Decemberi gyermekforduló összefoglaló

Mérkőzés beszámoló U12
Gödöllő, 2016.12.10.

Eredmények:

EKKE – Herceghalmi Tigrisek: 24:91
EKKE- Gödöllő SE: 36:47

A harmadik fordulónak Gödöllő adott otthont, de sajnos ezen a hétvégén sok babér nem termett számunkra. A legponterősebb játékosunk lebetegedett, és sajnos csapatunk nem tudott megbírkozni hiányával. Ez a megállapítás főleg a második mérkőzésre igaz, hiszen a 11 pontos vereség Lóránt pontjaival valószínűleg ellensúlyozható lett volna. A feltételes módnak persze nincs sok foganatja a sportban, így további merengésnek sincs helye. Bár megjegyzendő, hogy ebben a korosztályban (is) egy-két kulcsjátékos képes meccseket eldönteni.

Érdekesen alakult a két összecsapásunk, hiszen mindkét ellenfelünk jelentős átalakuláson esett át. A Tigrisek – akiket sikerült az első fordulóban legyőzni – Vasasból importált gyerekekkel erősítettek, akiket sajnos nem tudtunk megállítani. Gödöllő csapata ellen pedig – akik jelenleg vezetik a tabellát – megnyertük a második félidőt, és nagyobb összpontosítással valamint kis szerencsével akár a két pontot is megszerezhettük volna.

És már megint az a fránya HA! Hiszen ha nem veszítjük el 24 ponttal az első félidőt, akkor szerintem izgalmasan is alakulhatott volna a végjáték. Lefaragtunk 13 egységet, és egy-két alkalommal ott táncoltunk a 10 pontos lélektani határnál. Az ellenfél 4-es számú játékosa azonban minden kosarunkra tudott válaszolni, így elmaradt a bravúr. Elgondolkodtató és persze borzasztóan frusztráló, hogy ziccereinket, illetve a kialakított dobóhelyzeteinket – a sok gyakorlás ellenére – miért értékesítjük ilyen kiábrándító százalékkal! Ugyanis a második összecsapáson már megint az első negyedben elment a meccs! Ezt figyelembe véve a fáradtságra sem hivatkozhatunk!

Jó lenne megfejteni játékosaink kognitív képességbeli hiányosságainak okát! Hiszen az utolsó, döntő pillanatban – rutinos játékosainkat is figyelembe véve – nem tudunk kellőképp összpontosítani, koncentrálni.

Nyilván az edzéseinket is ennek fényében kell tervezni, illetve újragondolni, és bízom benne, hogy a közeljövőben változtatni tudunk ezen a tendencián.

Berecz Zoltán