Novemberi gyermekforduló összefoglalója

Meccsbeszámoló U12
Göd, 2016.11.26.

Mérkőzések:

Göd SE – EKKE Gyermek: 87:17
EKKE Gyermek – Diósdi Sasok KE: 84:20

Ha egy mondattal kellene értékelnem a második forduló történéseit, akkor azt írnám, hogy az első mérkőzésen – eléggé megilletődött, visszafogott játékkal – nagyon kikaptunk, a második összecsapáson pedig magabiztosan szereztük meg a két pontot.
Ahogy azt sejteni lehetett a gödi csapat jóval erősebb játékerőt képviselt. Magasabb, erősebb és tapasztaltabb játékosállománnyal rendelkeznek. Így sajnos nem történt csoda. Simán behúzták a meccset. Nekem csak arra kellett figyelnem, hogy mind a 15 játékosunk pályára lépjen, és kezdő kosaras palántáink tapasztalatot gyűjtsenek. Ez mellett elmondható, hogy gyakorlatilag mindent kihagytunk, amit ki lehet hagyni. A dobóhelyzeteink, ziccereink alapján akár félszázig is eljuthattunk volna, de sajnos a hazai gyűrű minden próbálkozásunkat „kiköpte”.
A második meccset – végig vezetve- felszabadult játékkal nyertük meg. Lehengerlő, agresszív védekezésünknek köszönhetően, rengeteg 1:0 –s akciót tudtunk vezetni. Felállt védelem ellen gyakorolhattuk az „add és fuss” játékunkat. Szinte valamennyi játékosunk szerzett kosarat, így igen jó hangulatban indultunk haza. Pótolván az elvesztett kalóriákat, jutalom gyanánt, Budakalászon még „Mekiztünk”is egyet. Ennek köszönhetően némi sikerélmény mellett, teli gyomorral érkeztünk Esztergomba.

2016.11.29.  Berecz Zoltán