteljes, mert most nem egy szerényebb képességű csapatot múltunk felül, hanem kőkemény ki-ki mérkőzésen mutattuk meg, hogy több van bennünk.

Eredmények:

EKKE – Herceghalmi Tigrisek: 30 – 81

EKKE – DMTK Haraszti Sasok: 62 – 43

Berecz Zoltán